Vágólapra másolva!
Cseh, lengyel, magyar és szlovák rövidfilmek láthat a közönség június 3-án, vasárnap Londonban a Regent Street Cinemában a Londoni Magyar Kulturális Központ szervezésében.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt évek nemzetközi sikerei nyomán világszerte nő az érdeklődés a közép-európai filmek iránt, erre az igényre reagálva a Londoni Magyar Kulturális Központ (LMKK) a visegrádi országokkal együttműködve különleges filmeket kínál a brit moziba járóknak a V4-es magyar elnökség kulturális záróeseményeként - olvasható a Londoni Magyar Kulturális Központ MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, egy napra cseh, lengyel, magyar és szlovák rövidfilmek foglalják majd el a vásznat az egyik legrangosabb londoni moziban, a Regent Street Cinemában. A válogatás nemcsak az elmúlt évek legjobb animációs- és rövidfilmjeibe enged bepillantást, de rajtuk keresztül talán a régiót is jobban megismerhetik a nézők.


A mini filmfesztivált az animációs filmek nyitják délután egykor, három órától pedig az élőszereplős filmekkel folytatódik a program.

Magyarországot Bognár Éva Katinka Hugo Bumfeldt című többszörös díjnyertes alkotása, valamint Andrasev Nádja A nyalintás nesze című filmje képviseli az animációs kategóriában, míg Freund Ádám Diák-Oscar-díjra jelölt Földiek című kisfilmjét az élőszereplős válogatásban láthatják a nézők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!