Ön szerint komorabb film a Szárnyas fejvadász 2049 az első résznél?
Hát, azért az első rész is elég komor volt. Én inkább úgy fogalmaznék, nyomasztóbb. Az első rész óta komoly ökológiai változások történtek, csökken a népesség, az emberek el akarják hagyni a bolygót. Éreztetni akartam, hogy az intézmények kezéből kicsúszott az irányítás, nincs elég pénzük az infrastruktúra fenntartására. Végül is, lehangolóbb, igen.
De közben a Pan Am légitársaság még megvan.
Hamar el kellett döntenünk, milyennek képzeljük el 2049-et: a mi jelenünkből származtassuk-e, vagy az első filmből, ami a hetvenes-nyolcvanas éveknek volt a továbbgondolása. A Szárnyas fejvadász 2019-ben játszódik, még sincs szó benne Steve Jobsról, Céline Dionról, nem léteznek mobiltelefonok. Más, mint a mai világunk.
Úgy döntöttünk, hogy az első részből indulunk ki, és azt gondoljuk végig, ahhoz képest milyen lenne a világ harminc évvel később. Alkottunk egy párhuzamos valóságot, ami a miénk elé is tükröt tarthat. Azt, hogy ez egy alternatív disztópia, többek közt azzal jeleztük, hogy meghagytuk azokat a vállalatokat, amik az első filmben még szerepeltek, ám a való világban azóta becsődöltek.
Ilyen a Pan Am, vagy az Atari. Így biztosítunk folytonosságot az első filmmel, s egyben elültetjük a gondolatot, hogy a nyolcvanas évek geopolitikai rendszere zavartalanul fejlődött tovább, akárcsak Philip K. Dick regényében.
Mely témákat tartja a legfontosabbnak a filmben?
Ahogy az eredeti, úgy a mi filmünk is az emberiség korlátait vizsgálja, azt, hogy mit jelent embernek lenni. Szerintem arról szól, hogy az embert miképp kondicionálja a neveltetése, a háttere. Szép költemény darabokra hullott álmokról.
Miből gondolta, hogy kész megrendezni egy ilyen nagy becsben tartott mű folytatását? Ez azért nagy kihívás.
Minden elém kerülő projektet egyaránt mérlegelnem kell. Sok ötlettel megkeresnek, de ez más volt. Régi álmom, hogy egy ilyen nagy volumenű sci-fi-t rendezzek, de eddig egyik megkeresésénél sem éreztem, hogy érdemes lenne miattuk kemény fába vágnom a fejszémet. Amikor viszont felajánlották nekem a Szárnyas fejvadász 2049-et, azt éreztem, nincs más választásom. A sors akarta így.
Azonnal igent mondott?
Nem, dehogy! Volt egy titkos találkozó Új-Mexikóban, megszabták, hogy senki nem láthat minket együtt. Elém tettek egy borítékot, az volt ráírva: „Queensborough.” A producer a szemembe nézett, és azt mondta: „Ez nem egy létező dolog.” Paff lettem. Mire ő: „A Queensborough kamufilm. A Szárnyas fejvadász 2 forgatókönyve lapul a borítékban.”
Nagyon jólesett, hogy bizalmat szavaztak, és megengedték, hogy elolvassam a szkriptet. Régóta tudtam amúgy, hogy Ridley Scotték dolgoznak a folytatáson, bár amikor évekkel ezelőtt először jutott a hír a fülembe, nem voltam meggyőződve róla, hogy örülök-e neki.
Sőt kimondottan rossz ötletnek tartottam folytatni a Szárnyas fejvadászt.
A forgatókönyv azonban meggyőzött. Megértettem, mik Ridley Scott szándékai, láttam, hogy hű marad az eredeti film szellemiségéhez és kérdésfelvetéseihez. A folytatás éppúgy egy egzisztenciális, noir stílusú detektívtörténet, ami csak úgy dúskál a mélyenszántó, friss, izgalmas ötletekben.
Még így is sokáig tartott, mire rábólintottam. Azt tudtam, hogy menne nekem, máskülönben most nem lennék itt. Tudtam, hogy az előző filmem [az Érkezés] után már rendelkezem a szükséges technikai felkészültséggel, képességekkel.
