Mi sem maradunk ki a cannes-i szenzációkból

Elle Fanning, Nicole Kidman és Kirsten Dunst a 70. cannes-i filmfesztiválon
Elle Fanning, Nicole Kidman és Kirsten Dunst a 70. cannes-i filmfesztiválon
Vágólapra másolva!
Vasárnap este véget ért a filmművészet egyik legnagyobb, évente megrendezett ünnepsége, a cannes-i filmfesztivál. A vörös szőnyeget feltekerték, az otthon maradt filmőrülteknek nem maradt más, csak a várakozás, hogy mikor láthatják már a Riviérán debütált alkotásokat. Jó hírünk van számukra: már június elején bemutatják a magyar mozik Will Smith magyar kedvencét, a Jupiter holdja című misztikus akciófilmet, a nyár végén jön a legjobb rendezőnek kikiáltott Sofia Coppola Csábítása, és ősszel fog befutni az Arany Pálmával díjazott The Square. Egyetlen fájó hiányzó van a listáról: Joaquin Phoenix pszichológiai thrillere, a You Were Never Really Here. 
Vágólapra másolva!

Jupiter holdja

bemutató dátuma: június 8.

Mundruczó Kornél szerencsére nem várakoztatja meg a magyarokat, a cannes-i világpremier után három héttel a magyar mozik is bemutatják a lenyűgöző vizuális megoldásokkal teli, Jupiter holdja című misztikus akciófilmjét. Az alkotás díj nélkül maradt a fesztiválon, de az egyik zsűritag, egy bizonyos Will Smith fantasztikus filmnek nevezte, és biztos abban, hogy újra fogja nézni.

Jéger Zsombor a Jupiter holdja című filmben Forrás: InterCom

Out

bemutató dátuma: június 15.

A másik hazai versenyfilmre, az Un Certain Regard szekcióban bemutatott, a szlovák-magyar-cseh koprodukcióban készülő Out-ra sem kell sokat várnunk, már júniusban megnézhetjük a Terhes Sándor által megformált gyári munkás keserédes utazását. A középkorú férfi Lettországban köt ki, és ott is hajtja a vágy, hogy kifogjon egy igazán nagy halat.

Csábítás (The Beguiled)

bemutató dátuma: augusztus 31.

Sofia Coppola Cannes történetében a második nő volt, akit a legjobb rendező díjával tüntettek ki. Nicole Kidmant a fesztivál 70. évfordulója miatt kiosztott díjjal jutalmazták. Munkájuk gyümölcsét, a Csábítás-t a nyár végén nézhetjük meg, amely egy ábrándosan induló, majd egyre zaklatottabbá váló kosztümös bosszútörténet. Colin Farrell egy sebesült északi katonát játszik, aki egy déli lányiskola falai között talál menedékre, majd pedig veszélyes játékba kezd.

Kirsten Dunst és Colin Farrell a Csábítás című filmben Forrás: UIP-Duna Film

120 dobbanás percenként (120 battements par minute)

bemutató dátuma: valamikor novemberben

Robin Campillo AIDS-drámájáról a bemutatása előtt alig esett szó, majd hirtelen a fesztivál fő esélyesévé lépett elő. Végül a zsűri nagydíját kapta meg, és Pedro Almodóvar a könnyeivel küszködve mesélt arról, mennyire szerette ezt a filmet. A kilencvenes évek elején játszódó 120 dobbanás percenként megindító portréját rajzolja meg egy aktivista csoportnak, akik azért küzdenek, hogy felrázzák a közvéleményt abból a közönyös állapotból, amit az AIDS-szel szemben tanúsít.

The Square

bemutató dátuma: október 5.

Némi meglepetésre a politikai korrektséget kifinomult módon kifigurázó The Square kapta az idén az Arany Pálmát, amely szerintünk menő és modern választás volt. A Lavina rendezője ezúttal egy modern művészeti múzeum kurátoráról forgatott filmet, aki szakmailag és emberileg is váratlan kihívásokkal kénytelen szembenézni. „Bámulatosan bizarr, és közben metszően aktuális” – írta a filmről Onozó Róbert a cannes-i kritikájában.

