75 éves az utolsó igazi hollywoodi aranyifjú

Tőzsdecápák

Michael Douglas 1944. szeptember 25-én született, Hollywood aranykorának egyik ikonikus sztárszínésze, Kirk Douglas és a Bermudákról származó színésznő, Diana Dill fiaként. A Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i drámatagozatának elvégzése után, a hatvanas években indult karrierje – egyaránt szerepelt színpadon, filmen és televízióban. Első sikerét utóbbinak köszönhette: először a San Francisco utcáin című krimisorozat jól fésült fiatal nyomozójaként szerette meg a közönség. Majd producerként és filmszínészként is letette a névjegyét – tevékenységét mindkét minőségében Oscar-díjjal jutalmazták.

A közel egy évtizedig az apja árnyékából kitörni igyekvő Michael Douglas számára 1975 volt a nagy áttörés éve – igaz, még korántsem filmszínészként. Miközben országos ismertségre tett szert az 1972-ben sugárzásba került San Francisco utcáin című sorozat másodhegedűseként (a prímet az Oscar-díjas Karl Malden vitte), filmszínészi kreditjei között csupán néhány, nem túl jelentős független alkotás szerepelt.

San Francisco utcáin (Karl Malden és Michael Douglas) Forrás: AFP

A minden áron filmezni akaró Douglas így aztán – miután rendezett egy epizódot a San Francisco utcáin 1975-ös évadába – producerként próbálkozott. Meggyőzte apját, hogy adja át neki Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényének megfilmesítési jogait, amit Kirk Douglas még a hatvanas évek közepén szerzett meg, amikor az 1963-64-es színházi évadban eljátszotta a főszerepet a regény Broadway-változatában. Az idősebb Douglas egy teljes évtizeden át sikertelenül próbált stúdiót szerezni a megfilmesítéshez – ellentétben a fiával, aki jó érzékkel társult a korábban a zeneiparban sikereket felhalmozó Saul Zaentzel, hogy aztán közösen – Lawrence Hauben forgatókönyvíró közreműködésének köszönhetően – döntsenek úgy, a filmet a nem sokkal korábban az Egyesült Államokba emigrált cseh újhullámos rendezőre, Milos Formanra bízzák.

A tisztesség kedvéért Michael Douglas megpróbálta rábeszélni Formant, hogy bízza a főszerepet az apjára, csakhogy a cseh direktor túl öregnek érezte az akkor már közel 60 éves Kirk Douglast McMurphy megformálásához, így esett a választás az akkor 38 éves Jack Nicholsonra. Szerepet kapott viszont a filmben Douglas egyetemi lakótársa és legrégebbi barátja, Danny DeVito.

A Száll a kakukk fészkére összesen 5 Oscar-, 6 Golden Globe- és 6 BAFTA-díjat nyert – köztük mindhárom gálán a legjobb film díját.

Kína szindróma Forrás: Columbia Pictures

Ezt a hirtelen jött produceri sikert tudta Douglas filmszínészként kamatoztatni: az évtized végén már olyan filmekben szerepelt, mint a Robin Cook bestselleréből készült orvoskrimi Kóma (1978) vagy az atomerőművek sérülékenységére építő, 4 Oscarra jelölt paranoia-mozi Kína-szindróma (1979). Utóbbinak producere is volt – így aztán Jane Fonda és Jack Lemmon BAFTA-díját, valamint Lemmon cannes-i színészi elismerését a saját sikerének is érezhette.

A sikerhullámot 1980-ban egy komoly síbaleset szakította félbe; sérülése miatt Douglas három évig nem tudott kamera elé állni. Színészi visszatérése viszont óriási közönségsikerrel járt, a korábban ugyanis főként intellektuálisabb szerepválasztással karriert építő Douglas kihasználta a korszak akciófilmes divatját és két látványmozival alapozta meg sztárimázsát (az 1984-es A smaragd románca és az egy évvel későbbi folytatás, A Nílus gyöngye, amelyeknek producere is volt).

Végzetes vonzerő (Michael Douglas és Glenn Close) Forrás: UIP-Duna Film

A két kalandfilm sikerét meglovagolva elvállalta a főszerepet Richard Attenborough, a Broadway küzdelmes világába bepillantást engedő A tánckar (1985) című drámájában, majd Adrian Lyne Végzetes vonzerő (1987) című thrillerével és Oliver Stone pénzügyi krimijével, a Tőzsdecápák-kal (1987) végleg bebetonozta magát a legnagyobb nemzetközi sztárok közé. Utóbbival ráadásul szinte minden fontosabb díjat elnyert: így például Oscar- és Golden Globe-, valamint az olasz Oscarnak is nevezett David di Donatello-díjat és a német Aranykamerát (megosztva a Végzetes vonzerő–ben nyújtott alakításával).

Tőzsdecápák Forrás: Fox/Kobal/REX/Shutterstock

A Végzetes vonzerő és a Tőzsdecápák ráadásul összegzik is Douglas színészetének legjavát – hogy eszköztelenségében is erőteljes jelenlétével tudja megmutatni a legkevésbé sem hétköznapi hősök privát kálváriáját, hőseinek és antihőseinek kettős természetét.

