Akárcsak Mickey Rourke A pankrátorban

Csuja László magyar film- és színházrendező, a 2007-2014 között aktív Erdélyi Vándorszínház alapítója, játék- és dokumentumfilmjeit számos nemzetközi filmfesztivál vetítette és díjazta.

Érzelmi folyamatokat intenzív testi állapotokon keresztül szeretnénk elmondani, ezért hívjuk a Jámbor szörnyeteget a test melodrámájának – mondja Csuja László filmrendező, aki készülő nagyjátékfilmje forgatásának kétharmadánál tart. A Virágvölgy (2018) és a Kilenc hónap háború (2018) rendezője évek óta fejleszti rendezőtársával, Nemes Annával, a Csonka Eszter fitness világbajnok köré épített történetet. „Testépítőnek lenni nagyon megterhelő feladat, azonban a művészet eszközeivel újraélni ezt a küzdelmet felszabadító hatású, és talán ez az, amit főszereplőnk, Eszter megérzett, amikor elvállalta a filmet." A film forgatókönyvét Jeruzsálemben a Sam Spiegel International Film Lab nemzetközi forgatókönyv fejlesztő workshopon két éve fődíjjal jutalmazták. A filmet a Nemzeti Filmintézet támogatja.

- Éppen tetőzött a járvány novemberben, amikor elkezdtetek forgatni. Hol tart most a Jámbor szörnyeteg?

- Kétharmadát forgattuk le november elejétől december közepéig, amikor megálltunk, hogy a főszereplőnk felkészüljön a versenyek jeleneteire, amiket majd februárban forgatunk. Addig heti hat napot edz, szigorú diétát tart és leszárítja magát, hogy csúcsformába kerüljön. A járvány tetőzésekor kezdődött a forgatás, ezért féltem tőle, hogy le fogunk állni, de abszolút megúszta a stáb, senki sem betegedett meg. Nagyon körültekintően dolgoztunk, óvatosak voltunk, vigyáztunk egymásra.

- Mik a jellegzetes helyszínei a filmnek?

- A film jelentős része egy edzőteremben és egy lakásban forog, de például egy sztriptízbár és egy luxushotel is megjelenik, ami teljesen üres volt, hideg és fűtetlen. Igazi világvégi hangulatot éreztünk.

Csuja László magyar film- és színházrendező nemzetközi díjat kapott második nagyjátékfilmjének forgatókönyvéért Fotó: Polyák Attila - Origo

- Régi már a terv, hogy egy testépítőnő küzdelmét közelről, rendezőtársaddal, Nemes Anna képzőművésszel játékfilmben bemutasd. Hogyan született meg ez az ötlet?

- Nagyjából öt évvel ezelőtt még együtt éltünk Annával, amikor elkezdett testépítőnőket festeni. Minden azzal kezdődött, hogy egy lomtalanításon megtalálta Arnold Schwarzenegger, Utam a csúcsra című könyvét. Ennek hatására először saját magát megfestette, mint testépítőt,

majd kíváncsi lett erre a világára, különösen az foglalkoztatta, hogy a nők, miért űzik ezt a sportot hivatásszerűen.

Beszélgettünk róla, időnként különböző jeleneteket vizionáltunk, és egyszer csak bevillant, hogy ebben van egy játékfilm. Elkezdtük írni, és összeállt egy nagyjátékfilm szintű treatment, amellyel meglepetésünkre nyitott ajtókat döngettünk Muhi András és Ferenczy Gábor producerekkel. Közben Anna elkezdett egy dokumentumfilmet is forgatni, amely négy testépítőnőről szól. A négy közül az egyik Csonka Eszter, aki a Jámbor szörnyeteg főszereplője lett. Hihetetlen erős jelenléte van és különlegesen tehetségesen játszik, noha ezelőtt nem játszott filmben.

- Nem nehéz neki, hogy civilként eltartson magától egy fiktív történetet, ami ráadásul részben a saját élete?

- Amikor Eszti a forgatókönyvet először elolvasta, nagyon felkavarta. Sokat beszélgettünk vele a történetről, a szerepéről, míg végül úgy döntött, hogy belevág. Testépítőként élni nagyon megterhelő fizikailag és mentálisan is.

Abban bízom, hogy a filmszerep segít neki abban, hogy megküzdjön ennek az életformának a traumáival. A művészet eszközeivel újraélni, újrajátszani a testépítés mélységeit felszabadító hatású, és talán ez az, amit Eszter megérzett.

- Mennyit emeltetek be az életéből a történetbe?

- Ez egy fikciós történet, a filmbéli karakternek az élete nem azonos Eszti életével. Ezzel együtt mégis sokat inspirálódtunk az ő lényéből a forgatókönyvírás során. Nem konkrét életeseményekre gondolok, sokkal inkább érzelmekre, jellegzetes mondatokra vagy létállapotokra, amelyek közel állnak Esztihez és a fikciós karakterhez is.

