Sean Durkin rendezte Vaskarom nem sportfilm, a történet túlmutat a műfaj határain. Ahogy Sylvester Stallone Rockyja is sokkal több annál, minthogy azon izgulnának a nézők, ki nyeri a bokszbajnokságot. A Vaskarom a texasi Fritz Von Erich és népes családja életének néhány évtizedét dolgozza fel, de főleg a 70-es, 80-as években játszódik. A családfőt Holt McCallany alakítja valami elképesztő keménységgel. Úgy gondolja ugyanis az általa alakított főhős, hogy egy családfőnek, ha fiúkat nevel, keményen kell tartania a gyeplőt, egy pillanatra se engedhet az érzelmeinek, egy pillanatra se lágyulhat el a szíve. Ahogy az üzleti életben is keményen kell helytállni, a ringről már nem is beszélve.
Mivel az apa nem küzdhetett meg a nehézsúlyú világbajnoki címért, ezt a terhet a fiaira rakja, nekik kell megvalósítaniuk az apa álmát, aki egyébként forradalmasította az amerikai pankráció világát, és aki mindent megtett azért, hogy fiai átvegyék kitartással és temérdek munkával felépített birodalmát. A fiúk viszont inkább a családi átoknak nevezett szörnyeteggel küzdenek, amely lelkükben lakozik, és amely az önpusztítás felé tereli őket, amikor kezelhetetlenné válik szorongásuk.
Bár Fritz Von Erich nem akar rosszat fiainak, de egy kivétellel mégis mindet a halálba kergeti. A film azt próbálja körbejárni, hogyan lehetséges mindez. A válaszokat persze didaktikusan nem fogalmazzák meg az alkotók, de érzékeltetik, hogy sem a kudarcot, sem a sikert nem tanulták meg kezelni a fiúk. Egyetlen kivétel Kevin, akit Zac Efron alakít a keménységet és a gyöngédséget vegyítve, és aki a szerep kedvéért pankrátori kőemberré gyúrta ki magát. A többi testvér, Kerry (Jeremy Allen White), David (Harris Dickinson) és Mike (Stanley Simons) egész életükben az apai hatás alatt állnak, bár sokszor érnek el valódi sikereket, mégis mindegyikőjük olyan mértékig önbizalomhiányban szenved, hogy hiába sikerül helyt állniuk a pankráció kemény világában, mégis egy-egy szerencsétlen félmondattal teljesen össze tudja törni az apjuk a lelküket.
A film azt a problémát járja körbe, mi történik, ha megreked egy fiú a lelki fejlődésben, ha nem tud elszakadni a szülőktől, esetünkben konkrétan az apától. Mi történik, ha nem képes elhagyni az apai házat, ha nem képes új család alapításával önálló férfivá érni. Egyetlen kivétel van a filmben, Kevin, aki képes felnőni, családot alapítani, és ha kell, akár ellentmondani az apjának. Egészen szórakoztatóan mutatja be a film Kevin megismerkedését későbbi feleségével. Látjuk, hogyha egy lány nagyon akar egy fiút, mert tetszik neki, akkor nem tud az a fiú annyira ügyetlen lenni, hogy elrontsa a dolgot. A többi testvér viszont se családot nem alapít, se felnőni nem tud, se kiszabadulni az apai nyomás alól. Aki viszont úgy bánik velük, mintha kőszívű lenne.
A filmben időről időre meghallgathatjuk a korszakra leginkább jellemző amerikai zenéket, szórakoztatóak a színészek frizurái is, hitelesek a jelmezek és egyáltalán nem vitték túlzásba a díszleteket sem. Az alkotás a 70-es évek filmjeinek színvilágát idézi emlékezetünkbe, amely Erdély Mátyás operatőr munkájának eredményeképpen jött létre (őt az Oscar-díjas Saul fia operatőreként ismerte meg a világ). Sean Durkin egyébként már korábban is dolgozott Erdély Mátyással a Fészek című 2020-as filmben. Ott is egy feszes családi drámát látunk, ott Jude Law talán élete legjobb alakítását nyújtja. Erdély Mátyás kamerája most is a családi dinamikát fürkészi, sok alkalommal hosszan látjuk a fiúk tekintetét, akiknek elhisszük, hogy egyáltalán nem képesek érzelmeiket kordában tartani.
A pankráció világának kétarcúságát is bemutatja a film. Egyrészt látjuk, hogy miként imponál férfiaknak és nőknek egyaránt a szabadjára eresztett férfienergia, másrészt viszont azt is látjuk, hogy a pankráció világát is eluralta a pénzhajhászás. A filmnek viszont a legnagyobb érdeme, hogy nagyon alaposan kidogozza a karaktereket. Nemcsak az apa fejébe látunk bele, értjük meg korlátozott, ám logikus, viszont érzelmektől szinte teljesen mentes gondolkodását, de a fiúk lelkébe is valamennyire belelátunk. Mivel az alkotóknak sikerül a nézőkhöz igazán közel hozniuk a Von Erich-család történetét, a tragédiák is mélyen megérintik a nézőket. A katartikus felismerés sem marad el a film végén: egy család boldogságát szeretet nélkül a legnagyobb jóindulattal sem lehet megvalósítani.
Sommásan: 8/10