Ilyen finom erotikát ritkán látni magyar filmben

Az Oscar-díjas Mindenki után egy újabb magyar kisfilmre figyelhet fel a világ, Szentpéteri Áron félórás alkotását ugyanis szerda délután vetítették a cannes-i filmfesztiválon. És nem érdemtelenül: a Láthatatlanul, amely az egyetemi vizsgafilmeket bemutató Cinéfondation szekcióban versenyez, úgy meséli el egy vak fiú és egy látó lány megismerkedését, hogy abban bárki átélheti a bizonytalan flörtölések izgalmát és fájdalmát. Az SZFE harmadéves diákja egy érett és érzékeny filmet forgatott, amiből nemcsak az derül ki, hogyan hallják és tapintják a világot a vakok, de az is, hogyan fojthatnak meg mégoly jogos frusztrációk is csírájában egy kapcsolatot.

Balázs (Barkó Tamás) tárlatvezető egy interaktív kiállításon. Magányos srác, aki szintén vak barátjával él egy albérletben. Anna (Józsa Bettina) is magányos, ő flegma és elfoglalt barátjával él egy párkapcsolatban.

Találkoznak – és nem szeretnek egymásba első látásra.

És nem azért, mert a fiú nem lát.

Barkó Tamás és Józsa Bettina a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M

Neki megtetszik a lány: a haja, a bőre, a nyitottsága. Annát viszont zavarja, hogy Balázs a tárlatvezetés közben túl hosszan pihentette rajta a kezét, és begyalogolt a privát szférájába. Egy újabb és véletlen találkozás kell, hogy fellobbanjon a kölcsönös szimpátia, és beszélgetni kezdjenek. Megnyílni, tapogatózni, talán még flörtölni is. És bizonytalankodni: vajon csak a vakságom érdekli? – nyomasztja a kérdés a fiút. Vajon csak a figyelmessége imponál? – kérdezheti magától a lány.

Könnyű lett volna ezen a ponton elszúrni a filmet. Elvinni a romantikus komédiák felé, és szirupba fojtani az érzelmeket. Vagy épp ellenkezőleg, thrillert faragni a filmből, és zaklatót a fiúból, hogy úgy törje be botjával a pesti bérház ablakát, mint Glenn Close Michael Douglasét a Végzetes vonzerő-ben. Szentpéteri Áron azonban nem volt hajlandó semmiféle sablont ráhúzni a történetre.

Ebben rejlik a film ereje, szépsége és szomorúsága is.

Hogy hagyja, hogy ezek az izgalmasan felfestett jellemek diktálják a sztorit, és a véletlenek meg az emberek frusztrációi okozzák a problémát.

Mert így lesz életszagú a film, és emberi a vak fiú figurája. Neki is vannak vágyai, érzései és hibái, amiket befolyásol ugyan a vaksága, de attól még ezek a vágyak és érzések és pitiáner kis hibák pont olyanok, mint a látóké. Balázs is frusztrált, amiért rendre felültetik a csajok, csak ő ezt abból vezeti le, hogy biztos csak a vakságát tartják benne érdekesnek, és amint elpárolog az egzotikuma annak, hogy egy vak fiúval beszélgetnek, faképnél hagyják. Hogy igaza van-e? Talán. Hogy olyan sok kudarcélménye gyűlt már össze, hogy túl görcsösen akar kapcsolatot létesíteni másokkal? Biztosan.

Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M Films

Ezt az összetett figurát természetes jelenléttel teremti meg Barkó Tamás mozgásművész, aki színésznek is tehetséges. Sokat alakítottak a filmen az ő meglátásai arról, hogyan boldogulnak a hétköznapokban a vakok, hogyan ismerkednek, hogyan élik meg az elutasítást vagy épp a randizást. Barkó mondatain érződik a jó értelemben vett amatőrizmus, ami itt egyáltalán nem zavaró, inkább hitelt kölcsönöz a figurájának.

