Soha egyetlen Marvel-produkció sem bukott ekkorát, még a rajongók is gyűlölik az új mozifilmet

Vágólapra másolva!

Bár nem sok okunk van bizakodni abban, hogy a szuperhős-történetek trendje egyhamar megtörik, a Marvelek azért egy igen vaskos szeget ütött a pop-kulturális divathullám koporsójába. Amellett, hogy csaknem nézhetetlen, a 220 milliós költségvetésnek is bottal ütheti a nyomát a stúdió, a világon mindenhol szellős termekben vetítik.

Német Dániel

Vágólapra másolva!

marvel Marvelek Robert Downey Jr képregényfilm

Martin Scorsese több alkalommal Marvel-rajongók millióit magára haragítva kijelentette, hogy a jelenlegi képregény-adaptációk nem filmek, hiszen nincsen bennük dráma, miként hihető, azonosulható karakterek sem, mindegyik csupán egy vidámparki látványosságként értelmezhető. Ennél az analógiánál maradva

a Marvelek még csak nem is egy menő, átfordulós hullámvasút, hanem egy gagyi vásári körhinta.

És nem azért, mert olcsó lenne, a stúdió kétszázhúsz millió dollárt szórt el rá, hanem mert végtelenül közönséges, arcpirítóan ostoba és fantáziátlan, ráadásul az egyszerűsége ellenére is már-már követhetetlen

Emlékszel valamire? – kérdezik Marvel Kapitányt a film elején és valószínűleg sok néző feleli majd magában azt, hogy az ég világon semmire sem. A készítők ugyanis nem csak azt várják el, hogy fel tudjuk idézni a teljesen ugyanolyan, lelketlen korábbi epizódok eseményeit, de még ismernünk kéne a Disney+-on futó sorozatokat is ahhoz, hogy teljesen képben legyünk. Ha valaki nem elhivatott rajongója ennek az univerzumnak, úgy érezheti magát, mint egy kisfiú, aki belóg a moziba egy előadás közepére egy nem neki való filmre és fogalma sincs, mi zajlik a vásznon.

A történet középpontjában az említett Marvel Kapitány, egy érte rajongó tinédzserlány, Kamala Khan – ő a még a rajongók által sem kedvelt Mrs. Marvel című szériában tűnt fel –, valamint a másik televíziós sorozatban, a WandaVízió-ban fontos szerepet játszott Monica Rambeau áll, a három nő hirtelen képtelen kontrollálni a képességeit és az akaratukon kívül folyamatosan egymás pozíciójába teleportálódnak oda-vissza. Ezekből a helycserés szituációkból számos komikus pillanat is kisülhetne, de Nia DaCosta rendezőnőnek az égvilágon semmi humorérzéke sincs, így hamar ráfordul inkább az akcióra és a drámára. Kiderül, a különös jelenségek mögött egy másik asszony, név szerint Dar-Benn áll, aki mi mást is akarna, minthogy az egész világot elpusztítani.

A Marvel-produkciókat sokszor áthatja némi feminizmus, így volt ez már a korai képregényeikben is, ezúttal azonban mindezt csúcsra járatták, de bár azt mondhatnánk, hogy ez a legnagyobb probléma.

Sőt, ha a kissé töltött galamb szuperhős tinédzserlány figurájából egy hasonló korú szorongó, testképzavaros középiskolás némi erőt merít, akkor legalább némi pozitív vetülete is van a filmnek.

Sok más jót nem igazán lehet elmondani a Marvelek-ről, az akciójelenetek mai szemmel a brutális költségvetés ellenére sem tűnnek látványosnak, ráadásul kifejezetten sótlanok és fantáziátlanok. A humor, mint említettük rendkívül gyenge, néha Melissa McCarthy vagy Rebel Wilson irritáló vígjátékait idézi az alkotás ripacs stílusa, a dráma működésképtelen, ráadásul olyan kínos és erőltetett, régi Bravó magazinokra emlékeztető életbölcsességek hangzanak el, mint, hogy

Lehetsz úgy is vagány, hogy nem kínoz a magány

A karakterek pedig teljesen érdektelenek és nem lehet értük szurkolni sem. Mindez egyébként is állandó rákfenéje a Marvel-filmeknek egészen a Bosszúállók: Végtelen háború óta, aminek a fináléjában az aktuális antagonista, Thanos ugye egyetlen csettintéssel megfelezte az emberiség lakosságát – és velük együtt a szuperhősöket is –, hogy aztán a Végjáték-ban mindezt semmissé tegyék egy olcsó húzással. Azóta lehetetlen komolyan venni a drámai fordulatokat, így bár sok rajongót a könnyekig meghatott például az, amikor Tony Stark, azaz a Vasember utóbbiban elhalálozott, tudjuk jól, van az a pénz és létezhet az a kilátástalan helyzet a stúdiónál, amelynek hatására Robert Downey Jr.-t visszacsábítják az univerzumba egy légből kapott dramaturgiai megoldással. Éppen ezért egyik filmnek sincs már igazi tétje, semmiből nem következik semmi, nehéz nem cinikusan állni hozzájuk, a Marvelek azonban még a korábbi részekhez képest is teljesen súlytalan.

Nem gondoltuk volna, hogy egy nap a Doctor Strange az őrület multiverzumában-t vagy a Thor: Szerelem és mennydörgés-t pozitív példaként hozzuk majd fel, de azokat legalább egy-egy egyedi látásmódú rendező készítette, Nia DaCosta azonban lelketlen profizmussal adaptálta vászonra a részben általa is szerzett zavaros forgatókönyvet.

Öröm az ürömben, hogy mindez már a fanatikus rajongók torkán is megakadt: soha egyetlen Marvel-film nem nyitott ilyen rosszul a kasszáknál az első hétvégén, ráadásul azt követően olyan meredek zuhanásba kezdett a bevétel, hogy a producerek csak kapkodhatták a fejüket; a mai napig még világszinten sem hozta vissza a költségvetését, noha annak csupán egy része illeti a gyártóstúdiót. És jelzésértékű, hogy az Imdb-n sem értékelték ilyen alacsony pontszámra semelyik, ebbe az univerzumba tartozó egész estés szuperhősfilmet.

És, hogy mindebből milyen konklúziót von le a stúdió? Azt rebesgetik, hogy néhány év múlva lényegében újraindítják a teljes Marvel-univerzumot és törlik a kánonból a nem működő elemeket és visszahoznak népszerű karaktereket. Nos, pontosan emiatt a stratégia miatt nem lehet komolyan venni a filmjeiket: semminek nincs tétje, semminek sincs következménye, hiszen az anyagi érdekeik szerint bármikor újraírják a korábbi történeteiket.