A magyar srác, akinek Jeanne Moreau nem tudott nemet mondani

Gyerekszínészként kezdte az Eldorádó-ban és a Gyerekgyilkosságok-ban, később elismert kisfilmes rendező lett. Egyik korai rövidjét rögtön Jeanne Moreau-val forgatta, és a világhírű francia színésznő a későbbiekben is támogatta a karrierjét. Tóth Barnabás elmesélte, milyen volt Moreau-val dolgozni, hogyan viselkedett a filmsztár a hétköznapokban, és elárulta azt is, hogyan fog emlékezni a 89 éves korában elhunyt színésznőre. A szóban forgó Autogram című kisfilmet meg is nézheti a cikkünkben.

Ha ritkán is, de előfordul, hogy egy magyar rendező nemzetközi filmsztárral forgathat. Sándor Pál Marcello Mastroiannit, Mészáros Márta Isabelle Huppert-t, Antal Nimród Adrien Brody-t instruálhatta, és hogy Szabó István ki mindenkivel dolgozott együtt, azt el se kezdjük felsorolni. De ők már elismert filmrendezőként jutottak ilyen lehetőséghez, Tóth Barnabásnak viszont ez huszonévesen, pár rövidfilmmel a háta mögött jött össze.

Marcello Mastroianni és Jeanne Moreau az 1991-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

A 2005-ös Autogram című kisfilmjében együtt játszott a hétfőn meghalt legendás színésznővel, Jeanne Moreau-val, és rendezhette is a francia filmsztárt. Helyzeti előnye azért neki is volt: nem budapesti főiskolásként kérte fel Moreau-t, a szerencséje Franciaországban hozta össze a színésznővel.

Pogány Judit és Tóth Barnabás az Újratervezés forgatásán Forrás: Újratervezés Facebook

„A Vonaton című kisfilmemmel részt vettem az európai elsőfilmesek egyik legfontosabb fesztiválján, az angersi filmfesztiválon, aminek a nyári filmkurzusára engem is meghívtak kilenc másik rendezővel együtt. Ennek a nyári szabadegyetemnek Jeanne Moreau volt az egyik szervezője, és az egyik feladat az volt, hogy a végére készítsünk egy egysnittes kisfilmet, amiben valamilyen drámai esemény történik. Krysztof Zanussit, a másik vezető tanárt ugyanis kiborították a semmitmondó, unalmas kisfilmek. Én pedig úgy gondoltam: ha már ott van Moreau, felkérem őt” – eleveníti fel Barnabás az Origónak, hogyan pattant ki a fejéből a kisfilm ötlete.

Miután elmesélte neki, miről lenne szó, a színésznő könnyen kötélnek állt.

Elvégre nagy feladata nem volt: önmagát, a francia filmsztárt kellett adnia.

Az Autogram – nem nehéz kitalálni – egy autogramkérés humoros története. Egy magyar srác (Tóth Barnabás) téblábol egy francia mozi előterében, és próbálja az eszébe vésni azt a pár mondatot, amivel elkérheti a színésznő aláírását apukájának, Bélának.

Jean-Paul Belmondo és Jeanne Moreau az 1960-as cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

Az ideges várakozás közben az üdítőautomatához lép, próbál valamit vásárolni, hogy elüsse az időt, és amikor hátrafordul, ott áll mögötte Jeanne Moreau. A félreértések minikomédiája következik: a fiú aláírást szeretne, de aprót kap, a készséges sztár mindenben segítene neki, de mivel egy mondat sem jön ki a torkán, a fiú végül nem tudja elmondani, mit akar. Slusszpoént is csatoltak a filmhez, de ezt nem áruljuk el, mert bárki végignézheti az alábbi videoablakban, mindössze négy perc az egész.

Egyszerű helyzetgyakorlat csupán a film, és technikailag sem tökéletes. Jeanne Moreau-nak félórája volt a forgatásra, ezért csak kétszer tudták felvenni: az egyikben a mikrofon lógott be, a másikban a lámpa (Tóth végül a lámpásat választotta). De így is könnyű szeretni az Autogram-ot: a fiú zavarával mélyen azonosulhatunk, hiszen egy kicsit mind ilyen esetlenek vagyunk,

az ügyetlenkedésből fakadó, kesernyés humorban pedig van valami nagyon magyaros.

„Nem úgy éltem meg, hogy az egyik kisfilmemnek Jeanne Moreau volt a főszereplője. Annál sokkal lazábban készült, amatőr körülmények között. Ez egy vizsgafeladat volt, amit családi hangulatban, tét nélkül hoztunk össze, és filmtechnikai szempontból egyáltalán nem profi. Igazából ez egy home movie.”

Jeanne Moreau, Yoko Ono és John Lennon az 1971-es cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP

Részben talán ezért is nem illetődött meg annyira a filmsztártól Barnabás, mint a filmbeli karaktere. „Remélem, én egy kicsit talpraesettebb vagyok annál. De Jeanne Moreau-ból egyébként is végtelen lazaság áradt. Egyszerűen élmény volt körülötte lenni. Ő volt a francia film nagyasszonya, és teljes mértékben tisztában volt a státuszával.

Kicsit rá is játszott erre a „mindenki nagymamája vagyok” szerepre.

Egyszerre ünnepeltette magát és alakította az alázatos művészt. Jó értelemben volt kiszámíthatatlan.”