Douglas kétségkívül a mohóság évtizedének ikonikus színésze, akinek középkorú markáns férfiasságában mindig van valami mélységesen irritáló. Jó érzékkel választott szerepeket, felismerve, hogy a sikeres, de esendő figurák állnak jól neki – legyen szó házasságtörő ügyvédről (Végzetes vonzerő), bárkin átgázoló, gátlástalan üzletemberről (Tőzsdecápák), felhalmozott vagyonához kétségbeesetten ragaszkodó férjről (A rózsák háborúja, 1989), munkáját ugyan kiválóan végző, de balhés, a szabályokon áthágó, hol korrupt (Fekete eső,1989), hol kéjvágytól megrészegült (Elemi ösztön, 1992) nyomozóról.

Elemi ösztön (Michael Douglas és Sharon Stone) Forrás: AFP

Ezt, a nyolcvanas és kora kilencvenes években felépített imidzsét tette aztán némiképp zárójelbe az Összeomlás-sal (1993, rendezte: Joel Schumacher), amelyben egy átlagos, munkában megőszült tisztviselő erőszakban kicsúcsosodó ámokfutását tette hátborzongatóan átélhetővé. Az Összeomlás a reményvesztett harag és az elkerülhetetlen bukás filmje – a hétköznapi, kisebb-nagyobb csalódásokra adott agresszív válasz, Douglas pályafutásának egyik legjobb, hibátlan alakításával. Ezúttal nem esendő védelmező, de nem is báránybőrbe bújt farkas, hanem a nyomasztó nagyvárosi élet kisembere, egyszerre magányos farkas és önkéntes áldozati bárány, aki végigjárja a külső hatások kiváltotta tomboló indulat ön- és közveszélyes kálváriájának minden stációját.

A kilencvenes években nem is tudta megismételni ezt az erőteljes alakítást – hiába játszotta el a munkahelyi szexuális visszaéléseket kettős fénytörésben láttató divatfilmjének főszerepét (Zaklatás, 1994), a környezeti aktivistába beleszerető özvegy elnököt (Szerelem a Fehér Házban, 1995) vagy a dúsgazdag, ám életválságban fuldokló bankárt David Fincher mozgalmas, átverős thrillerében (Játsz/ma, 1997).

Összeomlás Forrás: AFP

Jól indította viszont a kétezres éveket: remekelt Steven Soderbergh rendezői Oscar-díjjal kitüntetett drogkrimijében, a Traffic-ban (2000) – amiért az amerikai színészcéh legjobb szereposztásnak járó díját újdonsült, 25 évvel fiatalabb feleségével, Catherine Zeta-Jones-szal vehette át.

A Traffic-ban az ohioi legfelsőbb bíróság munkájában megalkuvást nem ismerő bíráját, a drog elleni harc frissen kinevezett főnökét alakította, akinek kamasz lánya maga is a kábítószer rabjává válik. Az általa eljátszott karakter privát drámájában ott a személyes tapasztalat. A kilencvenes évek elején alkoholfüggőségét egy privát klinikán kezeltető sztár idősebb fiának, Cameron Douglas-nak már a Traffic idején aktája volt a Kábítószer-ellenes Hivatalnál – a színészettel szintén kacérkodó, nagyszüleivel és apjával közös filmben is szereplő (Túl nagy család, 2003) Cameron Douglast 2011-ben drogkereskedelem miatt 10 évi fegyházbüntetésre ítélték (jó magaviselet miatt 2016-ban szabadult).

A Traffic mellett olyan filmekkel öregbítette hírnevét a kétezres-kétezertízes években, mint a Wonder Boys - Pokoli hétvége (2000), A testőr (2006), a Kalifornia királya (2007) vagy a Tőzsdecápák - A pénz nem alszik (2010).

Túl a csillogáson (Michael Douglas és Matt Damon) Forrás: HBO

Az első színészi sikereit a tévében elérő Douglas az utóbbi időben ismét a televízióban alkot igazán maradandót. Feltűnik ugyan az évtizedben divatos, ezért (siker és népszerűség szempontjából) megkerülhetetlen képregényfilmekben (A Hangya, 2015, A Hangya és a Darázs, 2018, Bosszúállók: Végjáték, 2019), de ezek az epizódszerepek csuklóból kirázott ujjgyakorlatok számára, szemben az olyan összetett alakításokkal, mint amit például a Soderbergh rendezte HBO-drámában, aTúl a csillogáson-ban (2013) nyújtott, "a semlegesneműség csúcsaként" csúfolt-becézett zongorista, Liberace szerepében.

A Túl a csillogáson-ért átvehette első Emmy-díját (1974 óta hatszor jelölték a legrangosabb amerikai tévés díjra), idén pedig szintén egy tévés munkával, a The Kominsky Method című szériában nyújtott alakításáért vehette át hatodik Golden Globe-díját.

The Kominsky Method (Alan Arkin és Michael Douglas) Forrás: Warner/Netflix

A produceri támogatásával létrejött The Kominsky Method-ban egykor sikeres, visszavonult színészt alakít, aki más színészek mentorálásából él. A sorozat második évadját idén mutatják be Amerikában, mellette egy másik széria executive producereként is dolgozik (Ratched), másik két, készülő produkcióhoz pedig a hangját adja (What If...? és Green Eggs and Ham). Azaz, nagyon úgy tűnik, Michael Douglas 75 éves korában sem tervezi a visszavonulást – sikerei és munkabírása viszont kétségtelenül inspiráló lehet a feltörekvő színészek számára.