Apró gesztusokból rakja össze ezt a szeretetre vágyó, türelmetlen fiút: egy visszafojtott zihálásból, amibe sűrű dühöt, vagy egy lélegzetvételből, amibe visszafojtott izgatottságot rejt. Amikor a vak srác letapogatja Anna arcát, és a rendező szuperközeliken mutatja a lány fülén végigsimító kezet, a haj érintését a bőrön, az egymásra néző, tengerzöld és tejfehér szemet – az olyan tömény és egészséges erotika, amit ritkán látni magyar filmen.

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M Films

Meg úgy egyébként olyan filmet se, ami ilyen magától értetődő természetességgel szemlélteti, milyen lehet vaknak lenni. Szentpéteri Áron vizuálisan is megmutatja, hogyan érzékelhetnek a vakok:

elmosódik a háttér, feldúsul a hangsáv, és premier plánok emelik ki, hogyan hallják azt, amit más lát.

A Láthatatlanul csak úgy mellékesen, a cselekményt előregördítő beszélgetések közben villantja fel, milyen trükkel vágnak egyenlő szeletekre egy uborkát, vagy hogy honnan tudják felmosás közben, melyik résszel végeztek már. Apróságok ezek, de épp az ilyen apróságoktól lesz íze és stílusa a filmnek.

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M Films

Minimális humora pedig attól, hogy iróniával tekint az élet meg a vakok nehézségeire, és Balázs például a zöldet jelző kattogás miatt veszti el a lány hangját a zebrán, máskor meg épp azért kérdezgeti szobatársát, hogy a hangja alapján belője, milyen magasságban tudja képen törölni a mosóronggyal.

A fináléban pedig maga a film is képen töröl.

Egy kicsit megfacsarja az ember szívét a helyzet szomorú iróniája, ahogy Balázs a vakságával csajozik a Blahán. Vagy tényleg csak elrévedt magában? Tökéletesen illik ez a kétértelmű befejezés a filmhez, ami visszalopta a bizonytalanságot az ismerkedésbe. Azt a kételyt, ami minden csírázó kapcsolatban ott bujkál: vajon érdeklem a másikat? Tetszem neki? Rám nyomult? Vagy én nyomultam túl erősen?

Barkó Tamás és Józsa Bettina a Láthatatlanul című filmben Forrás: SZFE / Inforg / M&M Films

És passzol egy olyan filmhez is, ami nem akarja romantikus színben feltüntetni a vakokat, nem csinál belőlük szentet, ugyanakkor a speciális helyzetük miatt megkérgesedett embereket se, akiknek aztán megolvasztja a szívét a cukiság meg a szeretet.

Nem harsog jelszavakat a toleranciáról meg az elfogadásról, és nem akar nagybetűs mondanivalót legurítani a torkunkon.

Mert egyszerűen nincs rá szüksége. Értjük anélkül is, amit mond. És lehet, hogy elmondták ezt már mások jobban vagy okosabban, de ilyen egyszerűen és szerethetően talán még senki. Legalábbis Magyarországon biztosan nem.

Tök jó, hogy már egy ilyen filmünk is van.

Egy vak srác rányomult a barátnőmre a sötétben

Egy kiállításon ráhajtott a barátnőjére egy vak fiú, innen jött a kisfilm ötlete – mesélte az Origónak a 29 éves rendezőhallgató, Szentpéteri Áron, akinek Láthatatlanul című félórás rövidfilmje bekerült az idei cannes-i filmfesztivál Cinéfondation-versenyébe. Ezzel egy újabb magyar kisfilm kapott esélyt arra, hogy elinduljon világhódító útjára. A Láthatatlanul szokatlan módon közelít a vakok és látók viszonyához; főszereplője egy vak fiú, akinek megtetszik egy látó lány, és mindent megtesz, hogy megszerezze – talán még annál többet is. Miért jó, ha nem feltétlenül szimpatikus a főszereplő fiú? Hogyan udvarol egy vak pasi? Ezekről is kérdeztük a kisfilm rendezőjét, Szentpéteri Áront.