Koronavírus: A járvány a bollywoodi filmiparra is árnyékot vetett

Vágólapra másolva!
Legalább két évbe telik majd, amíg a bollywoodi filmipar talpra tud állni a koronavírus-járvány okozta visszaesés után, ami több tízezer ember megélhetését sodorta veszélybe - ezt állapították meg a filmipar résztvevői egy videokonferencián, amelyet a múlt héten rendeztek a károk felbecslésére.
Vágólapra másolva!

A mumbai konferencián tucatnyi színész, producer, forgalmazó, a bollywoodi filmgyártás befolyásos személyiségei fejtették ki véleményüket. Egy név nélkül nyilatkozó résztvevő elmondta, hogy


Az indiai filmipar bevételeinek 60 százaléka a jegyeladásokból származik, s a mozik bezárása miatt ez komoly veszélybe került. A producerek ezért egyelőre jegelik a nagy költségvetésű filmeket és azokat is, amelyeket külföldi helyszíneken kellene forgatni.

Indiában a járvány terjedésének megakadályozására Narendra Modi kormányfő 40 napra rendelt el korlátozásokat, köztük a filmszínházak bezárását.

India-szerte 9500 mozi zárt be, és az ágazat szereplői szerint akár hónapokba is telhet, amíg az élet visszatér a rendes kerékvágásba.

Karan Taurani, az Elara Capital befektetési vállalat elemzője elmondta, hogy


Indiában mintegy 1200 film készül évente, de idén a komoly költségvetési igényű produkciókat Taurani szerint elhalasztják, mivel a stúdióknak nem lesz elég pénzük a kieső jegybevételek miatt. Elképzelhető, hogy a mozik újbóli megnyitása után a forgalmazók először kisebb költségvetésű filmek bemutatásán próbálják ki, hogy mekkora a kereslet a mozizás iránt. Egy másik elemző becslése szerint a mozik bezárása miatt mintegy 130 millió dolláros (42 milliárd forintos) bevételkieséssel kell számolni.

A mozisok attól is tartanak, hogy


A filmsztárok és sztárrendezők ugyan átvészelik az előttük álló időszakot, de az ágazatban több tízezer ember - filmes szakemberek, táncosok, statiszták, technikusok - munkája és megélhetése került veszélybe, nekik nincsenek megtakarításaik, napról-napra fizetik őket a produkciók.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!