- Azzal, hogy első játékfilmedben, a Virágvölgyben is civilek alakítják a főszerepeket, hasonlóan alakítottad a forgatókönyvet?

- Igen, a munkafolyamat hasonló volt. A Virágvölgybe is valódi hús-vér emberek személyiségének egyes elemeit emeltem be és fikcionalizáltam.

A rendező a testépítést, mint megváltozott tudatállapotot szemléli Fotó: Polyák Attila - Origo

- A Virágvölgyben adtál az improvizációra. Van itt erre lehetőség?

- Az egy kézikamerás film, indázó road movie, amiben a véletlenszerűség és az action gratuite nagy jelentőséget kapott, ezért engedtünk teret az improvizációnak, például a szereplők nem tanultak előre dialógot, és hagytuk, hogy véletlenszerű ötletek eltérítsenek minket. Ezzel szemben

a Jámbor szörnyeteg forgatása sokkal kontrolláltabb keretek között zajlik. Talán a testépítés motívuma miatt lehet így, mert ez a sport a kontrollról szól: az a cél, hogy urald és formáld a tested minden porcikáját. Ezért számomra a testépítés a halálfélelemről és a halál elleni küzdelemről szól.

- Miért szeretsz civilekkel dolgozni?

- Mindkét filmben egy olyan megváltozott mentális állapotot mutatunk meg, amit nagyon nehéz rendezőként felépíteni. Az elején járok filmes pályámnak, ezért megpróbálok olyan dolgokra támaszkodni, amik erősebbek nálam.

Ha beemelek egy amatőr főszereplőt, az ad egy rendszert a filmnek, tartópilléreket, amik meghatározzák, hogy hogyan fog elkészülni a film.

A castingok során találkoztunk nagyon izgalmas színészekkel, például Krisztik Csaba vagy Kerekes Éva nemzetközi színvonalat hoz.

- A test melodrámájaként is emlegetitek a filmet. Mit jelent ez?

- Bizonyos érzelmi eseményeket testi állapotokon keresztül mutatunk meg. A gyúrás jól illusztrálja ezt a törekvésünket: a szereplő fájdalmát a fanatikus súlyzózás által érzed át. Hasonló, mint A pankrátor Mickey Rourke-kal, aki az életének egy fontos érzelmi drámáját a pankráción keresztül éli meg.

- Közben a bodybuilderekről alkotott sztereotip képet is leépíti majd ez a mozi?

- Az a célunk, hogy anélkül mutassuk be a testépítést, hogy pszichologizálnánk, vagy valami pedagógiai attitűdből felvilágosítanánk a nézőket a testépítés szörnyűséges vagy csodálatos voltáról. Azt szeretnénk, hogy ennek a megváltozott tudatállapotnak a rétegeibe hatoljon be a néző.

- A Sam Spiegel workshopban fejlesztettétek a forgatókönyvet kilenc hónapon keresztül. Hogy képzeljük el a fejlesztés folyamatát?

- Háromszor egy hetet töltöttünk Jeruzsálemben egy kulturális központban az óváros mellett, egészen fantasztikus helyen, Dávid sírjával szemben. Tizenkét filmterv vett részt összesen, háromszor négy csapatot alkotva, mentorral. Minden alkotópáros kapott egy kis cellát, ott ültünk egész nap, írtunk, konzultáltunk. A harmadik alkalommal a nemzetközi közönség előtt producerek, filmes szakemberek előtt prezentáltuk a munkánkat.

- Milyen méltatást kapott a film, ami megmaradt benned?

Fizikai tapasztalat volt, a forgatókönyv olvasása, amely hatással volt a bicepszünkre és más izmainkra is" – így méltatták kint a munkánkat.

Abban hiszek, hogy minden filmnek megvan a genetikája Fotó: Polyák Attila - Origo

- Hogy lehet ketten rendezni egy filmet?

- Hiszek benne, hogy minden filmnek van egy genetikája, azaz látszik, hogy egy film milyen alkotói szándékokkal készült. A sok-sok technika és pénz nem képes eltakarni a hazugságot. Ennek a filmnek az a genetikája, hogy Annával együtt találtuk ki és együtt rendezzük. A közös munkára kitaláltunk egy módszert, hogy hogyan tudunk együttműködni. Nagyon sokat figyelünk a másikra. Talán ez így még fokozottabban csapatmunka.

- Nem mindennapi karakterek köré szövöd a történeteket. Mi izgat leginkább a kiválasztásukban?

A társadalom perifériáján élő emberek érdekelnek, akik identitásuk, vagy mentális állapotuk miatt nehéz sorsúak, kiszolgáltatottak.

Ebbe nemcsak a Jámbor szörnyeteg, vagy a Virágvölgy illeszthető, hanem a Kilenc hónap háború (2018) című dokumentumfilmem is. Egy kárpátaljai magyar fiú a főszereplője, aki Ukrajna egészéhez képest kisebbségi, és a történelem úgy hozza, hogy fiatalon meg kell küzdenie a háború borzalmaival.