Vágólapra másolva!
Fesztiválsikereket és új magyar filmeket vetítenek premier előtt az 5. Európai Art Mozi Napon, november 8-án - közölték a szervezők.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi eseményhez idén 26 magyarországi művészmozi csatlakozott, a hazai programot nyolc új európai koprodukció és két új magyar játékfilm színesíti, amelyeket hetekkel az országos bemutató előtt láthat a közönség. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére ötödik alkalommal megvalósuló nemzetközi esemény az európai filmművészet sokszínűségét ünnepli azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a művészmozi mint kulturális és közösségi tér fontosságára. A változatos műfajú hazai filmkínálatban a Berlinben, Velencében díjazott filmdrámáktól a romantikus vígjátékon és dokumentumfilmen át a portréfilmig szerepelnek alkotások - olvasható a közleményben.

A Napsugár (Sole) című, Velencében díjazott olasz-lengyel filmdráma érzékeny témát dolgoz fel. A történet szerint egy fiatal várandós lány Olaszországba utazik, hogy pénzért örökbe adja születendő babáját. Más megközelítésben, de szintén mai társadalmi kérdéseket feszeget a Berlinalén versenyző, öt kategóriában Német Filmdíjjal elismert Berlin Alexanderplatz, amely Alfred Döblin kultregényének teljesen a mai korra aktualizált és újraértelmezett, gyors tempójú feldolgozása.

Borbély Alexandra a Spirál forgatásán Forrás: Koncz Márton


A kommüniké emlékeztet arra, hogy a programban két új hazai alkotás is szerepel.

Premier előtt látható lesz a magyar-román koprodukcióban készült Spirál, Felméri Cecília kolozsvári rendező első nagyjátékfilmje Borbély Alexandra (Testről és lélekről), Bogdan Dumitrache (Anyai szív) és Kiss Diána Magdolna (A nagy füzet) főszereplésével.

A másik magyar alkotás Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című romantikus komédiája. A film főszerepeit Ötvös András, Gombó Viola Lotti, Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla és Tenki Réka alakítják.

Az esemény részletes programja és az egyes mozik műsora a www.artmoziegyesulet.hu oldalon olvasható. A magyarországi vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap és az Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, az Art-Mozi Egyesület szervezésében valósul meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!