Magára haragította a franciákat az Oscar-díjas rendező, amiért Hitlerhez hasonlította Napóleont

Napóleon

November 23-án érkezik a mozikba (a tervek szerint a hazai filmszínházakba is) a 85 éves, négyszeres Oscar-jelölt, BAFTA- és Emmy-díjas brit rendező, Sir Ridley Scott amerikai pénzből készült történelmi életrajzi filmje, a Napóleon. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy Oscar-díjas, hiszen a Gladiátor a legjobb film Oscar-díját kapta. Már a film híre, majd nyári előzetese is felkavarta a francia közvéleményt, a legkülönbözőbb fórumokon jelentek meg vélemények arról, hogy Hollywood ismét más nemzetek történelmén „élősködik", ráadásul még a rendező sem francia, hanem brit. (A franciák Patrice Chéreau-val, a nagy francia színházrendezővel próbáltak Napóleon-filmet készíttetni Al Pacino címszereplésével, de előbb összeomlott a filmterv költségvetése, később pedig meghalt Chéreau.) De igazán nagy haragot Ridley Scott egyik interjúja váltotta ki, ugyanis a rendező filmje főhősét egyaránt hasonlította Nagy Sándorhoz, Hitlerhez és Sztálinhoz.

Nagy Sándorhoz, Adolf Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítom. Figyeljen ide, elég sok sz..rságot elkövetett. Ugyanakkor a bátorsága, magabiztossága és a fölénye figyelemre méltó

– ezekkel a szavakkal jellemezte Ridley Scott Napóleont az Empire magazinnak augusztus elején adott, új filmjének hátterét is megvilágító interjújában.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, november végén mutatják be a történelmi filmek terén cseppet sem idegenül mozgó rendező (Párbajhősök, 1492 – A Paradicsom meghódítása, Gladiátor, Mennyei királyság, Az utolsó párbaj) új filmjét, a Napóleont, amelynek első előzetese alapján is arra lehetett következtetni, hogy a 157 perces, eposzi hosszúságú film sajátos szemszögből, leginkább Napóleon (Joaquin Phoenix) és Joséphine (Vanessa Kirby) viharos kapcsolatán keresztül mutatja be a franciák első császárának, egyben kora legnagyobb hadvezérének felemelkedés- és bukástörténetét.

Joker és Napóleon: azaz, miért pont Joaquin Phoenix-re esett Ridley Scott választása a Napóleon főszerepére?

A Napóleon-film előzeteséből az is kiderül – éppenséggel a császár és császárné közös, ingatag kapcsolatukat felidéző jeleneteiből –, hogy Scott rendkívül nagy hangsúlyt fektet a császár pszichéjének bemutatására, de az már a rendező interjúiból – így az Empire-nek adott nyilatkozatából is – derül ki, hogy Scott nem is a történelemkönyveket olvasva, hanem egy korántsem a kosztümös történelmi alkotásokhoz kapcsolódó film láttán kapott kedvet arra, hogy Napóleonról filmet készítsen.

Napóleon, a főszerepben Joaquin Phoenix Forrás: Apple/Sony

Egészen pontosan Scott a Joker megnézése után gondolt arra, hogy filmet kellene készítenie a 19. század egyik legjelentősebb történelmi alakjáról:

„Azt gondoltam, ez a kis démon kimondottan Bonaparte Napóleon. Pontosan úgy is néz ki

– mondta Scott az Empire-nek.

Persze többről van szó, minthogy a Joker címszerepéért Oscar-díjat nyert Phoenix Scott szerint külsőre hasonlít Napóleonra. A rendező kijelentése arra is vonatkozik, hogy a Jokerben a színész egy súlyos mentális betegséggel küszködő embert alakít, aki a környezetével folytatott harcában kegyetlen „igazságtevő" sorozatgyilkossá válik, mégis sikerül kivívnia az egyszerű emberek szimpátiáját.

Azaz, a szándékai szerint az életrajzi és történelmi filmek összes kliséjét elkerülni szándékozó Ridley Scott nem pusztán Nagy Sándorhoz, Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítja Napóleont, de főszereplő-választásának indoklásával egy olyan fiktív, de a 21. századi tömegkultúrába mélyen beágyazott elmebeteg képregényfilmes főgonoszhoz is, aki leginkább a pszichológiai hadviselés mestere.

