Kevin Hart lesz az Oscar-gála házigazdája
![Kevin Hart a 2. Diamond Ball-on 2015 decemberében](https://cdn.origo.hu/2023/12/bU5uKjpXptXqQOTPLzjhAcauUg0aiRZrT98Az60-1IU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4OWI1ZTg4MmIxNzQ1Y2U5MjNjYzdjMjE5ZDFjYjdm.webp)
Boldog vagyok, hogy végre eljött a nap, amikor én lehetek az Oscar házigazdája
- írta a Központi hírszerzés és a Pofázunk és végünk című vígjátékok sztárja, hozzáfűzve, hogy régóta vágyott erre a lehetőségre.
Az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia elnöke, John Bailey a Variety című folyóiratnak arról beszélt, hogy
nagyon izgatott
Hart kiválasztása miatt, kíváncsian várja, hogy a remek humorú színész hogyan szerepel a házigazda szerepében.
Bailey szerint Hart
melegszívű, szeretettel teli és szeretni való egyéniség,
és mint mondta, az is motiválta a filmakadémia választását, hogy évek óta vágyott erre a feladatra.
Teljesen világos volt, hogyan érez ezzel kapcsolatban, és ez minket is meghatott.
A 39 éves filmszínész Jimmy Kimmeltől veszi át a stafétát, aki 2017-ben és 2018-ban vezette a díjátadó ceremóniát.
Az afroamerikai Hart egyike a maroknyi fekete Oscar-házigazdának - mint Chris Rock, Whoopi Goldberg és Sammy Davis Jr. -, akik az elmúlt 90 évben a műsort vezethették.
Az Oscar-jelöléseket január 22-én jelentik be, a díjakat pedig február 24-én osztja ki Hollywoodban a filmakadémia.