A rövidfilm furcsa képződmény: néhány perctől egy óráig terjedhet a hossza, de általában a 15-20 perces, egy lendületből végigfutó alkotásokat szokták érteni alatta. Filmet készíteni roppant drága dolog, ezért aki ezt tanulja, először rövidebb terjedelemben kell bizonyítania, és
a Friss Hús Rövidfilmfesztivál kifejezetten a pályakezdő rendezők friss munkáira koncentrál.
Aztán vannak azok az ötletek, amik nem érnek meg egy egész filmet: egy fordulat vagy egy csúcspont a lényegük. Sokszor sajnos feltupírozzák a csak rövidfilmet megérő ötleteket, pedig sokkal ütősebben lehetne őket megvalósítani kisebb terjedelemben. Csakhogy a rövidfilmnek nem nagyon van közege, amiben létezik. Ez azért furcsa, mert az internet erre kiváló médium, nem is beszélve az okostelefonról mint eszközről, amivel bárhol-bármikor meg lehet nézni egy rövidfilmet, ha az embernek van egy kis ideje.
A filmfesztivál furcsa képződmény. Mióta dróton lehet „mozgatni" a filmeket széles e világban, azóta tulajdonképpen megszűnőben kellene lennie a filmfesztiváloknak, ehhez képest élnek és virulnak. A filmfesztivál a személyes találkozások helyszíne, minden alkotónak „fesztiváloztatni" kell a filmjeit, hogy szakmai kapcsolatai alakuljanak ki, hogy esetleg díjakat gyűjtsön be. A magyar filmek Oscar-díj körüli sikerei azt mutatják, hogy a hazai szakma tisztában van a fesztiválok adta lehetőségekkel és tud is élni velük. Oscar-díjig sok fesztiválon keresztül vezet az út. A tavaly a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat kapó Mindenki rendezője, Deák Kristóf is a Friss Húson kezdte.
A Friss Hús Rövidfilmfesztivál nyitott az animációs filmek számára is. A svéd Niki Landroth von Bahr például mesterfokon űzi a stop-motion technikát: drótvázra épített bábfigurák mozgásának képkockáról képkockára való fáradságos felvételét. Musicalről lévén szó az állatszereplők nemcsak darabosan mozognak, hanem táncra perdülnek. Egy furcsa városban vagyunk, a modern kultúra legnyomasztóbb helyszínein: gyorsétteremben, hipermarketben, telemarketing központban. Vidámak a dalok, de van bennük valami erőltetettség, valami egészen nyomasztó. Költői látomás az egész, jó érzékkel adagolja egyre nagyobb dózisokban a szürreális elemeket.
Ugyanezt teszi a lengyel gyökereivel foglalkozó Adrienne Nowak is francia gyártásban készült filmjében, ami ravaszul naivnak ható színes ceruzarajzokat mozdít meg. De hamar kiderül, hogy nem lesz ez ennyire szimpla: ahogy a pirogfőzésből a lengyel múlttal való szembenézés lesz, úgy lesznek egyre vadabbak a látomásszerű képek is. Irigylésre méltó, ahogy a lengyelek magától értetődően képesek foglalkozni nemzeti identitásukkal a műalkotásaikban, mi magyarok meg folyton belecsúszunk az aktuálpolitikába, képtelenek vagyunk ezen felülemelkedve, görcsölés nélkül elgondolkozni a múltunkon.
A francia Celine Devaux Majd jól leszel című filmjében bátran keveri az élőszereplős filmet az animációval: a párkapcsolati konfliktusban a szereplők szavakban sokszor megfogalmazhatatlan érzései szürreális rajzfilmbetétekben ábrázolódnak. Igazi meglepetés Turai Balázs filmje, a Róma bukása. A Nyócker egyértelmű sikere megmutatta, hogy lenne igény felnőtteknek szóló animációs filmekre. Aztán nem történt semmi ezen a téren. Turai Balázs 23 perces művével demonstrálja, hogy készen áll egész estés, mozikba kerülő alkotást létrehozni. Teljesen komplett a sztori: atomháború utáni posztapokaliptikus világ könyörtelen humorral ábrázolva. Ehhez járul az egyedi látványvilág, amely maximálisan kihasználja az animáció legfőbb erényét, hogy nincsenek korlátok, bármi, de tényleg bármi megtörténhet. Pontosabban az történhet meg, amihez van elég fantáziája az alkotónak. Egy ötlettűzijáték az egész, igen magas színvonalon megvalósított film.
Kattintás után a cikk folytatódik!