Tündérmesébe csomagolt csillogó önfényezés Taylor Swift koncertfilmje

Vágólapra másolva!

A világ legnépszerűbb koncertfilmje kapcsán nem csoda, ha sokan meg se mernek szólalni, vagy ha mégis, akkor leginkább dicsérni igyekeznek azt. A rekord hosszú, 3,5 órás koncertfilmben 10 felvonáson keresztül 44 dal hallható, ami az énekesnő 17 évnyi munkásságát öleli fel.

Fábián Eszter

Vágólapra másolva!

Taylor Swift: The Eras Tour Koncertfilm Taylor Swift

2024. március 14-én hivatalosan Magyarországon is elérhetővé vált a Disney+-on Taylor Swift koncertfilmje, ami az utóbbi évek egyik legnagyobb zeneipari dobása volt, ugyanis Swift olyan forgalmazási megállapodást kötött, amivel kikerülte a nagy stúdiókat és közvetlen szerződött a partnerekkel, szakítva ezzel a filmek kiadásának hagyományos produceri–forgalmazói modelljével, ezzel pedig rengeteg pénzt spórolt, így minden idők legnagyobb bevételét hozó koncertfilmje lett. A 10-20 millió dollárból készült film több, mint 260 millió dollár bevételt hozott Swiftnek a konyhára.

Így hát érthető, hogy mindenki arra kíváncsi mitől ennyire népszerű ez a koncertfilm.

Már a szokatlanul hosszú koncertélmény is utal arra, hogy a végéig már csak az igazán elszánt Taylor Swift rajongók maradhatnak.

Sőt mi több, talán eleve nekik szánta az énekesnő. Ő maga egyébként a következőket mondta erről a koncerten:

– Tudom, hogy nem kellene így áradozni, úgy kell előadni, hogy egy kicsit bírlak titeket. De ez tényleg többet jelent nekem mindennél, amit eddig csináltam, vagy az életemben történt. Ez a turné. Szóval ezelőtt a turné előtt mindig úgy volt, hogy csináltam egy albumot, amit elneveztem mondjuk Rednek, Fearless-nek vagy.. értitek. Aztán pedig jött a turné, amit az albumról neveztem el. Így csináltuk. Emlékszem, azon gondolkoztam, hogy miért nem csak simán.. hogy van ez? Ezen a turnén pedig végig azt kérdezték tőlem, hogy: Készítettél öt lemezt, de nem volt lemezturné. Ezzel mi a helyzet? Mit akarsz csinálni? Lesz egy koncert, amiben az összes lemez benne lesz, vagy mi? Egy három és fél órás koncert? Erre én: Igen, és úgy fogom hívni, hogy The Eras Tour. Ott tali – árulta el a SoFi Stadionban.

Ezen a ponton már érzékelhető volt, hogy nem csak egy életműkoncertről van szó, hanem szomszédlány imidzsbe csomagolva a Swiftben rejlő egocentrizmus tör utat magának. Ebből a kesergő tinilány szerepből a koncert alapján nem mostanában fog kitörni, hiába vannak néhány szám erejéig szexiskedő, dívákat idéző kitérői, Swift még mindig ugyanazt az erős középszert hozza, mint, amikor Amerika kedvenc gitáros kislányává vált. Az ettől eltérő karaktert, valószínűleg a rajongók bánnák, ugyanis Swift már több mint egy évtizede a kamaszlányok kedvence, kérdés azonban, hogy a 34 éves énekesnő még hány évig akar a tinikori szerelmi csalódásairól babaházas díszletek között fodros szoknyában énekelni.

– A Folklor albumra nagyon büszke vagyok. Rögtön úgy képzeltem el, hogy az album egy erdőben játszódik, egy képzeletbeli kunyhóban. Nem úgy képzelem el magam, hogy magányos Y-generációs nő vagyok, aki tiszta macskaszőr és napi 700 órát tévézik. Hanem úgy képzelem el magam, hogy egy viktoriánus hölgy vagyok, aki az erdőt járja kezében egy olyan gyertyatartó izével. Madártollakat gyűjt amiből pennát készít és azzal ír a pergamenre. Így láttam magam amikor a Folklor-t írtam – mesélte a koncert közepén.

Az álmodozó tündérkirálylány képe mögött azonban egy dörzsölt harmincas üzletasszony áll, aki elmondása szerint futógépen énekelte végig a koncertre szánt összes dalt, csak hogy megfelelő kondiban legyen. Itt érdemes megjegyezni, hogy a nála közel 20 évvel idősebb J.Lo vagy éppen a hatvan után járó Madonna Taylorral ellentétben valóban végigtáncolja a koncertjét, amihez tényleges állóképességre van szükség, míg Swift leginkább csak sétálgat és kislányosan ugrálgat a színpadon, ha éppen nem egy helyben áll a mikrofonállvány előtt.

A koncertnek nagyjából az első 1-1,5 órája ajánlott annak, aki nem fanatikus Swift-rajongó, azt követően ugyanis hiába a valóban igényes látványvilág, az aktuális dalokat erősítő hangulatos berendezések, a monumentális díszlet vagy a színek intenzív használata, ha ezeket az énekesnő tehetsége se hangilag se zeneművészetileg nem tudja megfelelően keretezni. Swift hangjától persze nem is azt várjuk, hogy berepedjen a SoFi Stadion ablaka, de azt talán igen, hogy hamis lehetőleg ne legyen. Neki azonban több helyen is elcsúszott a hangja, a mélységeket pedig nehezen vette. Záró felvonásként akusztikusan énekelt néhány dalt, ami még csak messze sem ütötte meg azt a színvonalat, amit a szintén tinisztárként kezdett Miley Cyrus bármelyik, egy szál gitáros feldolgozásánál hoz a közönség számára. Sokat nem segít az sem, hogy egy óra után, hiába a fantasztikus korszakos felépítkezés, hihetetlen unalmassá válik a koncert, a dalok szinte egymásba folynak, így sokszor csak az átöltözéseket követően - 5 után abbahagytam a számolásukat - érzékeljük azt, hogy már egy másik 'Era's'-ba kéne lennünk.

Taylornak nincs sajátos mozgáskultúrája, egyedi vagy éppen önazonos mimikája, mindvégig azt érezzük, hogy egy önimádatban fürdőző buta Barbie-val van dolgunk, aki mesterkélt reakciók közepette elképesztően erőltetett, bugyuta szövegekkel igyekszik feldobni a közönséget két dal között. Soha nem láttam még ennyiszer egy énekes ujját sem, Taylor ugyanis folyamatosan a közönség felé szegezve a mutatóujját irányítja az üdvrivalgást.

Csodásan érzem magam veletek. Jut eszembe, kipróbálok valamit, ez egyre veszélyesebb ettől nagyon gyorsan elszállok, veletek most annyira erősnek érzem magam. Mármint úgy érzem magam, mintha telt házas bulit tartanék a SoFi Stadionban. Szóval az jön át tőletek, hogy király vagyok.

– mondta a koncerten.

A koncertfilm valódi zenei élményként értelmezhetetlen vattacukor-felvonulás, egysíkú hangszerelésekkel, amin még az akusztikus felvonás sem segít. Swift tőle megszokottan kedvesen és tisztességesen eldalolgatja amit kell, de ennél többet ne várjunk, még akkor sem, ha egy 3,5 órás koncert alatt az ember szinte könyörögne érte, hogy az énekesnő 1,5 oktávnál többet bejárjon. A katarzis tehát elmarad. Centire kimért szavak és mozdulatok, a természetesség teljes hiánya jellemzi, kár, hogy Swift anno erre építette az egész karrierjét.