Borászok portréján keresztül mutatja be a tokaji aszút Almási Tamás

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be Almási Tamás a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott dokumentumfilmjét, a Folyékony arany-at. A tokaji aszút három portrén keresztül mutatja be a Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező: megszólalnak a filmben Szepsy István, Bacsó András és Alkonyi László. Kérdeztük a rendezőt a tokaji borvidék hangulatáról, szereplőválasztásairól, a dokumentumfilmezés örök kihívásairól, forgatókönyv és valóság ütközéséről, és arról, hasonlít-e a szerepeltetett borászok és a filmrendezők munkája.

Kérdésünkre Almási Tamás elárulta, hogy felkérésre készítette el a filmet, ahogy annak idején a Puskás Hungary-t is. Az nem volt kérdés számára, hogy a téma fontos és izgalmas, mint mondta,

a tokaji aszú fogalom Magyarországon, generációról generációra öröklődik róla az ismeret, ami általában felszínes.

"Ez az a bor, amit leginkább másoknak veszünk hálából, de nem mi isszuk, mert ahhoz túl drága." Örült a felkérésnek, mégis kért pár nap gondolkodási időt:

Emberekről szeretek filmet forgatni, nem fogalmakról, úgyhogy az volt a kérdés számomra, hogy tudok-e olyan emberi történeteket találni, amelyek eléggé érdekesek az aszú szempontjából.

"Úgy akartuk bemutatni, hogy milyen minőséget képvisel a tokaji aszú, hogy közben kerüljük a közhelyeket."

Almási Tamás Fotó: Polyák Attila - Origo

A fő kihívás tehát a szereplők kiválasztása volt Almási Tamás számára: egyedül Szepsy István volt adott, akinek 500 éves szőlőbirtokosi múltra tekint vissza a családja.

Ő az Aranycsapatban a Puskás

- mondta róla Almási Tamás. Mellé eltérő megszólalókat keresett, más-más háttérrel és mondanivalóval. Az egyik szereplő Bacsó András, "akinek nincs saját birtoka, ő a Tokaj-Oremus igazgatójaként ipari keretek között dolgozik". Alkonyi László pedig "magát nejlonparasztnak nevezi a filmben, mivel újságíróként nyergelt át a borászatra, és alig egy évvel a forgatás kezdete előtt kezdett a szakmában Tokaj-Hegyalján".

Alkonyi László beszél a filmben arról, milyen ellentmondásos érzés volt leköltöznie a tokaji borvidékre: a természet elsőre idillinek tűnik a városi ember számára, de viszontagságokat is bőven tartogat. Almási Tamást is megkérdeztük arról, hogy milyen volt Tokaj-Hegyalján forgatni:

mindenkinek ajánlom, hogy próbálják ki. Varázslatos térség, páratlan természeti adottságokkal.

A tokaji borvidék "a világ nagy borvidékeivel ellentétben viszonylag érintetlen és természetközeli maradt, talán nem volt pénz túlfejleszteni, és a termelők ragaszkodnak a hagyományokhoz."

Talán pont ezzel magyarázható, hogy a tokaji aszú a világ talán legzöldebb édesbora.

Almási Tamás Fotó: Polyák Attila - Origo

Arról, hogyan készül egy olyan dokumentumfilm, mint a Folyékony arany, Almási Tamás azt mondta, hogy a forgatás előtt forgatókönyvet írnak, bár ez leginkább egy vázlat, ami ezúttal körülbelül 25 oldalt tett ki. Ennek oka, hogy

kell egy előzetes koncepció.

A forgatás során viszont a prekoncepció ütközik a valósággal, ami új koncepciót ad ki, és ez alapján forog tovább a film, illetve készül a vágás és az utómunka: "A körülményeken, például az időjáráson is sok múlott, vagy azon, hogy milyen rendezvényekre engedtek be kamerát. Ilyenkor gyakran improvizálni kell. El kell kapni a pillanatot, amikor valami változik a szereplő arcán, valami megszületik. Ezt nem lehet előre megírni."

Az aszúsodás rizikófaktorát egyébként egyfajta drámai szálként is használtuk a filmben.

Almási Tamás a koncepció változásának folyamatát az éppen készülő interjúnkhoz hasonlította:

hiába gondolom át előre, hogy mit fogok mondani a filmről, a válasz az Ön kérdésétől módosul.

Neki is voltak interjúalanyai a forgatáson: "nekik is van víziójuk, prekoncepciójuk, hogy mit akarnak elmondani és mit nem. Van elképzelésük saját magukról és van a filmről is, ami nem feltétlenül egyezik a rendezőével. A mű végül az együttműködés eredménye." Miután a 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton vendégeként nemrég Budapestre látogatott Pierre Richard is szereti a filmezéshez hasonlítani a borászatot, megkérdeztük Almási Tamást, hogy filmrendezőként érzett-e sorsközösséget az interjúalanyaival, amire azt mondta, hogy

végig: Szepsy Istvánnal úgy tudtam a legjobban kommunikálni, hogy filmes példákat hoztam.

Elmondta, hogy a film öt éven keresztül készült: "minden dokumentumfilm egy szerelem, és ha kihűlt, akkor nem érdemes tovább csinálni. Az is kihívás minden filmnél, hogy ez a szerelem évekig kitartson."