Szívek királynője: túl édes mostoha

Meseszerű élet és elfojtások; a dánok tabudöntögető filmet készítettek a szexuális zaklatásról. A Szívek királynője morálisan abszurd helyzetet mutat be: a munkája során szexuálisan bántalmazott kiskorúakat képviselő ügyvédnő az áldozat szerepébe taszítja saját mostohafiát.

A dánok és a svédek letisztult stílusát nagyon nehéz nem szeretni. A dánok a LEGO-val, a svédek az IKEA-val teremtettek forradalmat, koprodukcióik csillaga pedig talán még ezektől is ragyogóbban csillog a filmvilág egén. Egyszerű és letisztult eszközökkel dolgoznak, nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszenek. Profizmusuk mellett merész témaválasztásaikkal tűnnek ki a tömegből, határokat feszegető nyers stílusukkal pedig harapható feszültséget keltenek a nézőtéren. Számukra nincsenek tabuk, bátran és nyílt lapokkal játszva kendőzetlenül mutatják meg az ember azon gyarló tulajdonságait és freudi tetteit, amelyeket legszívesebben titokban tartana (vagy letagadna), akár önmaga előtt is. Olyan társadalmi helyzeteket, szociális kapcsolatokat feszegetnek, amikről sokak szerint nem illik, vagy nem szabad beszélni.

Szívek királynője Forrás: ADS Service

May el-Toukhy, az egyiptomi származású dán rendező már a Szívek királynője előtt is a szociális kapcsolatok, és a szerelem kialakulásának kényes kérdéseit boncolgatta az Egy szó mint száz: szerelem! című filmjében. Idei alkotása akár az előző folytatása is lehetne, hiszen olyan megvilágításba helyezni a szerelmet és a szexuális vágyat, amiben az egyik fél elkerülhetetlenül áldozattá válik. A rendező már a címmel is a szereplők mesébe illő luxuséletére, valamint a pedofíliával vádolt Lewis Carrollra utal, akinek nagysikerű művét, az Alice csodaországban című mesét több esti felolvasással is megidézi a film során.

A film gyönyörű keretes szerkezete csak a legvégén válik egyértelművé, s derül ki, hogy a cselekmény nagy része nem más, mint egy kétórás flashback. A Dániában játszódó történet kezdetben egy tökéletes családot mutat be, akik egy erdőszéli kastályban élik mindennapjaikat. A film főszereplője, Anne (Trine Dyrholm) ötvenes évei elején járó feleség, édesanya és sztárügyvéd, aki orvos férjével, Peterrel (Magnus Krepper) és ikerlányaikkal éli tökéletes, gondtalan életét. Ám egyik nap látogató érkezik Svédországból. A családhoz költözik Peter első házasságából született 17 éves fia, Gustav (Gustav Lindh). A beilleszkedés nehezére esik a lázadó kamasznak, de Anne kompromisszum elé állítja a fiút: ha Gustav hajlandó részt venni a család életében, akkor ő megőrzi apja elől rejtegetett titkát. Így a fiú eleget tesz nevelőanyja kérésének és tökéletes féltestvére lesz az ikerlányoknak.

Szívek királynője Forrás: ADS Service /Rolf Konow

Anne és Gustav kapcsolata egyre bizalmasabbra fordul, néhány közösen töltött hét után szó szerint túl édes lesz a mostoha. Az apró érintések nem anyai szeretetet, hanem erotikus vágyakat kezdenek el közvetíteni. Anne tudja, hogy a nála húsz évvel fiatalabb fiú még kiskorú, és ha nem fékezi vágyait, veszélybe kerülhet az addigi, mesevilágba illő élete. De a nő mégsem bír uralkodni vágyain, és egy magányos éjjelen átmegy a fiú szobájába, ahol naturális, egészen zavarba ejtő jelenetben szó szerint magáévá teszi a kamaszt. Aki egyetlen szóval sem tiltakozik nevelőanyja közeledése ellen, bár az is lehet, annyira meg akar felelni új családjának, hogy nem is merne nemet mondani.

Szívek királynője Forrás: ADS Service/ Rolf Konow

A bántalmazott, főként szexuálisan zaklatott fiatalokat védelmező, sikert sikerre halmozó ügyvédnő egy pillanat alatt az általa perbe fogottak szerepében találja magát, ám ez látszólag cseppet sem zavarja őt, ahogy az sem, hogy lányai féltestvérét és szerelme fiát csábította el. S már az sem biztos, hogy Anne más védelmezettjének sérülékenységével is visszaélt. A morálisan abszurd helyzet, miszerint a munkája során szexuálisan bántalmazott kiskorúakat képviselő Anne az áldozat szerepébe taszítja saját mostohafiát, lerántja a leplet a tökéletességet sugárzó nő képmutató jelleméről.

May el-Toukhy érzékenyen, de mégis határozottan és tabudöntögetően ragadja meg témáját. A cselekmény akár kiszámítható is lenne, de tulajdonképpen annyira érzelemdús és felkavaró az egész alkotás, hogy nem tudunk nem megdöbbenni azon, amit látunk. A narratíva (ahogy azt a dánoktól megszokhattuk) letisztult, egyenes, olykor fájóan nyers, de lényegletörő és húsbavágóan őszinte.

John Ekstrand zeneszerző melódiái tökéletesen illeszkednek a dráma jeleneteinek hangulatához, de Jasper J. Spanning operatőr is makulátlan munkát végzett. A tökéletesen fényképezett snittek, a kamera jellegzetes lassú mozgása, és a kicsit elmosott, földszíneket használó coloring elhiteti velünk, hogy tündérmesét nézünk, ahol a gonosz mostoha szerelmi bájitallal csábít.