Ötven éve halt meg Frankenstein leghíresebb szörnyetege

Boris Karloff a hangosfilm hőskorának legnépszerűbb rémszínésze volt, Lugosi Béla mellett. Olyan monstrumokat keltett életre, mint Frankenstein szörnyetege vagy a múmia Imhotep. Karrierjének felívelését a nagy gazdasági világválság idején hallatlan népszerűségre szert tevő filmes műfajnak, a horrornak köszönhette, neve örökre összeforrt a zsánerrel, noha korábban és később is megfordult más műfajokban. A halála előtti évben jóformán önmagát alakította Peter Bogdanovich Célpontok (1968) című filmjében: a beszédes nevű Byron Orlokot, a gótikus horrorok kiöregedett sztárját, aki visszavonulása előtt elvállal egy utolsó show-t. Karloff még fél tucat mozgóképet vállalt, mielőtt 1969. február 2-án örökre visszavonult volna.

Meghatározó év volt 1931 a klasszikus amerikai horrorfilmek szempontjából. Ebben az évben mutatták be azt a három filmet, amely tulajdonképpen a műfaj alappillérét alkotja: Tod Browning Drakulájá-t, James Whale Frankenstein-jét és Rouben Mamoulian Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ját. Az első két film a klasszikus amerikai horror legnagyobb stúdiójában, a Universalnál forgott, a korszak két stílusteremtő rendezőjével és színészével. A Drakulá-val lett sztár Lugosi Béla és a Frankenstein repítette a csúcsra Boris Karloffot, akik alakításukkal évtizedekig meghatározták a vérszívó gróf és a holttestekből teremtett, elfogadásra vágyó emberszörny ábrázolását. Karloff és Lugosi riválisok és barátok voltak egyszerre, akiknek nyolc közös Universal-filmet is forgattak, s bár Karloff nem játszotta el Drakulát, Lugosi később alakította a Frankenstein-szörnyet, azt a szerepet, amit 1931-ben eredetileg neki kínáltak fel, de visszautasította, s ezzel, tudtán kívül, óriási szívességet tett Karloffnak.

Boris Karloff a Frankenstein-ben Forrás: AFP

Boris Karloff eredetileg William Henry Pratt néven született 1887. november 23-án, a később Londonhoz csatolt Surrey-ben. Egyetemi tanulmányait a King's College-ben végezte, abban a reményben, hogy később belőle is diplomata válhat, mint bátyjából, Sir John Thomas Pratt-ből. 22 évesen mégis elhagyta az egyetem falait, sőt Angliát, és kalandvágyból Kanadába ment, ahol előbb mezőgazdasági munkásként dolgozott, majd kisebb-nagyobb színpadi szerepekben próbálta ki magát. A Boris Karloff művésznevet ekkor, 1912-ben kezdte használni, mert úgy érezte, egy egzotikusan csengő névvel könnyebben boldogul.

Sokan - tévesen - egy Edgar Rice Burroughs által írt 1915-ös fantasztikus regényének, esetleg Harold MacGrath 1920-ban megjelent sci-fijének kísértetiesen hasonló nevű szereplőit gondolják a színész névválasztása ihletőinek de az évszámok sorrendje miatt sokkal valószínűbb, hogy épp fordítva történt, s az írók "szerettek bele" az akkor még ismeretlen színész nevébe.

Vagyis Pratt nem tévedett, amikor Karloffként próbált szerencsét, csak azt nem tudta, hogy a sikerre két évtizedet kell várnia. Hollywoodba az 1910-es évek végén érkezett, a The Lightning Raider (1919) című szériafilmben mutatkozott be a vásznon, majd több mint 50 filmet forgatott, mire a hangosfilmnek és Broadway-szerepléseinek is köszönhetően igazán befutott. Az 1931-es, Howard Hawks rendezte The Criminal Code-ban megismételte 1929-es Broadway szerepét, és ennek az alakításnak köszönhette, hogy a Universal producerei ráosztották a Frankenstein-szörny szerepét, miután Lugosi Béla visszadobta azt (a produkcióért lelkesedő magyar származású színész azért sértődött meg, mert ő nemes ember-őrült tudós Victor Frankensteint szerette volna eljátszani).

