Tom Cruise Hollywood megmentője, mondták sokan a tavaly bemutatott Top Gun: Maverick kapcsán és bár az iparág köszöni szépen, üzletileg jól megvan, hiszen a képregényadaptációk katonásan termelik a több száz millió dolláros bevételeket, sokan nem kérnek ebből a számítógépes effektusokkal telített cirkuszból. Számukra jelent megváltást a színész, aki a klasszikus filmkészítés elvét hirdetve egyszerű történeket mesél el, de amennyire csak lehet, kerüli a digitális trükköket, talán senki másnak nincs ilyen erőteljes jelenléte a vásznon, mondhatni, egymaga őrzi a kihunyófélben lévő sztárkultuszt és akár az életét is kockára teszi egy-egy produkció kedvéért. Valószínűleg verejtékben úsztak a producerek, amikor a Mission: Impossible második részében biztosítókötél nélkül kapaszkodott meg egy sziklán a Grand Canyon egyik csúcsán és azóta sem hagyott fel azzal, hogy a lehetőségekhez képest kaszkadőrök segítsége nélkül prezentálja a legnyaktörőbb akciójeleneteket, a franchise új epizódjának forgatásán egy hegy tetejéről vetette magát a mélybe motorbiciklivel.
Emberileg valószínűleg kiállhatatlan figura, de mindenképpen lenyűgöző, ahogyan totális kontrollmániásként mindent belead a munkába. Míg a széria legelső részeit olyan egyedi látásmóddal bíró rendezők készítettek, mint Brian De Palma, majd John Woo, most már immáron a harmadik kaland fűződik Christopher McQuarrie nevéhez, aki kétségkívül vérprofi a szakmában, de valószínűleg annyi beleszólása van a saját filmjeibe, mint egy jól menő televíziós sorozat rendezőjének az egyes epizódok dirigálásába.
Tom Cruise a franchise arcaként és producereként egy személyben dirigál, pontosan tudja és érti, hogy kell megszólítani a nagyközönséget és bevonni azokat a nézőket is, akik alapesetben idegenkednek egy Mission: Impossible-résztől.
Az új filmben mindezt azzal éri el, hogy a végletekig fokozza a tétet, Ethan Hunt karakterén ezúttal ténylegesen az egész világ sorsa múlik. A történetben ugyanis elszabadul egy mesterséges intelligencia, amelyet egyedül egy kulcs segítségével lehet kordában tartani, amelyik nemzet vagy terrorista hálózat megszerzi, az a Föld teljes lakosságát ledominálhatja, végképp átírva a geopolitikai és fegyverzeti erőviszonyokat. Nyilván sorba is állnak a jelentkezők érte, a kém feladata pedig az, hogy mindenki másnál előbb lelje meg, majd semmisítse meg, hiszen túlságosan nagy hatalmú eszközről van szó ahhoz, hogy akár egy jóindulatú vezető is megkaparintsa, és még súlyosabb veszélyt jelentene, ha rossz kezekbe kerülne.
Mint említettem, Tom Cruise mindenkit megpróbál elérni, éppen ezért azok számára is tökéletesen követhető a sztori, akik soha nem is hallottak a franchise-ról, ha kicsit ponyvaízűen is, de érzelmileg is képes megérinteni a nézőt, az akciók pedig fergetegesek.
Csupán szegény Rómát sajnáljuk, amelyre mostanában rájár a rúd, alig két hónapja a Halálos Iramban 10-ben amortizálták le, ezúttal pedig egy újabb autós üldözéssel rendezik át a városképet. Ám míg a Vin Diesel főszereplésével készült produkciót telepakolták számítógépes effektekkel, addig itt kerülték azokat,
a néző pedig tudat alatt is érzi, hogy valódi, több tonnás járművek zúzzák szét egymást és ettől az egész feszültebbé, intenzívebbé és látványosabbá válik.
A száguldó vonaton játszódó fináléról pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, ennél izgalmasabb húsz percet akciófilmben ezer éve nem láttunk, olyannyira dinamikus és parádésan rendezett, hogy hiába tudjuk jól, Tom Cruise-nak nem lehet baja, néhány pillanatban mégis elhisszük, hogy bármikor üthet az órája.
Viszont ha már akcióknál tartunk, meg kell jegyezni azt is, hogy a készítők minden eddiginél jobban fittyet hánynak a realitásra, egyes szegmensek már-már rajzfilmszerűek vagy olyannyira játékosak és abszurdak, hogy még Buster Keaton némafilmjeit is megidézik olykor. De ugyanez igaz a történetre is, bár a mesterséges intelligencia kérdése aligha lehetne aktuálisabb, mégis olyannyira buta és elnagyolt a forgatókönyv, mintha egy James Bond-kalandot néznénk a Roger Moore-os érából. Aki annak idején szerette Brian De Palma jéghideg stílusát, valószínűleg rá se fog ismerni a sorozatra.
Az epizód leggyengébb pontja kétségkívül a főgonoszt alakító Esai Morales: simán elhisszük a játéka alapján, hogy gazember, de nagyjából annyira, mint egy fine dining étterem végtelenül rosszfej üzletvezetője, egy világuralmi terveket dédelgető gátlástalan gyilkost hunyorogva sem nézünk ki belőle, ennél élesebb példát a félrecastingolásra keresve is alig lehetne találni.
Ugyanakkor rendkívül szimpatikus, hogy mint a Mission: Impossible: Leszámolás - Első rész címe is sugallja, egy nagy sztorinak az első felét láthatjuk – de anélkül, hogy bármilyen poént is ellőnének – szemben az említett Halálos Iramban 10-el, amelyet olcsó módon, egy akciójelenet közepén vágtak el, ahogyan azt a televíziós sorozatok végén szokás. Itt ezt elegánsabban teszik, jól érzékelhetően két részre bomlik a sztori, ennek az első fele valahol kerek egészet alkot, nincs hiányérzetünk, hogy nem láthatjuk rögtön a kirakós következő darabját. Mindez valószínűleg Tom Cruise önbizalmának is köszönhető, nem érzi szükségét annak, hogy ilyen ócska eszközzel vegye rá a nézőket arra, hogy befizessenek a következő futamra, tudja jól, megtesszük ezt majd anélkül is.
Már csak azért is, mert bár ízlés kérdése, de az új epizód sok szempontból a széria legjobbja: akik Jason Bourne-filmekre emlékeztető, vérkomoly kémsztorira vágynak, nyilvánvalóan nem így gondolják majd, de aki egy hangos, nem túl okos, de saját erejével letaroló nyári blockbustert szeretne látni, az idén aligha választhat ennél grandiózusabb produkciót jelenleg.