45 éve teremtett műfajt a Fekete karácsony című karácsonyi horror

December 12-én érkezett meg a magyar mozikba a Fekete karácsony, ami már a második remake-je Bob Clark 1974-es, azonos című rendezésének, amit a filmtörténészek és a horrorrajongók azóta is a slasher nevű horrorfilmes alműfaj egyik úttörő klasszikusának tartanak. Az eredeti Fekete karácsony viszont kacskaringós utat járt be a klasszikussá váláshoz: a premierje idején se a közönség, se a kritikusok nem ölelték a keblükre, Bob Clark rendező pedig szakított a horrorral (majd horrorfilmbe illő halált halt: 2007-ben fiával együtt belehaltak egy autóbalesetbe, amit egy részeg sofőr okozott). A Fekete karácsony viszont továbbgondolásával, a Halloween-nel együtt életet adott egy megosztó, sokat vitatott, de töretlenül profitképes alműfajnak, a slashernek.

Nem meglepő, hogy az egyik első slasherként úttörő filmként kanonizált Fekete karácsony nem Hollywood kockázatkerülő stúdióiból érkezett, hanem Kanadából, kvázi szegénysori és független produkcióként (még ha olyan színészek is játszottak benne, mint Margot Kidder, a négy évvel későbbi Superman Lois Lane-je, Olivia Hussey, Franco Zeffirelli Júliája 1968-ból vagy a horror-ikonná avanzsált John Saxon). A. Roy Moore forgatókönyvírót a fáma szerint egy városi legenda és egy valós gyilkosságsorozat ihlette meg, de a filmtörténészek szerint az igazi inspirációt inkább olyan filmek jelenthették, mint a Psycho, a Kamerales (egyaránt 1960-ból), valamint olasz giallók Mario Bava (az 1963-as Hitchcock-parafrázis A lány, aki túl sokat tudott rendezője) munkásságától Dario Argento rendezői bemutatkozásáig (A kristálytollú madár 1970-ből, A kilencfarkú macska és a Négy légy egy szürke bársonyon, mindkettő 1971-ből).

A történet a karácsonyi ünnepek alatt játszódik egy egyetemi campuson, ahol a kollégista lányokat egy perverz őrült zaklatja telefonon, majd egyesével öli meg őket. Nem csak a karakterek, de a néző sem tudja, ki a gyilkos (bárki lehet), amit Bob Clark bravúrosan old meg: a gyilkos nézőpontját a kamera kelti életre, a tettes így képen kívül marad, a közönség pedig - szokatlan módon - egy elmebeteggel azonosul, legalábbis átélheti a való életben normasértő voyeurizmust. Mivel hazánkban kevéssé ismert filmről van szó, nem lőnénk le a poénját, de hollywoodi happy endre hiba számítani (olyan horrorok után szabadon, mint az 1968-as Az élőhalottak éjszakája és a négy évvel később Az utolsó ház balra). A befejezés csalóka, ezúttal nincs pszichiáter a film végén (mint a Psychó-ban), aki megnyugtató válaszokat adjon: ez is trenddé vált, elég Michael Myers rejtélyességére gondolni a Halloween-ből.

Caelum Vatnsdal a kanadai horror történetéről szóló They Came from Within című könyvében azt írja, hogy a Fekete karácsony direkten hatott a Halloween-re, azaz nem is annyira koppintás, hanem inkább hivatalos folytatásnak indult: Bob Clark tervezett egy második részt, de végül lemondott róla, viszont bizonyos John Carpenter elkérte tőle a projektet. A Halloween gyilkosa már nem dühöngő őrült, hanem szinte természetfeletti lény, mint Drakula (aki mellett Donald Pleasence egyfajta Van Helsingként jelenik meg - a szerepet egyébként Christopher Lee-nek és Peter Cushingnak is felajánlották). A Fekete karácsony az ugyancsak 1974-ben bemutatott A texasi láncfűrészes mészárlás-sal együtt nagy hatással volt a Halloween sikere nyomán elérkezett slasher-aranykorra (ami J. A. Kerswell a Teenage Wasteland: The Slasher Movie Uncut című könyve szerint 1978-tól 1984-ig tartott). Az "aranykorban" száznál is több olcsó slasher készült, a korszakot jól jellemzi, hogy a leghíresebb korabeli paródia, az 1981-es Student Bodies ezzel a sokatmondó szöveggel kezdődik: "ez a film egy valós incidensen alapul. Tavaly 26 horrorfilmet mutattak be, és mind nyereséges volt". A slasher-hullám egyébként több paródiát is szült, ilyenek még a Pandemonium és a Wacko (mindkettő 1982-ből).