Na de mit szól majd a filmvilág? Most tényleg vegyem magamra ezt a keresztet? Mert hát minimális esély nyílik a sikerre. Még rögtön a legelején beszéltük is Ryan Goslinggal, hogy kudarcra vagyunk ítélve. Az első filmet mindenki nagyra tartja, mi is imádjuk. Vagyis ha belevágunk, tök mindegy, mit csinálunk, tök mindegy, jó lesz-e a film, vagy sem,
meg kell békélnünk a tudattal, hogy óhatatlanul egy mesterműhöz fognak viszonyítani.
Miután tudatosítottuk magunkban, hogy vesztes helyzetből indulunk, ez azért adott egyfajta szabadságot: csak rajtunk múlik, mihez kezdünk. A filmünk művészi főhajtás, szerelmeslevél az első részhez. Megtiszteltetés, hogy beszállhattam ebbe az univerzumba. A fogadtatás most már mellékes. Úgy vagyok vele, hogy ha ez lenne az utolsó filmem, akkor is boldog lennék. Nagy a kockázat, de alkotóként már megérte vállalnom.
Harrison Fordnak is le kellett okéznia, hogy ön legyen a rendező. Hogyan zajlott az a beszélgetés? Nagyon megszorongatta az öreg?
Harrison rendkívül kedves, nagyon megfontolt ember, aki nem a levegőbe beszél, még akkor sem, ha csak tréfálkozik. És közben elbűvölő.
Úgy álltam hozzá, hogy nincs vesztenivalóm. Csak akkor vállalom el, ha Ridley Scott áldását adja rám, és ha Harrison Ford megbízik bennem, ha úgy érzi, szívesen együtt dolgozna velem. Nekem is iszonyú sok energiát és munkát bele kell majd fektetnem a filmbe, ami csak akkor megy, ha mindenki pozitívan áll a dologhoz. A színészekkel csak úgy lehet jól dolgozni, jó viszonyt kialakítani, ha az igazat mondjuk egymásnak. Nincs helye süketelésnek.
Úgyhogy elmentem hozzá, leültem vele egy asztalhoz, és őszintén kifejtettem a véleményem a forgatókönyvről. Mik az erősségei, mik a gyengéi.
Nem próbáltam a kegyeibe férkőzni, csak elmondtam neki, amit gondolok.
Az a tapasztalatom, hogy ez be szokott válni a színészeknél.
Állítólag ő is sok ötletet dobott be a közösbe.
Abszolút. Számomra az jelentette az egyik legnagyobb kihívást, hogy hogyan hozzuk vissza a karakterét. Milyen a jövőbeli verziója? Hogyan formálták az eltelt évek, a magány? Harrison ebben nagyon jó partner volt, hónapokig dolgoztunk a karakteren. Lassú folyamat volt, ő pedig mindig javasolt apró ötleteket, és a forgatáson is sokat tett hozzá.
Rengeteget tanultam tőle a rendezésről, a színészetről. Sok-sok év tapasztalata áll mögötte, és egyébként is az a típus, aki szereti megosztani a gondolatait arról, hogy egy-egy dialógot milyen hangsúllyal mondjon. Lenyűgözött a tudása, a szenvedélye.
Olyan lelkes volt a forgatáson, mintha még csak az első filmjei egyikében szerepelne.
Akkor is kijött, amikor nem vele forgattunk, mert imádja a filmezést. Szenvedélyesen szeret dolgozni. Engem nagyon meghatott, hogy még mindig ott lobog benne a régi tűz.
Ryan Goslingot pedig egyenesen a múzsájának nevezte.
Igen, mert hosszú hónapokon keresztül gyakorlatilag az egész filmet együtt csináltuk végig. Nagy kő esett le a szívemről, amiért Ryan hajlandó volt osztozni velem a felelősségen. Kezdettől csapatjátékos volt. Azt éreztem, hogy nem egyedül húzom az evezőket. Végig ott állt mellettem a lövészárokban, minden egyes jelenetet átbeszéltünk. Szívét-lelkét beletette.
Komolyan, rengeteggel tartozom Ryan Goslingnak. Nemcsak inspirált, erőt is adott. Baromi hosszú, kőkemény forgatást nyomtunk le, messze a legdurvábbat, amit pályám során végigcsináltam, és Ryan tartotta bennem a lelket. Soha nem aggodalmaskodott, csak pozitív energiákat sugárzott, és persze kritizált is. Gondja volt rá, hogy mindenki a legjavát nyújtsa.
