Pompon klub: A 18+ 50-es tinik klubja

A lélek nem öregszik. Fiatal felnőtt korunk után is, üde és szexi marad még akkor is, ha a testünk sajnos nem tud lépést tartani vele, és öregedni, majd haldokolni kezd.

A Rossz anyák alkotói ismét egy olyan filmmel rukkoltak elő, ami kellő szarkazmussal kezeli az élet múlandóságát és az emberi lét, pontosabban a női sors gyarlóságait. Ahogy korábban Mila Kunis anti-babazsúrja megmutatta, hogy anyaként bizony nem minden nő vágyik arra, hogy esténként otthon üljön a meseolvasás után, most Diane Keaton, a 73 éves Oscar-díjas színésznő bizonyítja be (ismét, mert az időskorral főleg ebbe a szerepkörbe „száműzték"), hogy a nyugdíjas élet még egy idősek otthonában (ahol túlnyomóan csak nők élnek, ezzel megerősítve „a férfiak hamarabb halnak" városi legendát) sem a kötögetésről szólnak a mindennapok.

Elvileg a lélek nem öregszik, fiatal felnőtt korunk után, amikor már javában átléptük a hatvanat is ugyanolyan üde és szexi marad, mint húszas éveinkben, még akkor is, amikor már a test sajnos nem tud lépést tartani vele. Így az öregedni kezdő porhüvely komoly kellemetlenségeket okozhat az örökzöld lelkű hetveneseknek. Ezzel a cseppet sem igazságos gondolattal jobb híján csak megbarátkozni tudunk. Kezelhetjük zsörtölődve, aggódva, morcosan, de ehelyett akár szembe is nézhetünk vele, elküldhetjük a pokolba és kitáncolhatjuk a lelkünket.

A nyugdíjas évek sokaknak az unokák pesztrálásáról, a lekvárfőzésről és a kalácssütésről szólnak. De mi történik azokkal, akiknek nem születik gyerekük, sem unokájuk, vagy éppenséggel nem azok a klasszikus nagyik, akik macskával az ölükben, otthonkában üldögélnek a verandán, hanem szeretnék az utolsó pillanatig kiélvezni az élet minden apró örömteli pillanatát. Az egyik lehetséges választ Zara Hayes forgatókönyvíró és rendező, egy egészestés moziban árulja el nekünk.

A történet New York-ban, a nyugdíjazott magányos tanárnő Martha (Diane Keaton) garázsvásárjában kezdődik: a nő szinte mindenétől megválik, majd elutazik a világ legrendhagyóbb nyugdíjas otthonába. Sun Spring nyugdíjas otthona tulajdonképpen egy nyugdíjasoknak létrehozott luxusvároska, ahol minden megvan, amire egy hatvan fölötti – legyünk őszinték: huszonéves ember is – vágyhat. Golfpálya, kinti és benti medence, divatos klubok, rendezvények és egy, csak az ott lakók védelmét biztosító rendőrfőnök. Martha a kemoterápia elől menekülve csöppen ebbe a puccos miliőbe. A problémás első napok után hamar beilleszkedik az öreglányok közé, majd egyik reggel szomszédja, majd legjobb barátnője Sheryl (Jacki Weavert, aki talán a legnagyobbat alakítja) unszolására úgy dönt, a középiskolai pomponlányos emlékeket felelevenítve létrehozza saját „hurrálány" klubját, ahol mindenki magának szurkolhat.

A nyugdíjas tánccsoportból egy csetlő-botló de vidám és felszabadult, tabukat döntögető nagymamakorú csajbanda válik, akik még egy gimnazista személyi edzőt is kapnak. Így meg sem állnak az első pompon gáláig, ahol közel hetvenévesen a 18 pluszos kategóriában neveznek a versenyre. A próbák gyakorisága, a koreográfia tökéletesítése és Martha állapotának súlyossága egyenes arányban növekszik egymással. De ennek a produkciónak a biztos halál sem szabhat gátat – a csetlő-botló helyzetkomikumot és az elmúlás elkerülhetetlen tragédiáját pedig felülírja az összetartás és az akarat ereje.

Pompon klub Forrás: Freeman Film

A film egyik legfontosabb erénye az azonosulás: a történet maximális teret ad arra, hogy eggyé váljunk a hozzánk legközelebb álló karakterrel, és a fiatalabb nézők is megértsék: a kor nem számít.
Ebből a szempontból a Pompon klub példaértékű alkotás, hiszen a nők 18 év feletti korosztályaiban mindenki megtalálhatja azt a karaktert, akivel azonosulni tud, miközben az üzenet is pofonegyszerű: az őszinte barátság, egymás elfogadása és tisztelete generációkat hidal át és olykor csodákat művel.

Ha számos megoldásában sántít is, a Pompon klub így lesz komoly tartalommal bíró, mégis könnyed nyári vígjáték a felnőtt kor elkerülhetetlen lezárásáról.