Ivan Reitman, az első két Szellemirtók-film rendezője helyett a legújabb etapot a fia, Jason (Juno, Egek ura) készítette el, és vele együtt próbált megfelelni az elvárásoknak, amit a kultikussá nemesedett első rész rajongói emeltek. A vállalkozás ezen ponton, Harold Ramis halála után gyakorlatilag lehetetlen volt, de
a fiatalabb Reitmannek sikerült egy korrekt filmet készítenie, még ha bátortalant is.
A történet szerint Callie (Carrie Coon) megörökli elhidegült apja birtokát a férfi halála után, és két gyerekével, a kamasz Trevorral (Finn Wolfhard) és a különc Phoebe-vel (Mckenna Grace) be is költöznek a kísérteties házba. Hamar kiderül, hogy az unokák által sosem ismert nagyapa egykor Szellemirtó volt, és súlyos titkot őrzött, ami miatt egykori társaitól is elhidegült.
Kalandfilmhez képest a film első feléből fájóan hiányzik a kaland, amikor viszont végre történik is valami (például az előzetesben is látott autós szellembefogás), akkor tűnik úgy, mintha Reitman valóban az elemében lenne. Hangulatalapozó elemekből viszont van bőven, és sikeresen mutatja be azt a típusú kisvárost, ahol gyakorlatilag megállt az idő: gyakorlatilag semmi sem árulkodik arról, hogy egy 2020-as években játszódó filmet nézünk. A karakterek kezéből feltűnően hiányzik az okostelefon például, a Paul Rudd által játszott tanár pedig a nyolcvanas évek klasszikus horrorjait nézeti a nyári suli nem túl lelkes tanulóival.
A filmet sajnos sokszor elnyomják az első részre tett utalások,
legyen szó beállításokról, zenéről, hangeffektekről, poénokról, olyasmikről, amik a karaktereknek semmit sem mondanak, de a nézőknek annál inkább. Úgyhogy ha valakiben nem élnek elevenen az 1984-es film eseményei, az sok kikacsintásról lemarad - egy darabig, ugyanis egy ponton túl gyakorlatilag megismétlődnek az akkori események. Új gonosz helyett ugyanis itt is Gózer és a démoni kutyái köszönnek vissza, pedig nagyobb fantáziával egy új ellenfelet is ki lehetett volna találni az új generációnak.
A film legnagyobb találmánya viszont kétségkívül Mckenna Grace, akit számtalan filmben és sorozatban láthattunk már kisebb-nagyobb szerepekben (csak idén az Eleven kór-ban és A szolgálólány meséjé-nek negyedik évadában tűnt fel), most viszont végre főszerepben szárnyalhat. Mellette a többiek nem sokat vizet zavarnak, még a Stranger Things-ből ismert Finn Wolfhard sem.
Sőt, még a világ legszexibb férfija, Paul Rudd is alul van használva.
Gyanítom, hogy ennyi év távlatából egy harmadik rész (vagy talán inkább egy rebootról beszélünk Az örökség esetében) nem is lehetett volna jobb. Mégiscsak eltelt több mint 30 év már a második rész óta is - ami gyanús, hogy nem is része ennek az újfajta kánonnak.
Furcsa keverék tehát a Szellemirtók: Az örökség.
Hol rém unalmas, máskor izgalmas akciójelenetek dobják fel az adrenalinszintet; mutat egy nagyon eredeti főszereplőt, de fájóan sokat kever bele az első rész mitológiájából ahelyett, hogy valami újat mutatna. A vége viszont tele van tényleg megható pillanatokkal: bármennyire is hullámos az odavezető út, a befejezést látva mégis azt érzi a néző, hogy illő búcsút kaptak a nagy vászontól a Szellemirtók, ha most láttuk őket utoljára.