Animációs családi film döntötte meg a Tenet bevételi rekordját

Vágólapra másolva!
A Croodék: Egy új kor című animációs film vette át az észak-amerikai mozis toplista vezetését a hálaadásnapi hétvégén. A produkcióra 9,7 millió dollárért (3 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.
Vágólapra másolva!

A Croodék folytatásában az őskori család biztonságosabb otthont keres, de az új helyen egy másik családdal találják szemben magukat. A filmet a magyar nézők 2021 februárjától láthatják majd.

A Freaky című horror lett a második legnézettebb film a mozikban, péntektől vasárnapig további 770 ezer dollárral (233 millió forinttal) növelte jegybevételeit.

A Robert De Niróval forgatott Nagyapa hadművelet harmadik lett a kasszasikerlistán majdnem 644 ezer dolláros (194 millió forintos) jegyeladással. A negyedik és ötödik helyre a Kevin Costner és Diane Lane szereplésével forgatott Let Him Go című dráma és a Come Play című horror érkezett 500 ezer dollár alatti jegybevétellel.

A hálaadásnap hagyományosan nagy forgalmat jelent az amerikai mozikban, gyakran hoz jegybevételi rekordokat, idén azonban a világjárvány miatt ez az ünnep is csöndesebb volt.

Csak egy film debütált a hétvégén, a Croodék: Egy új kor, a DreamWorks animációja. A Croodék 2013-ban nagy sikert aratott, és most a folytatás is nagy érdeklődést váltott ki.

A film szerdán került a mozikba, és azóta 14,22 millió dollárért (4,3 milliárd forintért) vettek rá jegyet az észak-amerikai nézők. A koronavírus-járvány kitörése óta ez mozis sikernek számít, hiszen a járvány elleni védekezés miatt sok mozi tart zárva, és a megnyitott filmszínházak is csak korlátozott számban fogadhatnak nézőket.

A pandémia alatt eddig viszonylag kevés új filmet mutattak be, ezek közül Christopher Nolan Tenet című filmje hozta a legnagyobb premierhétvégi bevételt, 9,35 millió dollárral (2,8 milliárd forinttal). A Croodék folytatása azonban most megdöntötte ezt a csúcsot.


Az Észak-Amerikán kívüli piacokon a Croodék: Egy új kor 20,8 millió dolláros (6,3 milliárd forintos) jegybevételre tett szert, így a bemutatása óta az animáció már világszerte összesen 35 millió dollárt (10,6 milliárd forintot) keresett a mozikban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!