Aki még egyszer sem játszott el a gondolattal, hogy otthagyja a koszos, stresszes, állandóan pörgő nagyvárost, és elköltözik falura, az nem is igazi városi. Kostyál Márk első filmjében arra vállalkozott, hogy megmutatja, milyen is az, amikor az álmodozást tett követi, és az irodista felállva a számítógép mellől már nem hitelek elbírálásával, hanem tikkasztó napsütésben vidéki otthona építésével gyötri magát. Az új élettel új ház és új, előre nem látott nehézségek járnak a Kojot-ban.
Ez egy mérges film – foglalta össze a munkáját a vetítés előtt szűkszavúan Kostyál, és valóban, szinte minden képkockájából nehezen becsatornázható, jobbára konkrét cél nélküli düh árad, ami ismerős érzés lesz a mai Magyarország lakosainak.
A rendező téved, amikor olyan múló divatok felemlegetésével intéz vádiratot a város ellen, mint a hipszterszakáll vagy a paleo étkezés, de arra helyesen tapint rá, hogy nagyon sok embert zabál fel belülről a saját helyzetével való elégedetlenség, az állandó ingerültség.
Kostyál szerencsére azzal sem hiteget, hogy megtalálta a csodaszert a boldog és elégedett élethez. Nem esik bele abba a hibába, hogy a falut valamiféle paradicsomi helynek, biztos megoldásnak ábrázolja a várossal szemben.
A Kojot főhőse, Bicsérdi Misi (Mészáros András) maga mögött hagyja Budapestet, és ezzel előbb a tettvágy, majd a sokáig kordában tartott méreg is kiszabadul belőle. Elhunyt nagyapja révén hozzájut egy festői elhelyezkedésű, ám igencsak rozzant állapotú házhoz Tűzkő határában. A banki munkáját megszakítva, halk szavú feleségével azon nyomban ki is költözik, ám hamar rá kell döbbennie, hogy békére vidéken sem lelhet.
A helyi nagygazda szemet vetett a telkére, és mivel a polgármestert és a polgárőrséget is a zsebében tartja, képes arra, hogy változatos és egyre erőszakosabb módszerekkel zaklassa az új házát építő Bicsérdit.
Mint majdnem mindegyik első filmbe, a Kojot-ba is túl sok mindent sűrített bele a rendezője (126 perces játékidejével ez a Vajna-korszak leghosszabb filmje), de az azért egyértelmű, hogy a néha eltévelygő fókusz Bicsérdi Misin van. Egy kezdetben még a haragját elnyelő, meghunyászkodó fickóról van szó, aki az őt ért megaláztatások hatására egy erőszakos vadállattá vedlik át. Tíz éve Nagy Zsoltot kérték volna fel erre a szerepre, most Mészáros András oldja meg a feladatot. Kisebb intenzitással, mint amit a kollégájától megszoktunk, de így is ijesztő tud lenni, amikor eldurran az agya.
A Kojot egy mérges macsófilm, ami akkor a legbiztosabb a dolgában, amikor csak férfiak mozognak benne. A lassításokkal, sok felvert porral, durva sérülésekkel és vérrel operáló verekedős akciójelenetek Sam Peckinpah-t idézik, a fröcsögő, kidagadt eres ordibálások tipikus magyar filmes kellékek, amik viszolygást kelthetnek, de itt van helyük, hiszen a Kojot tele van önkontrolljukat vesztett emberekkel.
Kár, hogy idővel repetitívvé válik a sok elnyújtott verekedés és ordibálás, és már nem a drámát erősítik, csak a film amúgy is túlságosan hosszúra hagyott játékidejét növelik. Így történhetett meg az, hogy a Kojot messze legerősebb akciójelenete az lett, amiben nem emberek verekednek egymással, hanem egy szürke marhával viaskodnak, a legfeszültebb pillanatokat pedig az a rész hozza el, amikor a nagygazda mindig kimért fia egyik éjszaka meglátogatja Bicsérdi feleségét, és szinte egyetlen szó sem hangzik el.
Kostyál Márk legügyesebb húzása az volt, hogy kiváló érzékkel válogatta össze a színészeit, akik aztán autentikus vidéki miliőt tudtak teremteni. A mostanság felkapott arcok helyett kevésbé ismert, több ízben határon túli színészt szerződtetett le, akik egytől egyig otthonosan mozognak az építkezésen, az istállóban vagy éppen a falusi lakodalmon.
