A történet szerint az amnéziában szenvedő Carol Danvers (Brie Larson) a Kree birodalom egyik rendfenntartó egységének tagja, aki különleges képességekkel bír. Legújabb akciójában egy csapat alakváltó Skrull-t kell megállítania, de a bevetés rosszul sül el és Carol fogságba esik. Természetesen sikerül megszöknie és a mi bolygónkra kerül, ahol megismerkedik a SHIELD ügynök Nick Fury-val (Samuel L. Jackson) akivel közösen veszik fel a harcot az idegen hordával.
Ami elsőre szembetűnő a cselekmény szempontjából, hogy a film a 90-es években játszódik. Már amikor a földön járunk, az idegen planétán természetesen irreleváns az évszám.
Sikerült ügyesen ötvözni a sci-fi és retró elemeket, könnyedén megfér egymás mellet a hologramok és plazmavetők világa, a gyerekcipőben járó számítástechnika és a dübörgő Nirvana stílusával. A történet szépen lassan bontakozik ki, ahogy nyeri vissza az emlékezetét a főhős, úgy tisztul ki a kép a néző számára is.
Persze egy biztonsági játékra utazó Marvel-filmről van szó, így a sztori nem tartogat eget rengető csavarokat. Könnyen ki lehet következtetni, hogy ki melyik oldalon áll és hova fut ki majd a végkifejlet, talán egy kivételtől eltekintve, ami kifejezetten jót tett az összképnek.
Ha már a biztonsági játéknál tartunk, sajnos ez a Marvel Kapitány legnagyobb hátránya is.
A Kevin Fiege által vezetett stúdió teszi a dolgát tisztességgel, illetve nem volt még olyan félresikerült munkájuk, mint például a DC-nél a Suicide squad. Ellenben pont ezért volt borítékolható, hogy Carol Danvers sztorija nem fogja megváltani a világot. Tudtuk, hogy egy korrekt eredettörténetnek leszünk tanúi, ami hozza azt a Marvel-színvonalat, amiért milliók rajonganak, ugyanakkor húsz film után ez már csak egy legyintésre méltó próbálkozás.
Főleg az április 25-én érkező Végjáték fényében. Pedig a potenciál megvolt egy fokkal nagyobb durranáshoz, a Ryan Fleck, Anna Boden rendezőpáros már bizonyított korábban a Nyomás alatt és a Fél Nelson című műveikkel, de jelen esetben az ott tapasztalt emlékezetes szereplővezetés és erőteljes mesélői véna nem mutatkozik meg.
Ami a karaktereket illeti, visszatér néhány régi ismerős, akik közül egyértelműen Fury a legemlékezetesebb, sőt a 90-es évek buddy cop filmjeinek hangulatát is megidézi a röpke nyomozása a főhőssel. Ezt a szegmenst simán elnéztem volna akár tovább is. A Skrullok vezére, Talos (Ben Mendelsohn) talán a legkiforrottabb figura, aki kapott egy érdekes ívet, ami kimondottan emlékezetes alakká formálta. A mellékszereplőkre tehát nem lehet panasz és Brie Larson is remek a főhős, a probléma egyszerűen annyi, hogy Marvel Kapitány, mint karakter, unalmas.
A képességei látványosak, de semmi több, a háttere egy közepesen emlékezetes történet, hiányzik belőle a stílus, az autentikusság, így leginkább csak beleszürkül a mezőnybe.
Ez mondható el összegzésképp a kész műről is. Szó nincs róla, hogy rossz lenne, látványos, szórakoztató és az előzetesen sokak által beharangozott feminista propaganda is csak vaklármának bizonyult. Egyszeri kikapcsolódásnak teljesen korrekt, de a Marvel mára kinőtte az efféle alibizéseket. Természetesen nem lehet mindig a Bosszúállók-kal jönni, de míg például a Doctor Strange-ben ott volt a mágia behozatalának frissessége és egy karizmatikus hős, addig itt egy grandiózus állomás halovány előszelét érezhettük.
Kellemes, de hamar elmúlik a hatása.