Hihetetlen, de immár két évtizede alkot egy párt Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya, akik olyan fantasztikus filmeket csináltak együtt, mint a Macerás ügyek, a Bibliothéque Pascal vagy az Ernelláék Farkaséknál, most pedig stílusosan egy videóval köszöntötték fel egymást, magukat. Igazi kincsesbánya ez a kis válogatás azoknak, akik élvezettel nézik, hogyan alakul egy alkotópár arca, arculata. Az elején Hajdu Szabolcs még kócos süvölvényként nevet bele a kamerába, a végén egy megfontolt művész csibészes mosolyával kacsint ránk.
Látjuk, ahogy az esküvőn a gyűrűjét mutatja a kamerának, és azt is, ahogy a videós – van humorérzéke – rázoomol gyorsan Orsolya sportcipőjére. Meghittség árad a felvételekből, a kedvencem az, amikor Szabolcs megtáncoltatja a feleségét, miközben instruálja őt a Bibliothéque Pascal forgatásán, mert ez a kis jelenet tökéletesen kifejezi, hogyan születik művészet a két ember közti érzékenységből, vonzódásból.
Vannak persze elmaradhatatlan forgatási képek, felelevenednek a régi filmek, a rendezőnő (Orsolya játssza) zilált futása az Off Hollywood-ban, vagy a dühödt gépfegyveres lázadás a Délibáb-ban, de valahol mégiscsak az a megható ebben a videóban, ahogy egységbe fonódik a magánban megélt boldogság az alkotás örömével, miközben nem más, mint Mike Patton búg a fülünkbe szép dallamokat.
Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya szerelme sorsszerűnek tűnik így kívülről, a fiatal rendezőjelölt még azt is vállalta, hogy kicsapják a színműről, de nem tudta nem a marosvásárhelyi színésznővel tölteni az idejét. Főiskolai feladat keretében utaztak Erdélybe az osztállyal, a szerelem pedig minden idejét felemésztette Hajdunak, aki nem járt be az órákra, ezért nem engedték, hogy letegye az angol nyelvvizsgát, és emiatt végül eltanácsolták a Színművészeti Főiskoláról – hiába jegyezte meg Báron Györgytől Jancsó Miklósig, hogy bizony ez a kicsit lusta, de nagyon tehetséges, öntörvényű gyerek a legtehetségesebb a fiatal magyar filmesek közül. (Erről a sztoriról szól Gyárfás Dorka Ki nevet a végén? című korabeli dokumentumfilmje, amit az alábbi videóablakban megnézhet.)
A páros azóta is szétválaszthatatlan, együtt csinálják, gyúrják, formálják a filmjeiket. Hajdu szinte minden filmjében rendezte a feleségét: a Macerás ügyek-ben érte viaskodtak a férfiak, a Tamará-ban miatta borult meg az élet a tanyán, az Off Hollywood-ban ő volt az a rendező, aki nem bírta ki a premier napját bekattanás nélkül, a Bibliothéque Pascal-ban pedig az ezerarcú nőt játszotta, a gyerekéért harcoló tigrisanyát, a fantáziákat beteljesítő vágyálmot.
Más rendezőnél csak mellékszerepeket vállalt, ez alól kivételt csak egy korai szatírája, a Szent Iván napja képez, amely arra csodálkozott rá a 2000-es évek elején, hogy a művész már nem tud pusztán a művészetből megélni, a színésznek bulvárt is kell vállalnia, ha jól akar keresni. Orsolya Kamarás Iván oldalán játszotta a női főhőst, más rendező viszont nem fedezte fel magának. Interjúkban azt szokta mondani, nem tartja magát színésznőnek, vagyis elsősorban nem színésznőként gondol magára, és a felkínált filmeknél is azt mérlegeli, emberileg mennyire viszi előre az adott helyzet, feladat.
A tökéletes alkotóközösséget, amivel gyarapodhat emberként, már megtalálta Hajdu Szabolcs mellett, akinek filmjeiben bár csak színészként van feltüntetve, de attól még együtt gondolkodnak róla, inspirálódnak egymásból és másokból, többek közt Szabó Domokos, Tankó Erika, Oana Pellea színészekből, Nagy András operatőrből, Taschler Andrea gyártásvezetőből.
Legutóbb a saját kételyeiket és viszályaikat is beledolgozták az Ernelláék Farkaséknál című filmjükbe, amit a saját lakásukban, gyerekeik, Lujza és Zsiga szereplésével forgattak. Egy negyvenes értelmiségi párt játszottak, akik egymásra vetítik a kudarcaikat, fojtogatják a másikat a vélt vagy valós sérelmeikkel. Nem kell ebben kizárólag önéletrajzot látni, a problémák minden párkapcsolatban hasonlóak egy idő után, a különbség csak annyi, hogy a művészek ezt le tudják vezetni és fel tudják dolgozni az alkotásban.
Ezt teszik Török-Illyésék is, akik igyekeznek kint tartani a magánéletüket a forgatásról, de a személyiségüket, az őket összefűző viszonyokat és érzéseket nyilván nem tudják. „Ha kipihentek és energikusak vagyunk, akkor maximálisan kiegészítjük egymást. Én vagyok az ecsetvonás, ő a szín, az árnyalat” – mesélte Hajdu Szabolcs a közös munkáról a szinhaz.org-nak. „Ha olyan kérdéseket feszegetünk, amelyek a skizofrénia határát súrolják, ha egészen a sajátunk a probléma, amit feldolgozunk, akkor viszont küzdünk. Akkor a vitáink már nem arról szólnak, milyen az anyag, hanem arról, hogy valójában mi történik köztünk.”
Orsolya pedig így fogalmazott az Origo Filmklubnak, amikor Hajdut köszöntöttük a 40. születésnapján: „Nincs nálunk olyan, hogy most a felesége vagyok, most meg színésznő. Bajtársak vagyunk, munkában és minden másban. Mind a két gyerekünkben őt látom: a kíméletlen őszinteséget, a kíváncsiságot, és a dolgokra való rácsodálkozást.”
Nekünk is csak a rácsodálkozás marad, hogy igen, így is lehet, ilyen szépen, okosan és kitartóan élni egy párkapcsolatban, és nem kiteregetni a szennyest, hanem átalakítani valamivé, amitől egy kicsit többé, jobbá válhatunk.