A remény rabjai: 30 éve mutatták be, a mozikban megbukott, mégis sokan szeretik

Vágólapra másolva!
Bár hét Oscarra-jelölték, jelentős anyagi sikert nem ért el a film. A remény rabjai azonban az elmúlt 30 évben mindenkit meghódított.
Vágólapra másolva!

Nem minden filmtörténeti mestermű keres súlyos dollármilliókat az alkotóinak. Így volt ez A remény rabjai című filmmel is 1994-ben. A két és fél órás börtöndráma 25 millió dollárból készült és csak 28 milliót termelt, ami gyakorlatilag bukásnak minősül, ugyanis a bevétel körülbelül felét elviszik a mozik és akkor még nem beszélünk a marketing költségekről. Andy és Red több évtizedes barátságát bemutató börtöndráma ennek ellenére a világ legnagyobb filmes adatbázisa, az imdb.com szerint a világ legjobb filmje. A titka sokak szerint a szokatlan történetvezetésben és a könnyfakasztó jelenetekben rejlik, de igazából sose sikerült megfejteni, hogy miért csak utólag lett elismert alkotás.

A remény rabjai
Morgan Freeman és Tim Robbins párosa feledhetetlen A remény rabjaiban (Fotó: AFP)

MIndenesetre az már univerzális tény: ha bármelyik tévécsatorna műsorra tűzi vagy valamelyik streamingen elérhető, tuti nézettségi rekordokat dönt. Számos szállóige és drámai jelenet köthető a filmhez, gondoljunk csak a "Csupán három sört kérek fejenként a munkatársaimnak" vagy a "Remény jó dolog, talán a legjobb" című jelenetekre. 

 

A reménye rabjainak titkai

1: Sokak szerint a szeptemberi bemutató tett be a film sikerének, a producerek - dacára a pozitív visszajelzéseknek - nem merték a családbarát Oscar-szezonban bemutatni a börtöndrámát, pedig sokan úgy gondolják, nagyobb bevételt tudott volna elérni a film. 

2: A filmben Red szerepét egy középkorú, ír férfi szerepére írták, ezért sokakat meglepett, hogy végül az afroamerikai Morgan Freemanre osztották a szerepet. 

3: Előtte Hollywood aranykorának legnagyobb sztárjai kilincseltek a szerepért: Clint Eastwood, Harrison Ford, Paul Newman, Gene Hackman, Robert Redford és Robert Duvall is esélyes volt egy ponton. 

A remény rabjai
Az író, Stephen King is imádta A remény rabjai filmváltozatát (Fotó: AFP)

4: Sokan a mai napig meglepődnek, de az eredeti könyvet a horrorkirály Stephen King írta. 

5: King egy 5000 dolláros csekket kapott a jogokért, amit állítása szerint sose váltott be. Egyszer viccesen megírta a rendezőnek, Frank Darabontnak, hogy elrakja, ha egyszer óvadékra lenne szüksége. 

6: Morgan Freeman kedvenc filmje a sajátjai közül. Annak ellenére, hogy az első jelenetet, amiben egy baseball labdát dobál, 9 órán át forgatták, ami elég komoly fizikai kihívás volt. De a sztár egy szót se panaszkodott az állandó dobálgatás miatt. 

A remény rabjai
A legnagyobb világsztárokat nyomta le A remény rabjai castingján Morgan Freeman (Fotó: AFP)

7: Tim Robbins úgy készült Andy szerepére, hogy bezáratta magát egy büntetőintézet cellájába, hogy átérezze azt, amit a főhős is. 

8: Kingre visszatérve, az író legendásan elégedetlen a művei filmes adaptációival, de A remény rabjait kifejezetten szereti. 

9: Hájas segg vagyis Fat Ass karakterére bejelentkezett a későbbi Vasember-filmek rendezője, Jon Favreau is, de állítólag a világ legrosszabb próbafelvételét produkálta, így kimaradt a filmből.

A remény rabjai
Tom Hanks helyett Tim Robbinsnak hozta meg a világhírt A remény rabjai (Fotó: AFP)

10: Andy szerepére amúgy eredetileg Tom Hanks is bejelentkezett, de a fizetésigánye miatt növelni kellett volna a büdzsét, amit a producerek nem akartak. Később egy másik Stephen King börtöndrámára, a Halálsoronra azonban már adtak megfelelő költségvetést, így a börtönőr szerepét már a kétszeres Oscar-díjas színész játszotta. 

+1: Az imdb.com oldalán 10-ből 9,3 csillagos értékeléssel a világ legjobb filmje a nézői szavazatok szerint. 2,9 millió voks érkezett rá eddig. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!