Nem véletlenül fogalmazott maga Phoenix úgy (szintén az Empire hasábjain), hogy

ha valóban meg akarod érteni Napóleont, akkor elkerülhetetlen, hogy olvass, művelődj. Mert ha csak ezt a filmet nézed meg, akkor jobb, ha tudod, ez Ridley Scott víziója. Egy baromira összetett kísérlet, hogy megragadjuk az ember (Napóleon – a szerk.) érzéseit

Joaquin Phoenix a Joker után Napóleont is eljátssza Forrás: Intercom

A botrány első szele és három kis történelmi hiba Ridley Scott Napóleon-filmjének előzetesében

Még jóval Ridley Scott promóciós interjúja előtt, az előzetes publikálása után a francia lapok fórumhozzászólásaiban, illetve a közösségi médiában sokan nehezményezték, hogy az „ötlettelen amerikaiak és angolok" már megint kisajátítják egy másik nemzet történelmét, ráadásul a saját szájuk íze szerint igazítva az eseményeket.

Egy amerikai színész egy franciákról szóló filmben, egy brit rendezésében, egy rakás színésszel, akik lehetetlen franciás akcentussal beszélik majd az angolt. Biztos remek előadás lesz... Még ha jó is lesz a film, látni és hallani, ahogy Napóleon angolul makog...borzalom. Képzelj el egy francia színészt, ahogy az USA elnökét alakítja...

– írta például a Napóleon előzetesének egyik felháborodott francia nézője a Twitteren.

De a vezető francia lapok is vizsgálni kezdték, mennyire hiteles alkotásra lehet számítani Scott-tól. A Le Figaro például felkérte a párizsi hadtörténeti múzeum főkurátorát, egyúttal a korszak elismert történészét, Émile Robbét, hogy alaposan elemezze a Napóleon trailerét.

Robbe arra a következtetésre jutott, hogy bár a látványt illetően Scott nyilvánvalóan hitelességre törekedett, de a néhány perces előzetes mégis tartalmaz három, igaz, a történész szerint nem túl jelentős hibát.

Az egyik jelenetben, Toulon ostrománál Phoenix nem Napóleon tábornoki rangjának megfelelő, hanem ezredesi váll-lapot visel. Ugyancsak hiba, hogy az egyiptomi csatajelenetben Scott túl közel helyezte az eseményeket a piramisokhoz: látni is, ahogy egy ágyúgolyó becsapódik a falba, csakhogy Robbe szerint a korabeli ágyúk mindössze 800 méterre tudtak tüzelni, a harc azonban a mitikus épületektől mintegy 15 kilométerre zajlott.

Ahogy Robbe szerint az is Scott túlzása, amikor (noha kerülni akarná a történelmi filmek kliséit, de mégis élve az egyik legelkoptatottabbal) Napóleont az egyik csatajelenet elején az emberei között átlovagolva, az élvonalban harcolva ábrázolja, ami a történész szerint szinte elképzelhetetlen, mivel a stratéga szinte kivétel nélkül a háttérből irányította a támadást.

Valóban szörnyeteg volt Napóleon?

Scott Empire-interjúja után nem kellett sokat várni a franciák válaszára. Pierre Brada és Thierry Lentz, a Napóleon Alapítvány ( Fondation Napoléon) akadémikusai például kiemelték, hogy „Hitler és Sztálin csak pusztulást hozott", ezzel szemben Napóleon nem rombolta le sem a hazáját, sem Európát, akinek az örökségét – legyen szó oktatási, gazdasági vagy jogrendet illető újításairól – ma is van miért ünnepelni.

Anne-Elisabeth Moutet francia újságírónő is úgy fogalmazott, hogy már csak azért sem érdemes Napóleont diktátorokhoz hasonlítani, mert Napóleon nem épített koncentrációs táborokat, nem jelölt ki egyetlen kisebbséget sem megsemmisítésre, és bár jelentős titkosrendőrséget szervezett, de a korszak viszonyai között Napóleon uralkodása alatt a francia átlagemberek nagyjából élvezhették a cselekvés és szólás szabadságát.

Ennek is köszönhető, hogy a franciák alapvetően reformátorként tekintenek Napóleonra.

A napóleoni császárság mai szemmel nézve legnagyobb történelmi bűne talán az, hogy a karibi terjeszkedés és az észak-amerikai gyarmatok hatékonyabb ellenőrzése érdekében 1802-ben visszaállította a rabszolgaság intézményét.

Héléne de Lauzun történész, a The European Conservative rovatvezetője pedig egyenesen azt írta cikkében, hogy

a hitleri és sztálini párhuzam „piszkos trükk, rágalom".

