Sam Neill 77 éves, nemrég még az életéért küzdött

Birmingham bandája
Vágólapra másolva!
Jurassic Park, Zongoralecke, Halálhajó, Az őrület torkában. 77 éves Sam Neill.
Vágólapra másolva!

A Jurassic Park és a Zongoralecke sztárja, az új-zélandi  Sam Neill (teljes nevén: Sir Nigel John Dermot Neil) szeptember 14-én ünnepli 77.-ik születésnapját. Neill a tavaly márciusban megjelent, Did I Ever Tell You This? című memoárjában hozta nyilvánosságra, hogy harmadik stádiumú vérrákja van, amiből egyebek mellett az is kiderül, hogy számított a diagnózisra, ugyanis katonatiszt apja 1993-ban rákbetegség következtében halt meg, négy nappal azután, hogy Neillt a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki színművészeti érdemei elismeréseként.

Sam Neill
Sam Neill leghíresebb szerepét a Jurassic Parkban kapta Steven Spielbergtől
Fotó: UIP-Duna Film

A 77 éves színész most azt állítja, túl van a nehezén, a kemoterápia sikerrel járt és újra dolgozik, nem sokára ismét látható lesz filmekben, például egy Netflixes produkcióban és az ausztrál The Twelve című tárgyalótermi sorozat második évadában, amelynek apropóján a Neill interjút is adott a brit sajtónak. A The Guardian-ban megjelent beszélgetésből kiderül: Neill újult erővel vetette magát a munkába.

Nehezen indult Sam Neill pályafutása

Az egyetemi éveit Canterbury-ben és Wellingtonban töltő, angol irodalom szakon diplomát szerzett Neill egészen 30 éves koráig nem a színészkedésből élt. Gyerekként dadogott, de az egyetemi színjátszókörökben már nem volt problémája a nyilvános szerepléssel, de elsősorban nem a színház, hanem a film vonzotta. Az 1970-es évek elején új-zélandi tévés produkciókban szerepelt, illetve rendezett is néhány rövidfilmet (Telephone Etiquette). Pályája összeér az új-zélandi filmgyártás fellendülésével: főszereplője volt az első hivatalos új-zélandi mozifilmnek (egészen pontosan annak a filmnek, amit az országban 35 mm-es celluloidszalagra forgattak), a Roger Donaldson rendezésében készült Sleeping Dogs című akció-thrillernek.

Két évvel később már ausztrál filmekben szerepelt, az 1979-es, Gillian Armstrong által rendezett Ragyogó karrierem nemzetközi siker lett, bár főként Judy Davis játékát méltatták (például a BAFTA-gálán, ahol két színészi díjat is kapott). 

Ugyanakkor Neill előtt is megnyíltak a lehetőségek: 1981-ben a brit-amerikai Ómen III. - Végső leszámolás című horrorfolytatás főszerepét kapta meg, és még ugyanebben az évben a lengyel Andrzej Żuławski bízta rá a férfi főszerepet egyetlen angol nyelvű filmjében, a Megszállottság című horrorisztikus drámában (amelyért Isabella Adjani elnyerte a legjobb színésznő díját Cannes-ban), valamint szerepet kapott Krysztof Zanussitól is az Egy távoli országból - II. János Pál pápa című életrajzi filmben.

Innentől kezdve Neillt elhalmozták szerepajánlatokkal: az 1980-as években együtt játszott Mel Gibsonnal A Z rohamosztag-ban, Martin Sheennel az Enigmában, Claude Chabrol rendezte a Mások véré-ben, Meryl Streep volt a partnere a Fred Schepisi rendezte Bőség és Sikoly a sötétben című filmekben, Nicole Kidman fivérét alakította a Halálos nyugalom című thrillerben, La Fayette tábornokot alakította A francia forradalom című történelmi eposzban és orosz tiszt volt John McTiernan Vadászat a Vörös Októberre című hidegháborús akciófilmjében. 

Az 1990-es években Neill már sztárnak számított, Wim Wenders rendezte A világ végéig-ben, John Carpenter A semmit a szemnek című sci-fi komédiában és Az őrület torkában című horrorban, Jane Campion a Zogoralecke című 3 Oscar-díjas drámában, és Steven Spielbergtől megkapta élete leghíresebb szerepét: ő lett a paleontológus dr. Alan Grant a Jurassic Park-ban (majd annak két folytatásában is). 

És persze ebben az évtizedben Neill a sci-fi és a horror egyik legnagyobb sztárja lett. A már felsoroltakon kívül játszott a Halálhajó, Hófehérke - A terror meséje és A kétszáz éves ember című filmekben is.

Elsőször 1975-ben állt kamerák elé, öt évtizedes pályafutása alatt több mint 150 filmben, tévéjátékban és sorozatban szerepelt. Meghódította Hollywoodot, de a legrangosabb amerikai színészdíjak közül csak az Emmy-re jelölték, két alkalommal. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!