Mélyütés, emberszeretetből – Három óriásplakát Ebbing határában

Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)

Martin McDonagh színházban és filmen egyaránt szereti felrázni az embert. Színdarabjait és filmjeit leegyszerűsítő fekete komédiaként felcímkézni, mert az olyan—a tragikumot sötét és groteszk humorban meghempergető – darabok, mint A Kripli vagy A hóhérok, illetve filmen az Erőszakik voltaképpen véresen komoly példabeszédek: a szeretet és emberségesség erejéről szólnak. Az ír dráma- és forgatókönyvíró, rendező korunk egyik legnagyobb és legmocskosabb humanistája.

Új filmje, A három óriásplakát Ebbing határában is véresen realista mese a megbocsátásról, a gyűlölködés hiábavalóságáról és még egy rakás olyan értékről, amit McDonagh a legtisztább szeretettől vezérelve brutális kegyetlenséggel és vitriolos humorral tol a néző arcába.

Miközben haldoklott, megerőszakolták. Még mindig nem tartóztattak le senkit. Hogy lehet ez, Willoughby rendőrfőnők?"

– ez a három mondat (kérdés) szerepel azon a bizonyos három óriásplakáton, amit egy kegyetlen bűncselekmény áldozatának édesanyja helyez el rögtön a film elején egy alig használt missouri bekötőúton, lépésre kényszerítve ezzel a szerinte érzéketlen és leginkább feketék vegzálásában jeleskedő helyi erőket.

A folytatás mi is lehetne más, mint értelmetlen háború a rendőrség és az elkeseredettségéből és haragjából erőt merítő anya között. Pöffeszkedő hatalom kontra kiábrándult kisember – lehetne leegyszerűsíteni, ha nem az Erőszakik író-rendezőjéről lenne szó, McDonagh ugyanis folyamatosan csavar egyet a történeten, így az egyre duzzasztóbb gyűlölethullám vége csakis katarzis lehet. De nem a tipikus hollywoodi fajta: felemelő, de cseppet sem megnyugtató, bőven hagy emésztenivalót.

Sam Rockwell és Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában) Forrás: 20th Century Fox

Ilyen hosszú kicsengésű hatás eléréséhez persze mélyreható lélektani ismeretek szükségesek, és McDonagh mestere annak, hogy úgy írjon és rendezzen drámát, hogy az ne tűnjön erőltetetten pszichologizálónak, egész egyszerűen ismeri (meglehetősen összetett) karaktereit – és ismeri a közönséget. Közönségesebben: jó emberismerő.

Ebbe az emberismeretbe pedig beletartozik a nagyszerű színészválasztás és színészvezetés is. Kiválóan és realistán (sokszor trágárul mégis filozofikusan) megírt dialógusait olyan színészek szájába adta, mint Frances McDormand, Woody Harrelson, Sam Rockwell, Lucas Hedges, Peter Dinklage, Caleb Landry Jones.

A film tele elképesztő színészi alakításokkal, de a kőkemény anyát megszemélyesítő Frances McDormand, a privát poklával megküzdő rendőrfőnököt alakító Harrelson, és a kőbunkó, dühkitöréseit visszafogni képtelen zsaru szerepében Sam Rockwell kiemelkedőt játszanak. McDormandtól persze már megszokhattuk, hogy egyetlen nézéssel képes mindent elmondani, Rockwell viszont még őt is lejátssza – persze McDonagh eleve az ő karakterét írta meg a legösszetettebbre.

Kétségkívül, a Három óriásplakát Ebbing határában az év amerikai filmje. Ez igaz lenne akkor is, ha nem támasztaná alá az eddig elnyert 4 Golden Globe-díj, a számos Oscar-jelölés. Önmagában az bravúr, hogy úgy tölt ki majdnem két órát, hogy abban percnyi üresjárat nincs – ha épp nem a dramaturgia, akkor a színészek nem hagyják, hogy lankadjon a néző figyelme. Feltéve, hogy kibírja azt a jól irányzott mélyütést, amit a film tiszta erőből bevisz. De ha kibírja, akkor csak erősebben áll majd fel a székből.