A bárányok hallgatnak azonban elsősorban Hannibal Lecter képében szembesít minket legszörnyűbb félelmeinkkel: ha egy sorozatgyilkos olyan aberrált, mint Buffalo Bill, az szinte már megnyugtató ahhoz képest, micsoda két lábon járó rejtély Lecter doktor. Ő minden, amit nem várnánk egy sorozatgyilkostól. Sokatmondó, hogy Demme bevallása szerint azért választotta Hopkinst a szerepre, mert kimondottan szimpatikus orvost játszott Az elefántember-ben. Ha egy sikeres és elismert pszichiáterben is rejtőzhet kannibál, akkor senkiben nem bízhatunk, és az emberi civilizáció minden fejlődése ellenére legbelül állatok maradtunk. A film kifejezetten elitellenesnek is nevezhető, mivel rávilágít arra is, hogy a magas intelligencia és privilegizált háttér nem feltétlenül jár együtt empátiával, érzelmi intelligenciával, erkölccsel, és úgy egyáltalán normalitással.
A film abban is formabontó, hogy egy ilyen sátáni karaktert még csak nem is a film főgonoszának tesz meg. A főellenség, az antagonista ugyanis Buffalo Bill. A film a cselekménye alapján egy archetipikus mese: egy hírhedt gonosztevő elrabol és fogva tart egy nőt, akit végül kiszabadít a hős, aki a szörnnyel is végez. A főhős egyértelműen Clarice Starling, aki mellett Lecter egy mentor, aki egészen a végső párbajig segíti a főhőst, épp mint Gandalf, Obi-Van Kenobi, Yoda vagy Albus Dumbledore. Lecter egy inaktív, öreg veterán, aki átadja a tudását – aztán persze végül megszökik, de annak is inkább az a szerepe a fő cselekményszál szempontjából, hogy többé nem segíti a főhőst.
Még ma is szokatlan hollywoodi filmben ennyire komplex karaktert látni, ami persze meg is magyarázza, miért lett klasszikus A bárányok hallgatnak. Képmutatással sem vádolható a film: hogy Lecter végül megszökik, az lehetne komor zárlat, ehelyett inkább sötéten ironikus, ahogy megtudjuk, hogy a doktor épp az ellenszenves börtönigazgatót „készül meghívni vacsorára”. Szokatlan az is, hogy az elrabolt lányt kiszabadító hős egy nő: a B-filmekkel úgy lehetett kitűnni, ha a történet merészebb és változatosabb a hollywoodi szuperprodukcióknál, Demme női börtönfilmjei például markáns női főhősöket vonultattak fel.
Demme következő filmje, a Philadelphia – Az érinthetetlen első látásra gyökeresen különböző munka, valójában a rendező nagyon hasonló formulát használt, csak immár egy tárgyalótermi dráma keretein belül. Ezúttal is merészen és naprakészen választott témát: ez volt az egyik első hollywoodi film a homoszexualitásról és az AIDS-ről. A főhős, Denzel Washington ügyvédje, Joe Miller ezúttal éppúgy a normalitás megtestesítője (átlagember, a néző avatárja), mint Jodie Foster karaktere A bárányok hallgatnak-ban, de közben a hollywoodi filmtörténetben szokatlan főhős is, mivel fekete. Hannibal Lecter megfelelője pedig Tom Hanks meleg és AIDS-fertőzött figurája, Andrew Beckett. A bárányok hallgatnak-ban Lecter nemcsak a nézőt szembesítette legszörnyűbb félelmeivel, de Starling ügynököt is: feltárta a nő gyerekkori traumáját, erre vonatkozik a cím is. Starling úgy nyert megváltást, hogy az elrabolt nő megmentésével elhallgattatta a rémálmaiban jajveszékelő, lemészárolásukra váró bárányokat.
Ugyanígy Joe Miller is önnön félelmeivel szembesül, amilyen a homoszexualitás mint társadalmi tabu, az AIDS mint rettegett, halálos, és ebben a filmben (Beckett karakterének képében) a homoszexualitással is összemosódó betegség, ami az ember elkerülhetetlen halandóságára is rávilágít. Starlingnak sem Bill jelentette az igazi kihívást, hanem Lecter, és Joe Miller színeváltozását is Beckett megismerése indítja el, miközben a filmbeli ellenségeik azok, akik méltatlanul kirúgták a férfit.
Demme még a következő filmjével sem tagadta meg a gyökereit: a Rabszolgalelkek kísértethorror Amerika egyik nagy tabujáról, a rabszolgatartásról, a film brutalitása ráadásul megidézi azokat a B-filmeket, amik korukat (és Hollywoodot) megelőző merészséggel mutatták be ezt a korszakot (Goodbye Uncle Tom, Nigger Charley legendája). A 2017. április 26-án, 73 évesen meghalt rendező számos filmet rendezett még: többek között két, sztárokkal telezsúfolt remake-et (Charlie kettős élete, A mandzsúriai jelölt), egy kritikai sikert (Rachel esküvője) és egy közepes filmet Diablo Cody forgatókönyvéből, Meryl Streeppel (Dübörög a szív). Karrierje összességében igazi sikertörténet: kívülállóként küzdötte be magát Hollywood legnagyobbjai közé, ahol pont azért tudott sikeres lenni, mert megtanulta, hogy az eredményekhez bátorságra és áldozatos munkára van szükség.