Elisabeth Moss a The Square című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Loveless

bemutató dátuma: ősszel a Mozinet Filmnapokon

Andrej Zvjagincev legutóbb a Leviatán-nal nyűgözte le előbb Cannes, majd a világ sok országának a közönségét. Most a Loveless-szel jelentkezett, amely egy válófélben lévő, egymást gyűlölő házaspár és a világgá menő kisfiuk történetét meséli el. Zvjagincev mindig is nyomasztó filmeket készített, de ez most minden várakozást felülmúlóan szomorúra sikerült.

Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer)

bemutató dátuma: december 28.

A görög Jorgosz Lantimosz cannes-ban debütált bizarr agyszüleményei (a Kutyafog és A homár) hiába keltettek nagy feltűnést, Magyarországra nem jutottak el. Az eleinte nyugtalanító, majd a végére horrorba átcsapó A szent szarvas meggyilkolásá-val szerencsére vége szakad ennek a rossz hagyománynak, és a mozivásznon is megnézhetjük, milyen őrült dolgokra vállalkozik a sebészt alakító Colin Farrell és a feleségét megformáló Nicole Kidman.

Nicole Kidman és Colin Farrell a The Killing of a Sacred Deer című filmben Forrás: Cannes Film Festival

In The Fade

bemutató dátuma: október 9.

Diane Krüger a legjobb színésznő díját kapta meg az In The Fade-ben nyújtott alakításáért, és mi is egyetértettünk a zsűrivel abban, hogy ő volt a legjobb dolog Fatih Akin filmjében, karrierje során még sosem láthattunk tőle ennyire összetett alakítást. Gyászoló feleséget játszik el, akinek a férje meghalt egy terrortámadásban, és miután csalódik a hivatalos igazságszolgáltatásban, saját maga próbál bosszút állni.

Happy End

bemutató dátuma: november 2.

A két Arany Pálma után most díj nélkül távozott Cannes-ból Michael Haneke, de akik vevők az osztrák rendező lehangoló, mizantróp látásmódjára, azok a Happy Endben sem fognak csalódni. Egy nagypolgári francia család életébe gyűrűzik be a menekültválság, és közben olyan nagyszerű színészeket nézhetünk, mint Jean-Louis Trintignant, Isabelle Huppert, Matthieu Kassovitz vagy Toby Jones.

Fantine Harduin, Jean-Louis Trintignant, Isabelle Huppert, Laura Verlinden, Toby Jones és Mathieu Kassovitz a Happy End című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Ismael szellemei (Les fantômes d'Ismaël)

bemutató dátuma: szeptember

Marion Cotillard, Charlotte Gainsbourg és Mathieu Amalric főszereplésével egy furcsa szerelmi háromszög bontakozik ki az Ismael szellemei-ben, a fesztivál idei nyitófilmjében. A történet főszereplője egy férfi, akinek húsz évvel korábban elhalálozott szerelme váratlanul újból feltűnik, miközben a férfi már új életet kezdett egy új nő oldalán.

A szelíd teremtés (A Gentle Creature)

bemutató dátuma: ősz folyamán

Dosztojevszkij 1876-os kisregényének, A szelíd teremtésnek a mozgóképes adaptációjában ezúttal is a bűn és bűnhődés témakörét járja körbe a neves ukrán rendező, Szergej Loznyica. Egy magányos nő szenvedéssel teli utazását követhetjük nyomon, aki az után indul útnak Szibériába, hogy a börtönben raboskodó férjének szánt csomagját visszaküldték a feladónak.

Vasilina Makovtseva az Egy szelíd teremtés című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Dupla szerető (L’amant double)

bemutató dátuma: október 5.

Francois Ozon legújabb, Brian De Palma legszebb éveit idéző thrillerét az idei fesztivál legszexibb filmjének kiáltotta ki a kritikusunk. Az álomszép főszereplőnő (Marine Vacth) beleszeret a terapeutájába, de amikor néhány hónappal később hozzáköltözik, a férfi eltitkolt ikertestvére is felbukkan.

Fortunata

bemutató dátuma: ősszel a Mozinet Filmnapokon

Jasmine Trinca játssza el a Fortunata című olasz dráma elhivatott címszereplőjét, aki éjjel-nappal azon dolgozik, hogy elég pénzt gyűjtsön össze, és megnyithassa a saját fodrászatát. A munka miatt viszont elhanyagolja a gyerekét, akit a kezelhetetlen viselkedése miatt beutalnak egy pszichológushoz. Trincát a legjobb színésznő díjával jutalmazta az Un Certain Regard zsűrije.

Jasmine Trinca a Fortunata című filmben Forrás: Cannes Film Festival
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!