Kivétel nélkül el lehet nekik hinni, hogy tudnak a kalapáccsal bánni, és tudják, hogyan kell igazán ízletes pörköltet készíteni. A pödrött bajszú, hallgatag Orbán Levente legalább annyit hozzátesz a film westerneket idéző hangulatához, mint a napsütötte táj és a rozoga viskó.
Kovács Frigyes nagyszerű Tűzkő teljhatalmú és megalomán uraként: a termetes hasú Sztojka egyszerre tud arrogáns és sunyi lenni. Bocsárszky Attilát már csak elszíneződött, pecsétes szakálla miatt is megérte szerepeltetni, de ezenfelül természetes és erőteljes jelenlétével is sokat hozzátesz a filmhez.
A pálmát azonban a Sztojka fiát megformáló Mátray László viszi el. A sok forrófejű fickó közül kitűnik borzongató nyugalmával és titokzatosságával, szinte végig kétségek között hagyja a nézőt, hogy maradt-e még benne valamennyi tisztesség. Mátrayban az a legizgalmasabb, hogy hősnek és gazfickónak egyaránt alkalmas, az embernek Viggo Mortensen jut róla eszébe.
Kostyál rendezőként, operatőrként és forgatókönyvíróként is bábáskodott az első nagyjátékfilmje felett, és egyértelmű, hogy ezekből az írás a leggyengébb pontja (pedig két profi, az Aranyélet második évadának vezető írója, Lengyel Balázs és a Konyec-et is jegyző Lovas Balázs segített még be a szkriptbe). A Kojot középső harmada izgalmas irányba mutat: ahogy Bicsérdi Misin egyre inkább úrrá lesz az önzés, ahogy egyre inkább a benne elhatalmasodó sértettség és a megivott pálinka mondja meg neki, hogy legközelebb mit tegyen, úgy válik egyre inkább a macsó férfieszmény kritikájává a film.
Ezt a vonalat azonban nem meri végigvinni a Kojot, visszatáncol, túlságosan kíméletes Bicsérdihez. A végére zavarossá válik, hogy mit is akart elmondani Kostyál a férfiasságról. Egy férfias filmhez szerintem hozzátartozik, hogy a végére egy erős és világos állítás kristályosodjon ki, de ez hiányzik a Kojot-ból. Többször is lezárja a filmjét a rendező, hogy aztán egy újabb jelenettel folytassa.
Kostyálnak van szeme a fényképezéshez, el tudja helyezni az embert a tájban, így akár egy igazi magyar western is lehetett volna a Kojot-ból, de ahhoz nem volt elég mitikus. Az is kiderült, hogy a rendezőnek a magyar vidék nem idegen környék, így ez egy dühödt és húsba vágó kórkép is lehetett volna a vidéki Magyarország mai állapotáról, de ahhoz meg nem volt elég konkrét. Még azt sem tudtuk meg, hogy a svéd multi tulajdonképpen miért is akar földterületet venni Tűzkő határában. Westernként és szociodrámaként részsikereket, például néhány nagyon eltalált jelenetet tud felmutatni Kostyál filmje.
A legrosszabbul az egyetlen jelentős női karakter, Misi állapotos felesége, Eszter járt. Dobra Mara félénk alakításával önmagában nincs baj, de az komoly forgatókönyvi hiba, hogy semmit nem tudunk meg arról, miért követte Tűzkőre szó nélkül Misit. Eszter sajnos csak lebeg a film perifériáján, az pedig egyenesen meghökkentő, hogy tulajdonképpen egy nemi erőszak történik a szemünk előtt, és ez később teljesen visszhang nélkül marad. A Kojot-ban a férfiak túl hangosak, a nők pedig túl halkak.
Izgalmas vállalkozás volt Kostyál részéről, hogy dühből készítsen filmet. Az így feltörő őszinte érzelmek, a színészek néha egészen bámulatos munkája, a székelyes romantika, az időnként begyűrűző westernhangulat, illetve a tetszetős fényképezés miatt a jobban sikerült, figyelemre méltó magyar alkotások közé tartozik a Kojot. A koncentráció hiánya, a zavaros mondanivaló és a feleslegesen hosszúra hagyott játékidő miatt azonban mégsem lett annyira tökös és kíméletlen film, mint amiben reménykedni lehetett.