A slasher aranykorában olyan, mára kultikusnak számító filmek készültek, mint a Péntek 13 és a Rémálom az Elm utcában, a filmesek szinte versenyeztek az alműfajjal kompatibilis témákért. A Halloween után például az összes fontosabb amerikai ünnepnapra felhúztak egy slashert, ilyen a Véres Valentin, az Április bolondja, a Csendes éj, halálos éj (a karácsonyról), az Alice, Sweet Alice (az elsőáldozásról), a Happy Birthday to Me ( a születésnapról) és a Bloody New Year (Szilveszter). Még Harvey Weinstein is slashert készített (forgatókönyvíróként is!), ez volt Az erdei fantom, ami hazánban DVD-n is megjelent. Miközben a rengeteg, egyre rosszabb színvonalú és önparódiába forduló folytatás és koppintás miatt a műfaj a B-kategóriába (a VHS-piacra) szállt alá, Hollywood természetesen felfigyelt a slasher sikereire és innovációira, utóbbiakat olyan A-kategóriás filmekben láthattunk viszont, mint a Kicsorbult tőr, a Végzetes vonzerő és az Elemi ösztön. A kilencvenes évek közepétől pedig a slasher vegytiszta formájában is a mainstreambe emelkedett, elég a Sikoly sikerére gondolni, ami újabb slasher hullámot kavart a Tudom, mit tettél tavaly nyáron-nal és persze remake-ekkel, sőt újabb paródiákkal (Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyárson).

"Valami idióta gyilkos üldöz egy nagymellű lányt, aki pocsék színésznő, és mindig felszalad az emeletre, miközben a bejárati ajtón kellene kimenekülnie. Ez sértő!" - foglalta össze a slasherek problematikáját Sidney Prescott (Neve Campbell) a Sikoly-ban (pedig a forgatókönyvíró, Kevin Williamson bevallottan a műfaj rajongója, Wes Craven pedig a Rémálom az Elm utcában rendezője). A slashereket valóban kritizálták (Nagy-Britanniában pedig olykor cenzúrázták is) öncélú, hatásvadász felnőtt tartalmai miatt (szadista, véres erőszak, szex, meztelenség, csúnya beszéd, különféle kicsapongások), és szexizmussal is vádolták. Noha valóban férfinézőpontot vesz fel a kamera, és - ahogy a Sikoly-ban ki is mondták - "szex egyenlő halál" (azaz a könnyed erkölcsű lányok halnak hamar), a nőgyűlölet vádja igencsak vitatható, mivel a főhős általában nő (a végső túlélő, a "final girl"), a gyilkos pedig diszfunkcionális férfi, aki fallikus fegyverével szinte szex helyett öl, az ilyen filmekből tehát inkább nők választhatnak példaképet. A Fekete karácsony idei remake-jét egyébként bevallottan feminista, MeToo-kompatibilis változatként harangozták be, tették ezt meglehetősen szükségtelenül, hiszen az 1974-es változatban nyoma alig volt a slasherek későbbi szexizmusának (korát megelőző humor viszont annál több volt benne). Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a slasher éppolyan elnyűhetetlen műfaj, mint amennyire nehezen halnak a Michael Myersek, Jason Vorhees-ek és Freddy Kruegerek, tavaly ugyanis az új Halloween 10 milliós büdzséből 255 milliót hozott, és gyorsan le is forgattak hozzá egyszerre két folytatást. A slasher azóta is profitáló sikerreceptjéhez pedig rengeteget adott hozzá a Fekete karácsony (sőt, talán a legtöbbet).