Tíz film a hollywoodi feketelistáról

Előző cikkünkben megemlékeztünk a hetven évvel ezelőtt indult hollywoodi (sokszor jogos, sokszor boszorkányvadászatszerű) kommunistaüldözésről. A filmesek sem fogták vissza magukat, a mai napig előszeretettel emlékeznek meg a stúdiórendszer történetének feketelistás fejezetéről.

The Hollywood Ten

Már a kommunistaellenes „cenzúra" idején film született az első vádlottakról. Sőt, a The Hollywood Ten című 15 perces dokufilmet maguk a vádlottak készítették 1950-ben. A filmben az a tíz alkotó szólal meg, akik elsőként tagadták meg az együttműködést az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottsággal, és kerültek emiatt feketelistára a stúdióknál.

A filmet John Berry rendezte, aki a második világháború alatt szintén szimpatizált a kommunista párttal.

Berry a film elkészítése után önkéntes száműzetésbe vonult Párizsba, ahol kisebb-nagyobb filmes produkciókban dolgozott.

A The Hollywood Ten nem pusztán az alkotók manifesztációja, de (ha lehámozzuk a kétségtelenül visszataszító kommunista körítést) a mai napig fontos kordokumentum, egyszersmind kiindulópontja a balul sikerült mccarthyzmusról szóló filmeknek is.

Sok amerikai filmművész szimpatizált a munkásmozgalmi ideológiákkal, és nem egy valóban veszélyes elem akadt ezek közöttük, de ami a filmeseket illeti, a legtöbb vádlott legnagyobb bűne az volt, hogy

elhitt egy ostoba dajkamesét, és belépett egy olyan pártba, amelynek ideológiája a világ keleti tömbjében milliókat nyomorított és gyilkolt meg.

Az is igaz, hogy az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság munkamódszerei mai szemmel felettébb visszatetszőek voltak. Bár kétségtelen, sok valódi és veszélyes, gátlástalan anarchistától szabadították meg Hollywoodot.

A bizottság számára épp elegendő bizonyíték volt az alkotmányellenes magatartásra, ha valaki belépett a pártba, vagy csak részt vett egy-egy gyűlésen. Sőt, az is elegendőnek számított, ha valakit mások kommunistának neveztek meg. Nem egy ízben már a meghallgatáson „ítéletet hirdettek", a vádlottnak tehát esélye sem maradt, hogy tisztázza magát – legfeljebb, ha gyorsan megnevezett 2-3 másik kommunistát, akikre ráfoghatta, ők beszélték rá, hogy kommunista legyen.

Ilyenek voltunk

A feketelistázás egészen a hatvanas évekig tartott, de csak egy évtized múltán ébredt fel Hollywood lelkiismerete a számos „ártatlanul" vádolt alkotóval szemben.

1973-ban mutatták be Sydney Pollack zenével fűszerezett romantikus vígjátékát, amelyben Barbara Streisand oldalán Robert Redford alakít feltörekvő forgatókönyvírót. A nő marxista nézetei azonban a férfi megítélésére is rossz fényt vetnek, a világnézeti különbségeket pedig a szerelem sem tudja áthidalni.

A jónevű senki, avagy a stróman

A feketelistás írók már-már komikus helyzetben találták magukat. Munkát nem kaphattak, de a producerek, rendezők igényt tartottak a szövegeikre. Az ellentmondásos helyzetet sokan úgy oldották fel, hogy „leszerződtettek" valakit, akinek megfelelő volt a múltja.

A Woody Allen főszereplésével készült komédia a „front"-nak nevezett írói strómanoknak (innen a film eredeti címe: The Front) állított emléket 1976-ban. Igaz, nem filmes, hanem televíziós írókkal, de sokszor szellemesen és nagyon emberien dolgozva fel a múltat.

A jónevű senki, avagy a stróman több alkotója is tudta miről beszél: a forgatókönyvíró Walter Bernstein, a rendező Martin Ritt, de még a színészek közül is sokan feketelistára kerültek az ötvenes években (például a másik főszerepet játszó Zero Mostel is) – ezt nem is rejtették véka alá: a film végefőcíménél az érintett stábtagok neve mögött évszámmal szerepel, ki mikor lett pária Hollywoodban.

Sőt, a frontírás annyira bevett volt az ötvenes években, hogy a hollywoodi tízek egyike, az épp 1976-ban meghalt Dalton Trumbo forgatókönyvíró helyett a stróman Ian McLellan Hunter vette át a forgatókönyvírói Oscar-díjat a Római vakáció-ért (1953). A film sztoriját ugyanis Trumbo még a börtönben írta, ahová Amerika-ellenes tevékenysége miatt került egy évre.

Hollywood on Trial

A jónevű senki, avagy a stróman alkotói is megszólalnak abban a szintén 1976-os dokumentumfilmben, amely az 1947-es első hollywoodi kommunista tárgyalásokról emlékezett meg.

A David Helpern rendezte Hollywood on Trial-t a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscarra jelölték, a film narrátora a kétszeres Oscar-díjas rendezőlegenda, John Huston (A máltai sólyom, Afrika királynője) volt.

A film tulajdonképpen azt igyekezett hosszabban kifejteni, ami már a The Hollywood Ten-ben is benne volt, persze kevesebb balos ideológiával.

Waldo Salt: A Screenwriter's Journey

Eugene Corr dokumentumfilmje a kétszeres Oscar-díjas forgatókönyvíró Waldo Saltnak állított emléket 1990-ben.

Az 1987-ben meghaltt Salt olyan filmeket írt, mint a Philadelphiai történet, Serpico, A sáska napja, illetve a forgatókönyvírói Oscarokkal jutalmazott Éjféli cowboy és Hazatérés.

A szintén dokufilmes Oscarra jelölt film természetesen kitér Waldo Salt kommunista múltjára is, és arra, hogy emiatt 1951-ben kitiltották Hollywoodból.

A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATJUK!