Anyák harca egy szappanopera thrillerben

Az amerikai remake piac a legtöbbször sztoikus nyugalommal vág bele újrafeldolgozásaiba, még ha az esetek többségében a végeredmény meg is bukik. A legnagyobb külföldi sikerek mellett azonban olykor szinte teljesen ismeretlen alkotásokat vesznek a szárnyaik alá. Ilyen az Anyai ösztön is, mely egy 2018-as belga produkción alapul, és két Oscar-díjas színésznővel igyekeztek eladni több, de inkább kevesebb sikerrel.

A 60-as években járunk, Alice (Jessica Chastain) és Celine (Anne Hathaway) szomszédok, egyben legjobb barátnők. A valóra vált amerikai álmot élik boldog házasságban egy-egy fiúgyermekkel, és úgy tűnik semmi sem képes felborítani az idillt. Egy nap Celine gyermeke balesetben meghal, ettől kezdve minden megváltozik. A felek bizalmatlanul kezdenek viselkedni, egymás támogatása helyett eluralkodik a vádaskodás és a paranoia. 

Nem tudhatjuk biztosan, hogy Alice valóban csak túlreagálja-e a dolgokat, netán Celine tényleg beleőrült a gyászba. Forrás: Neon

Egykoron nagy divatja volt az olyan mozifilmeknek, melyeket szimplán a nagy nevekre kívántak felhúzni. A sztárkultusz noha nem halt ki, ma már messze nincs akkora húzóereje egy-egy színésznek, mint korábban. Ennek ékes példája az Anyai ösztön, melyben

az isteni Jessica Chastain és Anne Hathaway tündökölnek, mégsincs szinte semmi visszhang a produkció körül. Sajnos nem véletlenül, az operatőrből direktorrá avanzsált Benoit Delhomme debütáló rendezése ugyanis tipikus esete a két szék közt a pad alá effektusnak.

Az első harmad expozíciója ígéretes, a giccses álomvilág a tökéletesség érzetét kelti. A szereplők otthon is öltönyben, elegáns kosztümben, hibátlan küllemmel jelennek meg, érezni a bútorokba ragadt dohányszagot és az alkoholmámort, miközben a gyerekek meghitten játszanak a kertben. Viszonylag hamar megtörténik a tragédia, a makulátlanság illúziója darabokra törik és mindent körbeleng a gyász. Noha több karakter is feltűnik, a fókusz soha nem kerül le a két nőről, illetve az életben maradt fiúról. Kezdetben a bűntudat járja át hőseinket, magukat okolják a történtekért. Az anya képtelen feldolgozni, hogy nem figyelt eléggé, míg a barátnő úgy hiszi, gyorsabb reakcióidővel megakadályozható lett volna a katasztrófa. Afféle érzelmi kompenzációként Celine egyre több időt tölt Alice fiával, aki sokkal inkább túlfélti a gyermeket. Ez adja a konfliktus magját, Alice ellenségességének okát, mert úgy véli, szomszédja el akarja venni tőle a fiút.

A két fél közti ellentétnek papíron van értelme, elvégre nem tudhatjuk biztosan, hogy Alice valóban csak túlreagálja-e a dolgokat, netán Celine tényleg beleőrült a gyászba és mindenáron pótolni akarja a veszteségét.

A feszültségépítés és a válaszok kreatív formában való keresése minimálisan valósul csak meg, ugyanis Delhomme teljesen fals eszközökkel próbálja elbizonytalanítani a közönséget. A cselekmény sokszor megalapozatlanul állít tények elé, a karakterek döntései inkonzisztensek, a kapcsolatok nem elég árnyaltak. Világos, hogy egy trauma mennyire össze tud törni valakit, az összkép azonban túl steril és az erős témák ellenére sem tudja empátiára sarkallni a nézőt. Ridegnek, műanyagnak hat a viszály, mintha csak egy teleregény sokadik epizódját látnánk. A csúcs - vagy jelen esetben mélypont - a görcsösen sokkolni akaró zárás. Amellett, hogy végtelenül olcsó hatást kelt, rendkívül átgondolatlan, abszolút nem számol az esetleges következményekkel, így válva ostobán hatásvadásszá.

Az Anyai ösztön ígéretes alapanyagból merítkezett, a sztoriban bőven akadt potenciál. Egy mélyebb, gyászfeldolgozásra koncentráló dráma mellett méltó szellemi örököse lehetett volna A kéz, amely a bölcsőt ringatja című 1992-es klasszikus thrillernek.

Sajnos mindkét műfajjal mostohán bánik és közel sem aknázza ki a benne rejlő lehetőségeket. Jessica Chastain és Anne Hathaway hiába menti a menthetőt, játékuk nem elég ahhoz, hogy kihúzzák a filmet a gyenge középszerűség mocsarából. Felszínes, ellentmondásos, összefüggéseiben, következményeiben egyenesen buta Delhomme mozija, mely csavarosság és árnyaltság helyett egy szappanopera minőségével konvergál.