Milos Forman Egy szöszi szerelme című filmjét is levetítik a cannes-i fesztiválon

Milos Forman Posing  In Times Square cinema film director personality glasses portrait color script writer hands smile hair ragtime amadeus flew over the cuckoo's nest
NEW YORK - APRIL 15: Filmmaker Milos Forman poses April 15, 2003 in Times Square, New York. (Photo by Jean-Christian Bourcart/Getty Image)
Vágólapra másolva!
A tavaly meghalt Milos Forman cseh származású világhírű amerikai rendezőről is megemlékeznek az idei cannes-i filmfesztiválon. A Cannes Classics hivatalos programjában levetítik Forman Egy szöszi szerelme című 1965-ben készült sikerfilmjét, amelyet Oscar-díjra is jelöltek.
Vágólapra másolva!

A cseh újhullám egyik emblematikus alkotását, amelyet 1965-ben a Velencei filmfesztiválon láthattak először a nézők, teljesen felújították és digitalizálták.

Az Egy szöszi szerelme, amely a hatvanas évek egyik kelet-európai sikerfilmje volt, júniusban tér vissza a cseh filmmúzeumokba és korlátozott terjesztésben néhány mozihálózat is műsorra tűzi.


Korábban már felújították és digitalizálták Milos Forman (1932-2018) két hatvanas évekbeli alkotását, a Tűz van, babám! és a Fekete Péter című filmeket. A régebbi klasszikus cseh (csehszlovák) filmek digitalizálását a prágai Nemzeti Filmmúzeum szervezi állami pénzen.

Milos Forman Forrás: Getty Images/Jean-Christian Bourcart/Jean-Christian Bourcart

A felújított cseh filmek többségét azután különböző nemzetközi fesztiválokon újra bemutatják, mert a nyugati és az amerikai filmvilágban ezek kevésbé ismertek.

Az Ikarus XB 1 és Az éjszaka gyémántjai című filmek után Forman híres filmje a harmadik cseh alkotás, amelyet a digitális felújítás után Cannes-ban műsorra tűznek.


A fesztiválon levetítik továbbá Helena a Trestíková és Jakub Hejna cseh dokumentumfilmesek készítette Forman versus Forman alkotást is, amely a neves művész kalandos életét dolgozza fel Jan Novák Milos Formanról szóló könyve alapján.

Forman Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása után az Egyesült Államokba távozott, leghíresebb filmjeit - Hair, Száll a kakukk a fészkére, Amadeus - ott készítette el.


A dél-franciaországi Cannes-ban május 14-e és 25-e között rendezik a 72. nemzetközi filmfesztivált.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!