Egész hétvégén magyar filmek lesznek műsoron a Magyar Film Napja alkalmából

Macskafogó (színes, magyar-kanadai-NSZK animációs film, 96 perc, 1986) Patkányok
Jelenetkép a filmből
Vágólapra másolva!
2021. április 30-án ünnepeljük a 120. évfordulóját annak, hogy elkészült az első megrendezett magyar film, A táncz. Azóta minden időszakban kiemelkedő filmes tehetségek alkottak, akik hazai vagy nemzetközi pályájuk során világhírűvé tették a magyar filmet. A Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére a televíziók és a streaming szolgáltók is csatlakoztak a közös ünnepléshez, ennek köszönhetően 100-nál is több kiváló magyar filmet nézhetünk tévében és online.
Vágólapra másolva!

Az ünnepnap kapcsán Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, hogy „a Nemzeti Filmintézet célja, hogy a Magyar Film Napjával a fókuszt a páratlan magyar filmkincsre irányítsa, széles körben népszerűsítse a hazai alkotócsapatok munkáit, közös történeteinket, nevettetőinket és hőseinket. Legyenek ezek akár felújított, fekete-fehér klasszikusok vagy a közelmúlt filmsikerei, nagy felfedezései. Őszintén köszönöm a televízióknak és streaming szolgáltatóknak, hogy közreműködésükkel a magyar film mellé állnak és lehetővé teszik, hogy a járvány alatt, amikor a közös mozizásra még nincs lehetőség, minél többen élvezhessük a hazai alkotásokat. Az idén 120 éves magyar film rólunk szól, nekünk szól és mindig tartogat meglepetéseket – van mit nézni!"

Április 30-án a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megünnepli a Magyar Film Napját. E jeles nap a 120. évfordulója Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula alkotása, A táncz címmel készült ismeretterjesztő film első nyilvános bemutatójának.

Az első megrendezett, dramatizált jeleneteket tartalmazó mozgóképünkből csak fotók maradtak fenn, de azóta számos kiemelkedő magyar film készült, melyek legjobbjait péntektől műsorra tűzi az RTL, a TV2, a közszolgálati televízió csatornái, az ATV, a HírTV és az HBO. Magyar filmekkel ünnepel a Netflix, az HBO GO és a Cinego is. Ingyenesen nézhető lesz 15 felújított klasszikus a FILMIO-n.

Az RTL május 1-jén a Brazilok-at tűzi műsorra, a közönségkedvenc vígjátékban egy egész magyar falu sportlázban ég, miután kiderül, hogy egy titokzatos milliomos úgy döntött, szülőhelye legjobb focistáit kiutaztatja Brazíliába, este pedig a négy Magyar Filmdíjjal kitüntetett Rossz versek televíziós premierje lesz. Az RTL Most-ra ünnepi kínálatként Magyar Filmes Polc kerül fel, ki-ki a kedvencére kattintva már nézheti is.

A hétvége minden estéjén magyar filmek lesznek a TV2-n: a Kovács Lajos, Kulka János, Scherer Péter főszereplésével készült akció-vígjáték, az Argo 2, Koltai Róbert szívmelengető vígjátéka, a Sose halunk meg, a Pappa Pia és Bacsó Péter maró szatírája, A tanú.

A Moziverzum csatornán látható lesz a világhírű magyar mentőkutya ihlette családi film, a Mancs, a Kovács Patrícia és Fenyő Iván főszereplésével készült 9 és ½ randi és A Pál utcai fiúk filmváltozata, mely az első magyar Oscar-díj jelölt volt, továbbá Jankovics Marcell nagyszabású János vitéz feldolgozása.

A közmédia is gazdag programkínálattal készül: a Duna Televízió szinte egész nap magyar filmeket vetít, köztük a magyar filmtörténet legbájosabb klasszikusát, a Meseautó-t és premierként Mészáros Márta legutóbbi rendezését, az Aurora Borealis-t.


Az M5-ön látható lesz a Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével készült felejthetetlen Makk Károly-film, a Szerelem és az Oscar-díjas Saul fia, valamint válogatás a magyar animáció gyöngyszemeiből. A Duna World-ön újra lehet nézni az Oscar-díjas Mephisto-t és minden idők egyik legnézettebb magyar filmjét, a Mágnás Miská-t, míg az M2 Petőfi TV-n a világhírű egérügynök, Grabowski kalandjain izgulhatunk a Macskafogó-val. Az ATV-n Koltai Róbert vígjátéka, az 50-es éveknek görbe tükröt állító Csocsó, avagy éljen május elseje! lesz látható. A HírTV a Sinkovits Imre parádés főszereplésével készült „tiszteletlen" vígjátékot, A tizedes meg a többiek-et vetíti.

Az HBO is ünnepi magyar filmkínálattal készül, műsorra tűzi a közelmúlt legsikeresebb fekete komédiáját, a Drakulics elvtárs-ot és a Seveled című közönségkedvenc rom-komot Tenki Rékával és Mészáros Bélával a főszerepben.

A Cinemax Magyar Film Estet tart az Apró mesék-kel, a Valan-nal és a FOMO-val és 2020 legnézettebb magyar vígjátéka, a Pesti balhé tévés premierjével. Az HBO GO Magyar Film Napja válogatást tesz elérhetővé, a Cinego streamingszolgáltató a közelmúlt legnagyobb magyar fesztiválsikereit gyűjti össze az ünnepnapra.

A Netflix a kínálatában elérhető több mint 40 magyar alkotással ünnepel, köztük a Valami Amerika mindhárom részével.

Ingyenesen elérhető lesz péntek reggeltől egész hétvégén 15 felújított, felejthetetlen magyar filmklasszikus a Nemzeti Filmintézet által indított streaming szolgáltatón, a FILMIO-n. Az ünnepi kínálatban lesz többek között a Hyppolit, a lakáj, a Szindbád, az egyetemes filmművészetet megújító Szegénylegények, az Oscar-jelölt Bizalom, az Oscar-díjas Saul fia és az 1984-es Los-Angeles-i animációs olimpián minden idők legjobb 50 alkotása közé választott Fehérlófia.

2021-ben nemcsak április 30-án, a Magyar Film Napján ünnepeljük a magyar filmet, hisz idén 120 éves a magyar filmgyártás.

A jubileumi események és projektek bemutatására a Nemzeti Filmintézet egyedülálló honlapot indított, ahol többek között 120 év / 120 kép címmel érdekességek tekinthetők meg a Filmarchívum gazdag gyűjteményéből, megismerhetjük azt a 120 elveszett vagy csak töredékesen ránk maradt filmalkotást, melyeket a filmtörténészek a legjobban keresnek, továbbá a Nemzetközi Mozgóképes Hungarika Kutatási Programot, melynek célja a magyar és magyar vonatkozású filmtörténeti örökség felkutatása, hozzáférhetővé tétele és lehetőség szerinti hazahozatala.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!