A világ leggyávább emberének nagyon izgalmas az élete

Kevés filmről mondható el, hogy egyszerre hiteles és izgalmas, sőt, egyre ritkább az ilyen történet: a mai néző egyre durvább ingereket vár el (elég a Trónok harca legszimpatikusabb karaktereinek lemészárolására gondolni), amikkel arányosan viszont a hitelesség csorbul (gondoljunk csak az HBO sikersorozatának nyolcadik évadát övező fanyaglásra). A mai hollywoodi mozifilmeket is megfertőzték a Trónok harca sokkoló halálozásai (pl. a Bosszúállók-szériát), és bár ez a fordulattípus nem új (Hitchcock találta fel a Psycho-val), a nyaktörő csavarok halmozásának kényszere egyre elrugaszkodottabbá tette az amerikai közönségfilmeket. A karakterek kifordulnak magukból, és elveszítik a nézőt. És persze ott a másik véglet: a fesztiválok és az artmozik művészfilm-kínálata, melyek többségében a dramaturgia hiánya éppolyan öncélú, mint a fordulatok a műfaji filmekben.

Pedig még ma is lehet egyszerre hihető és izgalmas történetet vászonra vinni, még ha ezúttal nem is Hollywoodban sikerült, hanem az amerikaiakat a saját sportjukban újabban egyre gyakrabban legyőző dél-koreaiaknak (lásd Park Chan-wook vagy a Cannes-ban az Élősködők-kel épp Arany Pálmát nyert Bong Joon-ho munkáit). A kolozsvári 18. Transilvania Nemzetközi Fesztivál programjába évről évre beválogatják Dél-Korea aktuális közönségsikereit, idén ilyen A szemtanú (The Witness, Mok-gyeok-ja), Cho Kyu-jang rendezése is, ami leginkább Hitchcock Hátsó ablak című alapfilmjének a parafrázisa. Ezúttal is egy gyilkosságot lát meg egy férfi a lakása ablakából, amivel veszélybe sodorja magát.

A főszerepben Sung-min Lee Forrás: The Witness

A két film közti különbség egyúttal jól példázza a kortárs hollywoodi és a dél-koreai filmek közti eltéréseket is, már ami a hitelességet illeti: Hitchcock hőse, James Stewart hollywoodi hérosz, akit a mozgásképtelensége tesz kiszolgáltatottá, A szemtanú főhőse, Sang-hoon (Lee Sung-min) viszont inkább antihős, és egyben sajnos alighanem valószerűbb karakter: ereje teljében van, viszont mivel a gyilkos jó eséllyel meglátta őt, és tudja, hol lakik, túlságosan félti a saját és a családja életét ahhoz, hogy beszéljen a nyomozóknak, azaz gyáva, mint a nyúl, pontosabban a film arra enged következtetni, hogy csak annyira, amennyire a többség lenne a helyében.

A filmbeli gyilkos Forrás: The Witness

A férfi ugyanis egyébként minden tekintetben teljesen átlagos, legfeljebb a mozihősök közül lóg ki a gyarlóságával. Maga is meglepődik azon, mennyire nehezen kockáztatja a saját és szerettei épségét (sőt, még a lelki békéjüket is), hogy mennyivel erősebb benne a túlélés ösztöne, mint a segítségnyújtásé. A film emberképe ugyanakkor nem egysíkú: hamar kiderül, hogy nem hősünk az egyetlen szemtanú, az illető ráadásul bátrabb nála, de Sang-hoon félelmei is beigazolódnak, amikor a gyilkos valóban megpróbálja elvarrni a szálakat. Van tehát, aki nem tudja magában tartani a látottakat, és ezzel közelebb áll a hagyományos mozihéroszokhoz, de még a Sang-hoonnál is önzőbbek a háztömb azon lakói, akik papírt íratnának alá a többiekkel arról, hogy senki nem nyilatkozhat a rendőröknek, nehogy híre menjen annak, hogy rossz a környék, és romoljon a lakásaik értéke. A nyomozók közül is csak egyvalaki akad, aki bármiáron elkapná a gyilkost, a többieknek ez csak egy ügy a sok közül, amit minél hamarabb és minél könnyebben letudnának.

Forrás: The Witness

A film váratlan bonyodalmak sokaságán keresztül mutatja be, mennyi mindennek kell végül összejátszania ahhoz, hogy hősünk végre vállalja a veszélyt. Azzal, hogy halogatja a szembenézést a félelmeivel, csak hagyja elfajulni a helyzetét, és végül ő is éppúgy csak magára számíthat, mint a gyilkosság áldozata. A film amellett érvel, hogy igyekezzünk segíteni embertársainkon, még ha kockázatos is, mivel nem biztos, hogy az ösztönös meneküléssel jobban járunk, de arra is figyelmeztet, hogy szorult helyzetben ne máshonnan várjuk a segítséget. Demoralizálónak viszont már csak azért sem nevezhető a film, mert a címszereplő szemtanú végül hőssé válik, csak ez jóval tovább tart neki, mint egy hollywoodi hérosznak, és ilyesmi alighanem a való életben is ritkán történik meg egyik pillanatról a másikra.

Brian De Palma ide, Dario Argento oda, A szemtanú az egyik legjobb Hitchcock-film, amit nem a suspense mestere rendezett. Végig izgalmas és átélhető, egyre nőnek benne a tétek. Egyedül talán a finálé alkalmával lőtt túl a célon a rendező, de a vígjátéki humor felbukkanása is megbocsátható, mert a feszültséget talán már nem is volt hova fokozni. A filmet két és fél millió néző látta Dél-Koreában, azaz learatta a megérdemelt sikert.