Igaz, hogy eredetileg David Bowie-nak szánta azt a szerepet, amit végül Jared Leto kapott?
Igen. A forgatókönyv olvasásakor néha kapásból be szoktak villanni arcok egy-egy szerepre, van is, aki végül bekerült most a filmbe. Bowie-val is így voltam. Passzolt volna hozzá a karakter: egy teátrális, nagyformátumú, karizmatikus figura. Nem lehet eldönteni róla, hogy jóindulatú-e, morálisan is összetett.
Szerintem már az első filmben ott rejlik valahol Bowie.
De nem? Mintha részben ő ihlette volna. Gondoltam, így lenne kerek, ha most ténylegesen szerepelne is. Tudják, mit mondott erre a forgatókönyvíró? „Denis, rá írtam a szerepet.”
Beszéltem a producerekkel, mindenki lelkesen fogadta az ötletet. Felhívtuk Bowie ügynökeit, megkérdeztük, ráér-e idén [2016-ban]. Lehetett tudni, hogy mindjárt meg fog jelenni az új lemeze. Azt a választ kaptuk, hogy ráér. Nem sokkal később értesültünk a szomorú hírről, hogy a nagy művész elhunyt.
Ezt sokáig tartott feldolgozni. Úgy kezdtem el forgatni a filmet, hogy még nem volt meg, ki fogja játszani helyette a szerepet. Akkor nem mondtam ki, mert hülyén hangzott volna, de gyászoltam a kútba esett lehetőséget. Mármint, hatalmas művészt vesztettünk el, de nekem, mint rendezőnek azzal is meg kellett birkóznom, hogy már megtaláltam a színészt a szerepre, és most le kell cserélnem valaki másra. Nehéz elengedni egy olyan választást, amibe ennyire beleszeret az ember. Eltartott egy darabig, mire képes voltam más színészben gondolkodni.
Aztán jött az ötlet, hogy mit szólnék Jared Letóhoz, találkoztam vele, és meg kell mondjam, nem okozott csalódást. Remek színész.
Említette, hogy tartalmilag hű akart maradni az eredeti filmhez. Mennyire igaz ugyanez a vizualitásra? A városkép például most is noiros, de az egyik jelenetben süt a nap. Nem rémlik, hogy az első filmben lett volna egyáltalán nappali jelenet.
Nem volt, bizony.
Így tudtam saját képemre formálni a Szárnyas fejvadász világát. Eszemben sem volt törni-zúzni, mint vandál a templomban. De Ridley rám bízta, az én kezembe adta a kulcsokat.
Pár fontos jellemzőt mindenképp meg akartam őrizni: egyrészt az eredeti film technológiai szintjével való folytonosságot, másrészt a film noiros képi világot. Roger Deakinsszel [a film operatőrével] ragaszkodni akartunk a noir elemekhez, elvégre a Szárnyas fejvadász 2049-nek ez a műfaja. Vagy ott a hangkeverés. Mindig is lenyűgözött az eredeti film impresszionista hangzása, a zene és a hangeffektek vegyítése, ebben is igazodtam az előzményhez.
Szóval a fent felsoroltakat tekintve lehorgonyoztuk magunkat az első filmhez, innentől kezdve viszont szabadjára engedtem magam a forgatókönyv alapján, amely kilép Deckard közvetlen környezetéből, megismerjük Los Angeles egyéb negyedeit, sőt városon kívüli részeket is. Más az éghajlat is, ez pedig lehetővé tette, hogy téli fényviszonyok közt forgathassak, ami nagyon közel áll a szívemhez. Sokat jelentett, hogy beépíthetek ilyesmit a történetbe, amit behatóan ismerek, és ami jellegzetes, sajátos érzelmeket ébreszt, markáns hangulatot teremt.
Fura érzés másvalaki álmával dolgozni. Megszoktam, hogy az általam teremtett világokban mozgok, ez viszont Ridley terepe. Óriási dolog, hogy én is beletehettem valamit magamból. Kívülről nézve ez biztos tök triviális, de
nekem nagy szó, hogy vannak benne havas részek, mert így a Szárnyas fejvadász világa az én személyes világom is lett.
Az első filmet egy londoni illetőségű angol rendező vezényelte le, ezt meg egy kanadai csávó Montréalból. Érezni a különbséget.
A beszélgetés szövegét Huszár András fordította magyarra.