És milyen volt huszonévesen a hetvenes éveit taposó Jeanne Moreau-val dolgozni? „Olyan, mint amikor a diák csintalan a tanárjával. Nagy színészi feladata nem volt, mert önmagát alakította egy hétköznapi szituációban, így aztán klasszikus rendező-színész viszony sem volt közöttünk. De emberileg nagyon megkedvelt. Amikor vetítettük a filmet, mindig mellém ült, kicsit megrángatta a hajamat, és azt mondta azon a jellegzetes hangján: „Barna, Barna!”

Jeanne Moreau, Alain Delon és Sophia Loren az 1989-es cannes-i filmfesztiválra igyekeznek Forrás: AFP

A magyar filmes persze már azelőtt is megkedvelte Moreau-t, hogy találkoztak volna. Ha az újhullámos filmjei annyira nem is fogták meg, egy kevésbé ismert szerepe nagyon is. „Nagyon vártam a találkozást, mert a Les Valseuses, magyarul Herék, avagy a tojástánc című, erősen szexuális témájú, csodálatos filmjét nagyon szerettem. Gerard Depardieu egy csavargót játszik benne, Moreau pedig egy börtöntölteléket, és amikor kiengedik a börtönből, rögtön egy óriási szexjelenet következik.

Kamaszként nagy hatást tett rám ez a film. Le is fordítottam mondatról mondatra az akkori színészkollégáimmal, és felvettük a szinkront egy VHS-magnóval, otthoni gyártásban. Földessy Margit volt Jeanne Moreau magyar hangja, akinek a drámastúdiójába gyerekkorom óta jártam. Szóval én már a találkozás előtt kialakítottam rendezőként egy egyoldalú, de intim kapcsolatot Jeanne Moreau-val.”

A kapcsolat az angersi filmfesztivál után is megmaradt, Moreau ajánlóleveket írt a fiatal rendezőnek, támogatta az első nagyjátékfilmjét, a Rózsaszín sajt-ot, és dicsérte a rövidfilmjeit. „Megvolt a mobilszáma is, benne volt a telefonomban. Azon gondolkodtam, mekkorát nézhetne egy művelt tolvaj, ha esetleg ellopnák.”

Douceline Derréal és Tóth Barnabás a Rózsaszín sajt című filmben Forrás: Mozinet

Amikor a színésznő még ugyanabban az évben, tehát 2005-ben Magyarországra jött aktuális filmje, az Utolsó napjaim bemutatójára, Barnabás próbálta meghívni őt az újpesti családi házukba.

Azt szerettem volna, hogy egyen egy igazi gulyáslevest.

Anyám nagyon jót főz, és hát annak is meglett volna a romantikája, hogy egy magyar családnál eszik házi kosztot. De amikor másnap találkoztunk, mondta, hogy nem ér rá, be vannak táblázva az estéi. Ő máskor is ilyen elfoglalt volt: valahányszor találkoztam vele Párizsban, mindig valamelyik híres francia filmeshez ment vacsorára.”

Autogramot kérni viszont nem sok idő, pár perc alatt el lehet intézni. Poénból Barnabás is kért egyet Jeanne Moreau-tól. „Amikor a Vonaton-t vetítették Cannes-ban, úgy emlékszem, viccből odamentem hozzá, és kértem az igazi apukámnak egy igazi autogramot, mert ő nemcsak a kisfilmben, de a valóságban is nagyon szereti Jeanne Moreau-t. Megesküdni azért nem mernék rá, hogy ez tényleg megtörtént. De így lenne kerek a történet.”

Melvil Poupaud, Valeria Bruni-Tedeschi, Francois Ozon és Jeanne Moreau a 2005-ös cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Francois Guillot

Története pedig a színésznő rozsdás hangjáról is van a magyar rendezőnek. Ha valaki a Jules és Jim-re gondol, és a dalra, amit Moreau énekel benne, vékony, lányos orgánum juthat eszébe.

De az egész életen át szívott cigarettáktól később olyan lett a hangja, mint a smirglipapír.

Ebből is született egy kisfilm-ötlet, amit Tóth Barnabás az Autogram-éval együtt prezentált a színésznőnek.

„Épp sétáltam Angers-ban, amikor belebotlottam egy olyan zebrába, aminél egy gép bemondja a vakoknak, mikor mehetnek át az úton. De lemerülhetett az aksija, vagy tönkremehetett a motorja, mert olyan volt a hangja, mint Jeanne Moreau-nak. Ugyanazon a reszelős hangon közölte, hogy „Most menjen, most várakozzon”. Azt találtam ki, hogy egy vak srác elér ehhez a kereszteződéshez, és Jeanne Moreau ott áll mögötte. Moreau épp beszélget valakivel, és azt mondja a telefonba: „Most mehetsz”, a vak fiú pedig elindul. Valamiért Moreau nem ezt a filmet választotta. Utólag azt mondom: szerencsére.”

Jeanne Moreau az 1995-ös cannes-i filmfesztiválon Forrás: AFP/Gerard Fouet

A színésznőnek nemcsak az alakításai, de a rekedt hangja is ikonikussá vált: ezzel a karcos orgánummal búgott a fülünkbe sanzonokat, és ez a hang jut az eszébe először Barnabásnak is, ha visszaemlékszik Jeanne Moreau-ra. Meg a kép, ahogy a francia film dívája egy fotelben ül, elegánsan, lezserül, ő pedig odalép hozzá.

„Újságot olvas, Le Monde-ot, cigivel a szájában. Én odamegyek hozzá, fel akarom kérni a filmre. „Jeanne, Jeanne” – szólítom meg. Mire ő: „Dis-moi, petit!” „Mondd, öcskös!”

Olyan laza volt, mint egy bandavezér.

Akkor már tudtam, hogy minden rendben lesz. Ilyen attitűddel mégse lehet nemet mondani!”