Véres összecsapások mentén esett egymásnak a Nyugat és Japán

Vágólapra másolva!

A remake-ek hulláma a mozik után a tévé, illetve a streaming médiumát is elérte, ami legtöbbször a kreativitás és az ötletek hiányát bizonyítja. A 80-as évek egyik, hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő sorozata volt A sógun, amit most szintén új köntösbe bújtatnak. Az eddig megjelent néhány epizód pedig azt támasztja alá, hogy Hollywoodnak sokkal jobban mennek a feldolgozások, ha nem filmekkel próbálkoznak, ugyanis egy ritka igényes produkció van születőben.

Péter Zsombor

Vágólapra másolva!

Disney A sógun sorozat holland

A 17. század hajnalán járunk a hatalmi harcok miatt látszólag gyenge lábakon álló, szétszakadt Japánban. John Blackthorne (Cosmo Jarvis) egy holland hajó angol navigátoraként érkezik az országba, hogy kihasználja a keleti régió gazdasági értékeit. Más kérdés, hogy a már itt tartózkodó portugál kereskedőkkel és a helyiekkel is meg kell küzdenie, ha élve akar kikerülni ebből a kalandból. Éppen kapóra jön, hogy a nagy hatalmú földesúr, Yoshii Toranaga (Hiroyuki Sanada) magához hívatja.

A Richard Chamberlain nevével fémjelzett 1980-as miniszéria, James Clavell öt évvel korábbi regényének adaptációja volt, akkor öt epizódban mesélték el a történetet, ám az idei verzió ebben is mást, többet ad. Megduplázták a játékidőt és tíz részen keresztül élvezhetjük a feudális Japán vendégszeretetét.

Hogy van-e ennyi az alapanyagban, azt még nem lehet tudni, de egyelőre úgy tűnik, hogy a tempó bár kimért, az új széria mozgat annyi szálat és kellően érdekfeszítő ahhoz, hogy kitartson a lendület. A távol-kelet mindig is magában hordozta az ismeretlent, a misztikumot, az 1600-as évekre átültetve ez pláne igaz, ebben rejlik a premissza alapja. Az ország darabokban, a portugál kereskedők és misszionáriusok terjesztik a kereszténységet, amit sokan nem néznek jó szemmel. Martin Scorsese Némaság című műve szintén ebbe a közegbe engedett betekintést a maga nyers valójában. A sógun-ban a vallás mellett az alkotók erősen ráfekszenek a kultúrák közti kontrasztra is. Mindkét fél barbárnak tartja a másikat, különböző okok miatt. Blackthorne szerint egy pöcegödör az egész szigetország, lenézi a japánokat, míg azok egy tiszteletlen, ostoba kalóznak titulálják a navigátort.

Az első sokk már a pilot epizódban bekövetkezik, amikor az angol szembesül azzal, hogy a japánok mennyire hűek az elveikhez, olyannyira, hogy akár az életüket is képesek feláldozni. Ha bizalom nem is alakul ki rögtön, létrejöhet egy olyan kapcsolat, melyből kölcsönösen hasznot húzhatnak hőseink.

Felmérik ki, mit adhat a másiknak, miként lehet manipulálni, befolyás alá vonni egyeseket, illetve kivívni a megbecsülést. Nincsenek csak fekete vagy fehér jellemek, szinte mindenkinek van a rovásán, akad hátsó szándéka és lehet predesztinálni egy-egy karakterutat, az korántsem biztos, hogy úgy is fog végbemenni. Tisztán látszik, hogy A sógun aprólékosan fogja adaptálni a regényt, tisztelettel nyúl a minisorozathoz, miközben a saját autentikusságát is megtartja.

A díszletek, jelmezek végtelenül igényesek, a látvány mozivásznakra kívánkozik, valamint a színészek is remekelnek, egytől egyig.

Cosmo Jarvis számára igazi áttörés lehet Blackthorne szerepe, míg a veteránnak számító Hiroyuki Sanadának jutalomjáték Toranaga nagyúr bőrébe bújni.

A kosztümös sorozatoknak mindig megvolt a maguk közönsége, főleg, ha aprólékos műgonddal készítették el őket. Ugyanakkor kiváltképp a nyugati civilizációt és az arra épülő fantáziavilágot szokták képernyőre ültetni, A sógun, ebben is más. Kiválóan működik benne a kulturális különbségek ábrázolása, a történet érdekes, a kaland, a felfedezés varázsa, netán döbbenete mellett a dráma sem elhanyagolható. Ha az alkotóknak sikerül tartani az első két rész színvonalát, akkor könnyen túlszárnyalhatják a 80-as évekbeli változatot, ami egyúttal azt jelenti, hogy 2024 legjobbjai közt emlegethetjük majd A sógun-t.