Ugyanakkor finoman számon is kéri a francia rendezőkön, amiért a nemzeti filmművészet „minden állami támogatással együtt gyakran megelégszik a homályos, pszichologizáló cselekményeken alapuló, rosszul felépített forgatókönyvekkel, amelyek a mániákus-depressziós negyvenesek kasztjának „szentimentális" problémáit feszegetik – udvariasan fogalmazva –, a háttérben a bevándorlással és a társadalmi nyomorral kapcsolatos kérdésekről".

De nem csak francia szakírók és Napóleon-tisztelők hüledeztek Ridley Scott kijelentésein.

Charles Esdaile, a Liverpooli Egyetem történelemprofesszora és számos Napóleonról szóló könyv szerzője szerint a francia császár zseniális hadvezér és valóságos zsarnok volt, akit kizárólag személyes ambíciói hajtottak, de felháborítónak tartja, hogy Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítsák.

Napóleonnak sok hibája volt és utálatos egyéniség volt, de a náci rezsimet alátámasztó faji ideológia egyszerűen nem létezett. Napóleon nem bűnös népirtásban. Napóleon nem vett részt nagykereskedelmi tisztogatásokban. Uralkodása alatt a politikai foglyok száma viszonylag korlátozott volt. Hitlerrel és Sztálinnal összehasonlítani történelmi nonszensz

– fogalmazott az angol történész.

1814-es karikatúra az elbai száműzetésben gyerek módjára csatát játszó Napóleonról Forrás: ullstein bild Dtl.

Persze – és cikkében de Lauzun erre utalást is tesz – Ridley Scott afféle brit történelmi hagyományt követ, amikor Napóleont ócsárolja. A császár és az általa indított háborúk hatalmas hatással voltak az angol birodalom polgárainak lélektanára, a korabeli karikaturisták valóságos megszállottsággal igyekeztek minél nevetségesebb szörnyetegként ábrázolni.

De például Jane Austen 1813-ban megjelent Büszkeség és balítélet című regényében is egy olyan milíciát mutat be, amely visszaverte Napóleon várható brit invázióját, Charlotte Brontë pedig ereklyeként őrizte Napóleon eredeti koporsójának töredékét, amelyet brüsszeli tanára adott neki. De ott van Sir Arthur Conan Doyle nagyszerű nyomozója, Sherlock Holmes is, aki a gonosztevő Moriarty professzort „a bűn Napóleonjának" nevezi.

Sőt, George Orwell 1945-ben megjelent Állatfarmjában Napóleonnak hívják azt a disznót, akiből diktátor lesz, és akit Orwell leginkább Sztálinról mintázott. Azaz, ha úgy tetszik, Ridley Scott egy több évszázados brit Napóleon-gyűlöletnek adott hangot a franciák számára mindenképp botrányos interjújában.

Nem ez az első Napóleon-film

Természetesen nem Ridley Scott az első, aki filmet készített Napóleonról. Többtucatnyi, olykor filmtörténeti jelentőségű alkotás szól a francia hadvezérről és császárról, aki már a hetedik művészet kezdetétől foglalkoztatta a rendezőket.

Jelentős alkotás például a francia Abel Gance 1927-es Napóleonja, amely több mint 5 órában mutatja be a császárt, egészen gyerekkorától kezdve, olyan technikai és dramaturgiai megoldásokkal, amely a filmművészet egyik korai mesterművévé emelte Gance filmjét.

De szintén ő rendezte 1960-ban a napóleoni hadviselésnek emléket állító Austerlitz című filmet is. Ahogy említésre érdemes az 1937-es Walewska grófnő (Charles Boyer és Greta Garbo kettősével), a King Vidor rendezte 1956-os Tolsztoj-adaptáció Háború és béke (olyan sztárokkal a főszerepben, mint Audrey Hepburn, Henry Fonda, Mel Ferrer vagy Vittorio Gassman), Woody Allen részben Magyarországon forgatott és részben a Háború és békét parodizáló szatírája, a Szerelem és halál (1975), a Marlon Brando Napóleon-alakítása miatt is izgalmas Desirée (1954, rendezte: Henry Koster) vagy Szergej Bondarcsuk 1970-es, olasz-szovjet koprodukcióban készült, világsztárokat felvonultató Waterloo-ja, amelyben Rod Steiger lehengerlően alakítja az elbai száműzetésből visszatérő, az európai hatalmakkal egyetlen végső csatában szembeszálló Napóleon császárt.

S persze nem is Ridley Scott lesz az utolsó, aki filmet készít Napóleonról. Steven Spielberg idén jelentette be, hogy 7 részes miniszériát forgat a hadvezérről, méghozzá Stanley Kubrick forgatókönyvvázlata alapján – ugyanis a Napóleon-film egyike volt az 1999-ben meghalt rendezőlegenda számos meg nem valósult filmtervének.