Az Élet nem rejtegeti az inspirációt, elköteleződése nyilvánvaló a műfaj klasszikusai iránt. A fő erejét az adja, hogy nagyszerű filmekből merít, de ez egyben a határait is kijelöli. Izgalmas pillanatokkal bőven tud szolgálni, de új gondolatokat senki ne várjon az idegen létformával hadakozó űrhajósok történetétől. Rhett Reese és Paul Vermick a Deadpool forgatókönyvíróiként frissességet vittek a szuperhősfilmek egyenvilágába, most viszont megelégedtek a jól ismert és megbízhatóan működő panelek újbóli felhasználásával.
Egyértelmű, hogy ez a horror-sci-fi hibrid A nyolcadik utas: a Halál-lal ismertté vált xenomorf mellkasából tört elő, és a legtöbb embernek a Gravitáció is eszébe jutott. Az első, sokáig kitartott jelenetben ugyanúgy siklik és forgolódik a kamera a súlytalanság állapotát szemléltetve, mint Alfonso Cuaron filmjében, és Ryan Reynolds is ugyanúgy löki a poénokat, mint négy éve George Clooney. Egy végtelenül laza amerikai űrhajóst alakít, aki a nemzetközi űrállomáson teljesít szolgálatot, és aki az Instagramon szeretni viszontlátni azt a történelmi pillanatot, amikor befogja a Marsról érkező mintát.
Az Élet sci-fiként indul, egy ideig úgy tűnik, hogy komolyan eljátszik a földönkívüli organizmussal való találkozás gondolatával. Az űrállomást gondosan felkészítették a kísérletek lefolytatásához, és egy nemzetközi csapat ügyel arra, hogy minden rendben menjen.
Ariyon Bakare játssza a tudóst, aki életre kelti a talajmintában talált egysejtű organizmust, és az ő viselkedése az első intő jel, hogy ez a fajok közötti találkozó akár rosszul is elsülhet. Míg a Rebecca Ferguson által megformált orvos azon dolgozik, hogy minden a biztonsági előírások szerint történjen, addig Bakare orvosát egyre inkább az érzelmei irányítják.
Elragadtatott pillantásokkal nézi a lényt, és kesztyűben nyúlkál az aprócska csápjaihoz. Mintha csak egy cuki kis hernyó lenne. Ha máshonnan nem, a Prometheus-ból tudhatta volna, hogy az ilyesmi nem vezet jóra.
A nézők többlettudása miatt nem csupán a rácsodálkozás érzését adják át ezek a jelenetek, de feszültséget is gerjesztenek, hiszen tudható, hogy a földönkívüli bármelyik pillanatban az emberek ellen fordulhat. A kísérletek szüneteiben valamelyest megismerjük az űrhajósokat: a legemlékezetesebb háttere Jake Gyllenhaal karakterének van, aki katonaként Szíriában szolgált, és akkorát csalódott az emberiségben, hogy legszívesebben vissza se térne a Földre.
Az Élet ügyesen építkezik, profi módon játszik a néző idegeivel, és amikor átvált túlélőhorrorba, több alkalommal is a székbe szögezi az embert. Láttunk már ilyet sokat: a fogyatkozó létszámú legénység egy agresszív földönkívüli lénnyel folytat egyre reménytelenebb küzdelmet. Ismerős, ahogy szűk folyosókon riadtan menekülnek a szörny elől, és az utolsó pillanatban még pont sikerül becsapniuk előtte az ajtót. És ismerős az a rémisztő érzés is, hogy a hátunk mögül, a sötétből, egy keskeny nyílásból bármikor ránk támadhat a lény. A műfaj hatásmechanizmusa most is működik, félelmet kelt és leköt a film.
A nézőkön elhatalmasodó déjà vu érzés egy idő után azért elkezd az Élet ellen dolgozni: az utolsó harmadban megtörik a lendület, már egyáltalán nem éreztem olyan szorosnak az egyre nagyobbá és undorítóbbá váló szörny szorítását. Igaz, ebben a logikátlanságok és a nehezen hihető fordulatok elszaporodása is szerepet játszott.
A nyolcadik utas: a Halál képes volt arra, hogy zsigeri rémületet keltsen a nézőkben, később pedig rémálmok formájában térjen vissza. Az Élet ezzel szemben jóleső izgalmat generál, aztán hamar elillan a hatása.
Az Alien a szexszel szembeni félelmeinkre erősített rá, többek között ezért ejtette rabul az emberek fantáziáját. Az Élet ocsmány szörnye arra az időre tud ránk tekeredni, amíg a moziban ülünk. Ezért már megéri a mozijegy árát a film, de többet nem szabad várni tőle. Két hónap múlva, az Alien: Covenant premierjekor már nem lesz több egy homályos emléknél.
Az ósdi űrlény még mindig a frászt hozza ránk
Ridley Scott első igazi mesterművében az a különös, hogy bár azóta rég többet tud a technika, a film förtelmes alienjénél vérfagyasztóbb látványt azóta sem láttunk. Mi a titka? Csirkebelsőség, egy őrült svájci, a becsvágyó Ridley Scott és egy kétméteres nigériai kellett a sikerhez. Tudjon meg mindent A nyolcadik utas: a Halálról!