A világot egy lágy tekintetű szuperügynök menti meg A lepelben

Egy igényesen elkészített és kifejezetten izgalmas thrillersorozat jelent meg a Disney+ streamingcsatornán. Azt, hogy A lepelben egy James Bond kaliberű MI6-ügynök szerepét miért Elisabeth Moss játssza, nehéz megérteni, mert a színésznő tekintete és vonásai túl lágyak egy ilyen kemény szerephez, mégis működik. A forgatókönyv is fordulatokban gazdag, ám az első évad befejezése zavaros lett.

Már A lepel alaphelyzete is különös. Imogen Salter (Elisebeth Moss), aki a brit titkosszolgálatnak, az MI6-nek dolgozik, egy olyan megbízást kap a francia titkosszolgálattól, hogy kapja el Adilah El Idrissit (Yumna Marwan) és tudja meg tőle, mivel ő egy feltételezett ISIS-vezető, hogy milyen terrortámadást szerveznek a közeljövőben. A szuperkém egy humanitárius szervezet munkatársának adja ki magát, és hogy beférkőzzön a bizalmába segíti az arab nőt Európába jutni. A sorozat úgy kezdődik, hogy próbál megnyílni egymásnak két nő a hosszú kocsiút alatt.

A lepel
Fotó:  Disney+ 

A lepel felvonultatja három ország titkosszolgálatát

A feszültséget az adja, hogy senki nem az a filmben, mint akinek kiadja magát. Az ISIS-vezető a terrortámadás előkészítésén munkálkodik, az MI6-ügynök pedig azon, hogy megtudja, mit hol és mikor terveznek végrehajtani. Mivel nagy a tét, a francia és a brit titkosszolgálat mellett megjelenik az amerikai is, és újabb fordulat a filmben, hogy Imogen Salter velük is elkezdi az együttműködést. A filmnek ezen a pontján a néző számára egy kicsit zavarossá válik, hogy akkor ez a nő most ténylegesen kinek dolgozik, de úgy is lehet értelmezni ezt a helyzetet, hogy azzal is fokozzák a feszültséget, hogy nemhogy a rosszakról nem tudni, hogy tényleg azok-e, de még a jók valódi motivációi is némileg homályban maradnak.

Az már régi nóta, hogy azokban a kémfilmekben, amelyekben több titkosszolgálat is dolgozik egy ügyön, általában nem együttműködve, hanem egymás ellenében próbálják megoldani a helyzeteket. Mintha a verseny fontosabb lenne, mint a kitőzött cél elérése. 

A fordulatos forgatókönyvön, és a természetes színészi játékon kívül ki kell emelni, az operatőri munkát. A havas táj fényképezése Coen testvérek munkáit idézik, de a film kapcsán néha a skandináv filmek világa is a néző eszébe juthat. 

Kifejezetten üdítően ábrázolja a film Isztambult, bár az is igaz, hogy a Kék mecset és a tengerpart közötti távolságon kívül nem nagyon ment messzebb a forgatócsoport, viszont a film pontosan visszaadja azt a hangulatot, amit az ember egy isztambuli tetőn reggelizve lát. Párizs és London utcáin való akciójelenetek se lépik túl az ezerszer látott turista látványosságok vizualitását, ám az is igaz, hogy a dinamikus kameramozgás és a drónfelvételek váltakozása egyrészt lendületet ad a filmnek, másrészt gyönyörködteti a szemet.

A lepel
Fotó:  Disney+ 

Bár nem kifejezetten nézőcsalogató cím A lepel, de az is igaz, hogy beszédes, mert olyan itt minden, mintha lepellel lenne letakarva. Látszódnak a körvonalak, de soha semmi nem olyan egyértelmű, hogy a néző levonja a megfelelő következtetéseket. A főhősnő kifejezetten kiismerhetetlen, valószínűleg ezért nem is adtak túl sok mondatot a szájába. Egy kicsit zavaró az önbizalma, amelyet nem érezhetünk megfelelőképpen megalapozottnak, mert kevés a múltba mutató flashback, és kifejezetten kevés az olyan akció, amely meggyőzi a nézőt, hogy itt egy olyan ügynökről van szó, akire rábízhatja az életét fél Európa. 

Bár igaz, hogy többször is mondja a hősnő, hogyha békén hagyják, akkor megtudja, hol tervezi az ISIS-vezető a következő támadást, de nemcsak a titkosszolgálatok vezetői, hanem a néző is azt érzi, hogy fontos az önbizalom, csak túl nagy a tét ahhoz, hogy akkora kockázatot vállaljon bárki, hogy egyetlen hősnőre bízza a világ sorsát.

Aztán a film legvégén kiderül, hogy miért van ekkora önbizalma a főszereplőnek, kiderül, hogy milyen hátországgal rendelkezik, és még talán azt is megértjük valamennyire, hogyan működnek a legfelső körökben mozgó titkosügynökök, de valahogy mégis hiteltelennek tűnik az a fordulat, hogy a terrortámadás mögött nem azok vannak, akikről azt gondolja mindenki, hogy ők tervezik, hanem mások. Persze az elképzelhető, hogy a következő évadok magyarázatot adnak mindenre, és főleg arra, hogy a kémnő édesapja azon felül, hogy a lányának minden lépésére vigyáz, és azon felül, hogy vélhetően segíti a munkáját, kinek is dolgozik valójában. Mindenesetre amilyen lassan építkezett az információk átadásával a film az első évad öt részében, olyan brutálisan sokféle egymásnak ellentmondó információt zúdít a hatodik évadban a nézőre. Mindez sokat ront a film megítélésén.
Sommásan: 6/10