Boris Karloff, James Whale és John J. Mescall operatőr a Frankenstein menyasszonya (1935) forgatásán Forrás: AFP

James Whale filmje óriási siker lett. A saját, homoszexualitása miatti kirekesztettség-érzését a filmbe belerendező Whale instrukciói nyomán Karloff összetett szörnyeteget keltett életre. Egy érzékeny lelkű kitaszítottat, a mesterséges teremtés rettenetes kudarcát és ágáló lelkiismeretét. Karloff egyszerre kelt borzongást és ébreszt szánalmat, s ehhez a kettős érzéshez nem csak Jack Pierce formabontó és ma már klasszikus maszkja, hanem a mögötte megjelenő, elemi erővel (szöveg nélkül, csupán gesztusaival) alakító színész is kellett. Mintegy nyolcvan filmet forgatott, mire megkapta azt a szerepet, ami sztárrá tette, így aztán nem csoda, hogy Karloff hajlandó volt még két alkalommal eljátszani a szörnyet (a három alakításból - sőt, a három filmből is - kiemelkedik a szintén Whale rendezte 1935-ös Frankenstein menyasszonya), de 1944-ben Niemann doktorként keltette életre Frankenstein szörnyét (The House of Frankenstein), volt sokadik Victor Frankenstein az atomparanoiát Mary Shelley klasszikusával elegyítő Frankenstein 1970-ben (1958) és szinkronhangja Boris von Frankenstein bárónak a Jules Bass rendezte 1967-es Mad Monster Party? című kult-animációban.

Nem csak a Frankenstein-történetek, de a horror is "beszippantotta" Karloffot. Rögtön a Frankenstein után James Whale felkérte az Ódon, sötét ház (1932) iszákos, néma komornyikjának szerepére, majd a német expresszionizmus klasszikusainak (Az utolsó ember, Metropolis) és a Drakula operatőréből rendezővé is avanzsált Karl Freund hívására életre keltett egy újabb klasszikus Universal-horrorhőst: hipnotikus erővel alakította Imhotepet A múmia (1932) című filmben.

A múmia (Boris Karloff) Forrás: AFP

Mindeközben olyan filmeken is dolgozott, mint a gengszterfilmek egyik első nagy klasszikusa, a Howard Hawks rendezte A sebhelyesarcú (1931) vagy A Fu Manchu maszkja című kalandfilm (1932) vagy az Elveszett őrjárat című légiós kaland (1934). Mégis, a harmincas évektől fogva a horror lett Karloff fő műfaja, amelyben minden évtizedben tudott maradandót alkotni.

A Robert Wise rendezésében, Robert Louis Stevenson művéből készült A hullarabló-ban (1945; az utolsó film, amiben együtt szerepel Lugosival) például hátborzongató az eszelős sírrabló szerepében, ahogy parádés a Roger Corman-féle A holló (1963) Dr. Scarabusaként is.

A hullarabló Forrás: AFP

Utolsó nagy dobásában, a Peter Bogdanovich rendezte Célpontok (1968) kiöregedett horrorszínészének figurájában tulajdonképpen önmagát adta. Ebben a különlegesen hátborzongató filmben éppen az a pláne, hogy Bogdanovich szembeállítja a gótikus rémet a modern valóság lelki torzszülöttjével. A Karloff által játszott Byron Orlok keserűen veszi tudomásul, hogy már nincs szükség a régivágású rémisztgetésre, mert a felgyorsult valóság sokkal rémisztőbb eseteket produkál. Ezért úgy dönt, visszavonul Angliába. Egy feltörekvő rendező (maga Bogdanovich) rábeszéli még egy utolsó filmes találkozóra, egy autós moziban. Eközben a kertvárosi nyugalomtól megőrülve egy fiatal biztosítási ügynök, vietnami veterán (Tim O'Kelly) megöli a feleségét és az anyját – ámokfutása abban az autósmoziban ér véget, ahol Orlok is fellép.

A Célpontok volt Karloff utolsó nagy amerikai filmje. Még forgatott egy brit horrort, és szerepelt öt mexikói rémfilmben, de ezeket már csak halála után mutatták be.