Enola Holmes: A név kötelez?

Enola Holmes

Sherlock Holmes nevét mindenki ismeri, Sir Arthur Conan Doyle teremtménye talán minden idők legnépszerűbb fikciós detektívje, akinek alakját számtalanszor láthattuk viszont (a regények mellett) sorozatokban, filmekben egyaránt. Húgát, Enola Holmest azonban már egy amerikai írónő, Nancy Springer találta ki, a Netflix új filmje az eddig 6 részesre duzzadt (a Doyle-jogörökösök által bíróságon is megtámadott) The Enola Holmes Mysteries regényfolyamának első részére, a 2006-ban megjelent The Case of the Missing Marquess-re épül.

A tinédzser Enola Holmes (Millie Bobby Brown) édesanyjával él, apját alig ismerte, míg két bátyja Mycroft (Sam Claflin) és Sherlock (Henry Cavill) rég elköltözött a szülői házból. Egy nap az anya minden szó nélkül eltűnik, s a fiatal lányra vár a feladat, hogy megkeresse. Kalandos útja Londonba vezet, ám a két idősebb testvér ezt nem nézi jó szemmel, elsősorban azért, mert Enolának fogalma sincs róla milyen veszélyes ez a világ.

Enola Holmes (Millie Bobby Brown és Henry Cavill) Forrás: Netflix/Legendary/Alex Bailey

A cím, vagyis inkább a név, talán sokakat megtéveszt, és egy krimit sejtet, de Harry Bradbeer rendező elég hamar tesz róla, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Bár a cselekmény valóban egy nyomozás köré épül (talán túlságosan is), az Enola Holmes leginkább egy kedves ifjúsági kalandfilm. Stílusa nagyon hamar megkedveltetheti magát a nézővel, de ez ugyanakkor a visszájára is fordulhat. Gondolok itt a főhősnő narrációjára, mellyel rendre áttöri a negyedik falat és nekünk nézőknek mesél. Ez ötletnek nem rossz, ellenben indokolatlanul sokszor használják, így gyermetegebbé téve az összképet.

Egy elsősorban fiataloknak készült alkotásnál ez még nem is lenne probléma, sőt a kissé infantilis humor és a bájosan elemelt világ nagyon kellemes egyveleget alkotnak. Bradbeer ennyivel mégsem éri be és telepakolja művét aktuálpolitikai üzenetekkel, a cselekményt magát is feminista köntösbe bújtatva. Félreértés ne essék, nem a modern tartalom beemelésével van probléma, sokkal inkább a kivitelezéssel. Komoly mondanivalót is lehet árnyalt szimbolikával, visszafogottan, mégis velősen közölni, de az alkotók inkább a direkt ingereket választották. Roppant szájbarágósnak hat a „te írod a saját jövőd" közhely vegyítve a „mihaszna férfiak" rigmussal, mely bár nem feltétlenül hat agresszív fröcsögésnek, mégsem a legjobb módja annak, hogy erős nőket ábrázoljanak.

Frusztráló, hogy a filmesek nagy része képtelen észrevenni, hogy a fontos társadalmi üzeneteket nem szabad a néző torkán lenyomni, mert így egységesség helyett csak még inkább széthúzzák a feleket. Az Enola Holmes-nak pedig sokkal jobban állna, ha nem akarna ennyire nagyot mondani és belemagyarázás helyett megmaradt volna szimpla kalandfilmnek.

A címszereplő Millie Bobby Brown eleve megosztó személyiség, sokszor túljátssza a szerepét, ez itt sincs másképp. Affektálása sokszor irritáló, persze olykor mégis képes élettel megtölteni a címszereplő karakterét. Henry Cavill visszafogott, merőben más Sherlock Holmes, mint amit megszokhattunk (nem véletlen, hogy az alapul szolgáló regény írónője mellett a Doyle-örökösök a filmet gyártó Legendary Picturest és a forgalmazó Netflixet is perlik, a Sherlock-kánon hitelrontásáért) , de a háttérben megbújva is üde színfoltja a filmnek. Sam Claflin, Helena Bonham Carter és Louis Partridge szintén remek mellékalakok, rajtuk nem múlt semmi a végeredmény tekintetében.

Az Enola Holmes aranyos darab, s bár kriminek gyenge, a stílusa képes elkapni a nézőt. Kár, hogy a túlzott aktualitásvágya fordítva sült el, mert ezen elemek nélkül is tökéletesen működőképes lenne. Bosszantó, mert az alapanyagban több volt, ha pedig az arcunkba tolt felszínes üzenet helyett egy árnyaltabb képet kaptunk volna, nem elhanyagolva a főhős útját, most a modern ifjúsági kalandfilmek egyik legjobbjának örülhetnénk. Így sem kell szégyenkezni, de a Holmes névről továbbra is mindenkinek Sherlock fog beugrani Enola helyett.