Anthony Hopkins friss Oscar-díjas színésznővel készíti a következő filmjét

The Silence of the Lambs Cinema MAN psychopath PRISONER MASK bit
Anthony Hopkins és Anthony Heald A bárányok hallgatnak-ban
Vágólapra másolva!
Anthony Hopkins és Olivia Colman Oscar-díjas színészek lesznek a sztárjai The Father (Apa) című filmnek, amely Florian Zeller francia író Le Pere című Molière- és Tony-díjas színművéből készül. Colman Oscar-díjat kapott A kedvenc című film női főszerepéért, amiről itt írtunk. 
Vágólapra másolva!

A The Hollywood Reporter értesülése szerint a produkciót a hamarosan megnyíló cannes-i filmfesztivál filmvásárán mutatják be a forgalmazóknak. Zeller 2012-ben született darabja Párizsban debütált a szerző rendezésében, majd elnyerte a legjobb színműnek járó Molière-díjat. A londoni West Enden James McDonald rendezte meg 2015-ben, egy évvel később pedig már a Broadwayn láthatta a közönség Doug Hughes rendezésében. Az előadás több Tony- és Laurence Olivier-díjat is kapott.

Magyarországon az Orlai Produkció mutatta be Apa címmel.

Anthony Hopkins és Anthony Heald A bárányok hallgatnak-ban Forrás: AFP


A filmfeldolgozásban, amelynek forgatókönyvét is Zeller írta, Hopkins egy idős embert alakít, aki minden segítséget visszautasít a lányától, Anne-től (Olivia Colman). Anne partnerével Párizsba költözik, ám az apának akkor már nagy szüksége lenne rá. A darab a korábban magabiztos, erős, független ember szívszorító küzdelmét ábrázolja a talpon maradásért, miközben bemutatja Anne vívódásait is, aki nem tudja, mit is tehetne az apjáért.

A filmet rendező Zeller megszokott fordítójával, Christopher Hamptonnel együtt dolgozott a forgatókönyvön.

A forgatás májusban kezdődik Nagy-Britanniában. A produkciót a Viewfinder és az Embankment, valamint az Elarof Fund és a Film4 finanszírozza.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!