Az Annabelle 2 szórakoztatóan tette tönkre az idegeinket

Az Annabelle 2 visszaadja a hitet a horrorfolytatásokban. A második részek általában ugyanazokat az ijesztgetéseket szokták elismételni újra meg újra, de David F. Sandberg idegborzoló filmje köröket ver az első Annabelle-re, és olyan hatásosan hozza ránk a frászt, mint a Démonok között tette pár évvel ezelőtt. Aki nem vár többet egy horrortól annál, hogy mindvégig kellemesen borzongjon, az az Annabelle 2-nél nem tudja most jobb filmre költeni a mozipénzét.

Pedig az előjelek nem voltak túl biztatóak. A Démonok között hatalmas sikert aratott négy évvel ezelőtt, James Wan újra divatba hozta a kísértetházas/megszállt babás horrorokat, de ennek köszönhetően a mozikat ellepték a leárazott Conjuring-koppintások, és a lassan komplett moziverzummá bővülő filmsorozat sem tudta tartani a magas színvonalat.

Önálló filmben ijesztgethetett a Démonok között igazi sztárja, az Annabelle baba, de a Manson-gyilkosságok idejére helyezett film csak az unalmat hozta ránk. Kevés volt benne a kreatív paráztatás, és vérszegény a cselekmény. Ezek után mit lehetett még kihozni egy Annabelle-filmből? Egyáltalán: hogyan sülhet el jól egy előzményfilm előzményfilmje?

Annabelle és Lulu Wilson az Annabelle 2: A teremtésben Forrás: Intercom

Hát úgy, hogy egy olyan tehetséges rendezőre bízzák, aki még a pályája elején áll, és ég a bizonyítási vágytól. David F. Sandbergnek pár éve az anyukáján kívül nem sokan tudták a nevét, egy amatőr filmes volt a sok közül, aki nem origamizott, és nem is legóvárat épített otthon, hanem rövid horrorokat barkácsolt a feleségével, Lotta Lostennel. Egyik kisfilmjét, a Lights Out-ot aztán felkapták, és vírusként söpört végig a neten a kisfilm, amely újszerűen játszott el a legősibb félelmünkkel, a sötéttől való rettegéssel.

David F. Sandberg Annabelle-t rendezi az Annabelle 2: A teremtés forgatásán Forrás: InterCom

Sandberg a svéd filmalapnál pályázott, de pénzt végül James Wantól kapott, akinek ötmillióból duzzaszthatta egész estés játékfilmmé a Lights Out-ot: ebből lett az Amikor kialszik a fény, amit nálunk is sikerrel vetítettek a mozik. A svéd rendező pedig olyan jól bevált, hogy rábízták az Annabelle folytatását is, és milyen jól tették!

Sandberg szórakoztatóan játszik az idegeinkkel, oldszkúl rémisztgetéseivel jó párszor megfagyasztja a vérünk.

Összetört baba az Annabelle 2: A teremtésben Forrás: InterCom

A történettől nem kell csodát várni: a felvezetésben megismerkedünk a Mullins családdal, a papa babakészítő, a kislányt Annabelle-nek hívják, ebből mindenki kitalálhatja, mi lesz itt a nagy csavar. Az ötvenes években járunk, jó néhány évvel a családi tragédia után, amikor árva lányok érkeznek a gyászoló szülőkhöz.

Ez a film talán legjobb ötlete: annyiszor kiabáltunk már horrorszereplőkre, merre meneküljenek és hova ne nyissanak be, hogy már csak legyintünk a bután döntő emberek láttán. De egy gyerektől elfogadjuk, hogy kíváncsi, és ha eltiltják egy szobától, annál jobban be akar oda menni.

Annabelle és Talitha Bateman az Annabelle 2: A teremtésben Forrás: InterCom

Az Annabelle 2 kihasználja ezt, és a legjobb pillanataiban hihetetlen erővel emlékeztet gyerekkori félelmeinkre. Hogy milyen volt bújócskázás közben gyorsan befészkelni magunk egy helyre, és rádöbbenni, hogy a ház legijesztőbb sarkába bújtunk el. Vagy idegesen belesni az ágy és a fal közti résbe, oda, ahol a szörnyeket sejtettük.

Az Annabelle 2 visszaigazolja a legmélyebb félelmünket: a parababa vigyorog ránk az ágy alól.

Ha az első rész a háziasszonyok horrorja volt az önműködő háztartási tárgyakkal, az égve maradt sütővel, az önjáró varrógéppel, és persze a veszélybe kerülő kisbabával, akkor a második a magukra maradt gyerekeké, akik egyedül kóborolják be a kísértetjárta házat, és eltünedeznek mellőlük a felnőttek, akik megvédhetnék őket.

Részben koncepció ez, hiszen jobban lehet úgy ijedezni, ha olyan kiszolgáltatottnak érzi magát a néző, mint az árva lányok, részben viszont a forgatókönyv lustasága, A teremtés ugyanis rengeteg mellékszereplőt vonultat fel, hogy aztán következetesen megfeledkezzen róluk. Mullinsékat például csak arra használja, hogy a semmi közepén álló házukba invitáljanak pár gyereket, és egy ponton elmeséljék a démon eredettörténetét. Nem befolyásolják érdemben a sztorit, és a lányokat kísérő nővérnek sincs különösebb feladata: az Annabelle 2 nem kívánja olyan mélységeiben tárgyalni a hit és az ördögi csábítás konfliktusát, mint a Démonok között-filmek.

Talitha Bateman és Stephanie Sigman az Annabelle 2: A teremtésben Forrás: InterCom

Sandbergnek igazából más ambíciója sincs, nem akar mélységet adni a történetnek, A teremtés lényegében nem szól semmiről. Az Annabelle 2 ujjgyakorlat csupán, de annak kétségkívül hatásos. Nem kell olyan zsigerig hatoló szorongást várni, mint mondjuk, a Babadook-tól, amelyben a szellem a gyász metaforájává nőtte ki magát, és akkor nyugodtan hátradőlhetünk, és élvezhetjük, milyen profin művelik itt a rémiszgetést.

Anthony LaPaglia az Annabelle 2: A teremtésben Forrás: InterCom

Aki szereti a régi sulis horrorokat, az A teremtés-ben sem fog csalódni, aminek stílusát és bonyolult, kecses kameramozgásait egy régi brit remekműről, A ház hideg szívé-ről mintázták, de ha a kísérőzenéről a Ragyogás jut eszünkbe, az sem véletlen. A teremtés ugyanolyan retro stílusparádé, mint a Démonok között, a kamera úgy barangolja be a labirintussá kuszált ház folyosóit, mintha mi is ott rettegnénk a sötétben, a világítás mindig kellő mértékben sejtelmes, a tempó pedig tökéletes: a komótos alapozás után Sandberg úgy feltekeri az őrületet, hogy attól garantáltan szétkapjuk párszor a mozi karfáját.

Talitha Bateman az Annabelle 2: A teremtésben Forrás: InterCom

Amit egy horrortól várunk, azt az Annabelle 2 maradéktalanul megadja: szorongani, ijedezni, hüledezni, és nevetni is lehet rajta. Alighanem ez a legjobb horror, amit másnapra elfelejtünk. De arra az egy éjszakára szétparáztat.