Jövőre már nem nevezhetők Emmy-díjra az Oscarra jelölt filmek

Vágólapra másolva!
Jövőre már nem indulhatnak az Emmy-díjért olyan produkciók, amelyeket Oscar-díjra jelöltek - jelentette be csütörtökön az Emmy-díjakat odaítélő amerikai televíziós akadémia.
Vágólapra másolva!

A testület azt követően változtatott díjszabályzatán, hogy az amerikai filmakadémia - a koronavírus-járvány miatt - úgy döntött: a karantén idején a streamingszolgáltatóknál debütáló filmek is nevezhetők az Oscar-kategóriákba.

A televíziós akadémia, amely a döntéssel a mozis forgalmazásra szánt filmek és a televíziós produkciók közé akar határvonalat húzni, elsősorban a dokumentumfilmeket érinti.

Az elmúlt néhány évben ugyanis számos dokumentumfilm indult az Oscar-versenyben éppúgy, mint az Emmy-díjak kategóriáiban - mutatott rá a The Hollywood Reporter cikke.

- jegyezte meg a hollywoodi szaklap.

A televíziós akadémia közleményében hangsúlyozta, hogy támogatja a filmakadémia szabálymódosítását, amely a világjárvány miatt lehetővé teszi az eredetileg mozis forgalmazásra szánt filmek indulását a jövő évi Oscar-díjakért, ha streamingszolgáltatónál debütáltak.

Ugyanakkor leszögezték: a 2021-es Emmy-díjra csak olyan produkciókat lehet nevezni, amelyeket Oscarra nem jelöltek.


Másképpen fogalmazva azok a produkciók, amelyek jövő januárban Oscar-jelöltekké válnak, nem kerülhetnek be az ezt követően, 2021 júliusában bejelentett Emmy-jelöltek közé - írta a The Hollywood Reporter elemzője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!