Joker 2: Egy rossz vicc, amit Lady Gaga sem tudott megmenteni - kritika

Vágólapra másolva!
140 percben elnyújtott unalmas tárgyalótermi dráma lett a 2019-es év egyik legjobb filmje. Még Joaquin Phoenix és Lady Gaga atombiztosnak tűnő párosa is kevés lesz a sikerhez.
Vágólapra másolva!

Mondok egy viccet; valaki 200 millió dollárt költött Hollywoodban egy unalmas tárgyalótermi drámára. Ugye, még viccnek is rossz, legalább annyira vacak, mint Arthur Fleck kínos poénjai a 2019-es Joker című filmben, erre itt a Joker 2 vagy a pontosság kedvéért a Joker: Kétszemélyes téboly. A stábba bedobták Lady Gagát is Joaquin Phoenix mellé, akit ezért a szerepért, ebben a formában kár volt felhívni, de erről majd később. 

Joker
A Joker: Kétszemélyes téboly Joaquin Phoenix és Lady Gaga főszereplésével is kevés lett
Fotó: Intercom

Joker 2: Kétszemélyes fölösleg

Vannak filmek, amiknek nem feltétlenül kell folytatás, ezt Joaquin Phoenix is érezhette, amikor egy zsíros csekkel és egy Oscar-díjjal a vitrinben annyit mondott, hogy hagyják békén őt, nem csinál a Jokernek folytatást. Az 55 milliós, amúgy egész jó társadalomkritikának beillő sztori nem akart a DC-Univerzumhoz csatlakozni, nem volt itt Batman, Aquaman meg egyéb szuperhősök, csupán egy csóringer pasi, aki béna stand-upos, bántalmazták, kicsit (nagyon) lökött, szerelmet flash-sel magának, majd kinyír pár tagot, élükön a baromi idegesítő Robert DeNiro-val. A Joker első része is leginkább Joaquin Phoenix alakítása miatt működött, mintsem a zseniális és újszerű történet miatt, de hozott 1 milliárd dollárt, szóval kellett a lóvé. Ez győzhette meg Phonex-et (20 millió dollár és részesedés) meg talán hogy Lee vagyis Harley Quinn szerepére újabb 12 millióért leszerződtették Lady Gagát.

Aztán jött a következő meglepő fordulat: Todd Phillips közölte, hogy a Joker 2 egy musical lesz, az eredeti címén Joker: Folie á Deux, ami egy kétszemélyes előadásra utal. Nos, itt sokan úgy érezték, hogy vagy rossz oldalt nyitottak meg vagy hosszú volt a szombat este és sok a vébéká, mert ugyan már, hogyan lesz egy pszichopata szupergonosz sztorijából musical. Hát a végeredmény alapján érdekesen.

Joker
Joaquin Phoenix és Lady Gaga "szeretetnyelve" a zene
Fotó: Intercom

Lady Gaga is kevés a semmihez

Az érdekes alatt azt értem, hogy az ötlet jó, de a kivitelezés gagyi. A két éve sitten ülő Arthur/Joker alig beszél, de a diliház kórusában találkozik Lee-vel, akivel a közös szeretetnyelvük a tánc és az ének lesz, ennyi talál még a trailerből is lejött, sőt a tébolyult férfi fantáziájában is fontos szerepet kap a muzsika és a show. Sajnos ami papíron jó ötlet volt, az filmen annyira nem: vannak jó működő pillanatok (főleg a Joker és Lee vélt vagy valós szerelméről szóló percek), de akadnak teljesen fölösleges nyekergések a filmben, amit az amúgy énekelni nagyon nem tudó Phoenix se tud élettel megtölteni. (Plusz gond, hogy Gaga mellette meg nagyon is tud énekelni!)

A sztori gyakorlatilag a nullával konvergált: 140 percből egy sittes tárgyalótermi drámát tudtak kihozni, pedig amikor megláttam a 200 milliós büdzséről szóló hírt, hát ha nem is Batmanre számítottam, de valami kis akcióra igen, kaptam is belőle úgy 5 percet, nem vicc, tényleg ennyit. A maradék 135-re maradtak a szegényes musicaleffektek meg egy rém egyszerű sztori: valaki vár a tárgyalására, belezúg egy bolond csajba, forradalmat akar kirobbantani, majd jön az ítélet és minden, amiről azt hittük előbbre viszi a sztorit, kiderül, hogy nem fogja és egy "ok, csá, ez vannal" elengednek minket haza.

joker
140 percnyi unalom a film, Lady Gaga is kevés a megmentéséhez
Fotó: Intercom

Az első rész egy elmebeteg ember lelkivilágát, masszív társadalomkritikával megtoldva tolt az arcunkba, a Joker: Kétszemélyes téboly sablonokat. 140 percig filózik azon a bíróság, hogy egy abuzált, önmagában röhögő, az anyját legyilkoló, bohóccuccban tomboló pasi örült-e (nagy kérdés!?), miközben egy nála is nagyobb pszichopata hót nyugodtan mászkál ki-be a sitten és a bíróságon, és közben "hegyet" (értsd mozgalmat) akar építeni a helyi pszichopata suttyókból.  Mindenki egy kicsit örült? Lehet, de ezzel nem kezd a film semmit. Az örülteknek is van lelke, sőt szerelmesek is lehetnek? Biztos, rögtön keresek egy zsepit, de 140 perc alatt csak egy giccses feloldozást kapunk. Az influenszerek, megmondóemberek világát cikizi ki a Joker 2? Minden hülyét lehet követni? 2024-ben ennél eredetibb ötlet nem volt? - kérdem én. Esetleg az amerikai igazságszolgáltatás idiotizmusát figurázza ki? Most vágtam egy olyan arcot, mint Miranda Presley az Ördög Prádát visel című filmben, mikor a szerkesztője a tavaszi fotózáshoz virágokat ajánl: Tavasszal virágok? Milyen eredeti! Kábé mint a Joker folyatásának szotirja. 

Kár, pedig Joaquin Phoenix zseni, mint mindig, Lady Gaga is, pedig vele jól kicsesztek. Elfelejtettek neki szerepet írni, kapott pár dalt, néhány tébolyult nézést, egy vonulást, és egy totál logikátlan befejezést, ugyanis a film vége nagyjából atomjaira hullik, teljesen logikátlanná válik és ebben Gaga vacak szerepe vastagon benne van. És mégis ő az a művész, aki még ebben a papírszagú szerepben is baromi jó tud lenni.

Joker 2,  Joker2, Lady Gaga on the set of Joker 2: Folie a Deux
Mi is ilyen fejjel jövünk majd ki a moziból a Joker után Fotó: Northfoto

Költsünk a Joker 2-re?

A rajongók fognak, sőt én is megtettem volna, de nem ígérem, hogy nem ugyanilyen csalódottan fognak távozni a moziból, lévén ettől a brigádtól többet vártunk volna. Eredetiben jobb, de a szinkronos verzió is szuper, hála Rátóti Zoltán és Szilágyi Csenge kiváló munkájának. Minden bizonnyal itt véget ér Joker sztorija, ami ebben a formában nem is baj, lévén ez a Kétszemélyes téboly egy nagy rakás unalom lett.  

10/5

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!