A sorozat rendezője Jon Szangho, akinek neve egyebek mellett a Peninsula: Holtak szigete és a Vonat Busanba: Zombi expressz című produkciók kapcsán csenghet ismerősen a nézőknek. Ezúttal egy japán manga alkotó, Iwaaki Hitoshi által írt és illusztrált 1989 és 1994 között megjelent képregénysorozatot álmodott újra élőszereplős szériaként.
A meghökkentően és sokkolóan indító, az iszonyat székhez szögező erejére apelláló történet főszereplője egy bolti eladó, Jeong Su-In (Jeon So-nee), aki túlél egy késes támadást. Csakhogy ezért nagy árat fizet, innentől kezdve ugyanis nem lesz teljesen saját tudatának birtokában. A csaknem végzetes támadás ugyanis épp akkor történik, amikor az égből zöld fénnyel világító paraziták hullnak alá az égből, akik az embereket gazdatestnek használva, azok agyát felfalva akarják átvenni az irányítást.
Főszereplőnket egy ilyen lény tartja végül életben, a nap jelentős részében azonban átveszi az uralmat Jeong Su-In elméje felett. A történet innentől kezdve ismerős lehet más hasonló, testbirtoklós sztorikból: a lény és főhősünk nem képesek egymás nélkül életben maradni, egymásra utalva élnek tovább egy olyan mutánst alkotva, akit sem a paraziták invázióját eddig elkerülő emberek, sem a lény társai által uralt szörnyek nem fogadnak be. Csak egymásra számíthatnak, ha túl akarják élni mindezt. Mi több, a parazitának még a gyermekkori traumák feldolgozásában is segítenie kell a Jeong Su-Int, aki jól láthatóan nincs megbékélve sem önmagával, sem a világgal, amelyben él.
Ez a fajta traumatizáltság egyébként a többi szereplőre, köztük arra a nyomozóra, Choi Jun-kyungra (Lee Jung-hyun) is igaz, aki a paraziták felkutatására létrehozott Szürke Egység vezetője, és akit főhősünk már régről ismer. De ő is, ahogy lényegében az összes szereplő, csupán a céltalan köreit futja. Mindegyikük élete más miatt fut zátonyra, de mindegyikük múltja tele van sötét árnyakkal. A sorozat előnyének tekinthető, hogy a mellékszereplők jelleme is elég jól kirajzolódik, mindenki kap egy kis hátteret, megismerjük őket és a történetben játszott funkciójukat, céljukat. A másik jó pont, hogy senki sem fekete vagy fehér, jó vagy rossz. Ilyen szempontól „emberközeli” karakterek, akik hibáznak, de törekszenek a jóra is.
Ezekből az emberi drámákból többet is adagolhatnának a készítők. Mindez lehetőséget adna rá, hogy a sorozat mélyen szántó gondolatokat fogalmazzon meg, kérdéseket tegyen fel az emberiséggel kapcsolatban. Főleg, mivel a történet kezdetén az alkotók mintha arra utalnának, hogy az emberi faj tönkreteszi a Földet, így elpusztításuk – ami talán ezeknek a parazitáknak a feladata lehetne – a bolygó megmentésének záloga egyben. Ez a gondolatszál azonban gyorsan elhal.
Helyette túlságosan sok, kezdetben gyomorforgató és elborzasztó, később már zsibbasztó, közömbös látványt kapunk, és számtalan túlságosan felpörgetett akciójelenetet, amelyeket gyakran még fejünket kapkodva is nehéz követni. A főgonosz mozgatórugói sem világosak, nem értjük pontosan, mi végre is az invázió, mi a paraziták célja ezzel az egésszel. Maradna tehát a látvány, ami gyomorforgató, túlságosan pörgős és dinamikus, ráadásul technikailag sem a legjobban kivitelezett.