Kate Winslet durva és szexuális visszavonulási terveket dédelget

A felolvasó
Vágólapra másolva!
Titanic, Egy makulátlan elme örök ragyogása, Apró titkok, A felolvasó. Az Oscar-díjas angol színésznő, Kate Winslet 49 éves lett, de már a visszavonulásról kérdezik.
Vágólapra másolva!

Néhány nappal ezelőtt a háromszoros BAFTA-, ötszörös Golden Globe-díjas és A felolvasóért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat elnyerő angol színésznő, Kate Winslet Budapesten járt, hogy részt vegyen legújabb filmje, a részben Magyarországon forgatott Lee stábvetítésén. Most pedig 49 éves lett, olyan filmekkel a háta mögött, mint a Mennyei teremtmények, az Értelem és érzelem, a Titanic, az Egy makulátlan elme örök ragyogása, az Apró titkok vagy A felolvasó. Összesen hét alkalommal jelölték Oscar-díjra, legutóbb a Steve Jobs mellékszereplőjeként 2016-ban, amely filmért a BAFTA-díjat meg is kapta. Nemrégiben mégis a visszavonulásáról kérdezgették.

Kate Winslet
Titanic (Leonardo DiCaprio és Kate Winslet)
Fotó: Intercom

Tényleg visszavonul a 49 éves Kate Winslet?

Természetesen Kate Winslet visszavonulása korai lenne. De mert például a Covid-járvány idején elhalasztották a Lee forgatását, illetve mert a tévés sikersorozat, az Easttowni rejtélyek (amelynek producere is volt) után kivett egy év pihenőt, hogy a családjával töltse az idejét, néhányan elkezdtek találgatni, hogy esetleg a visszavonulását fontolgatja.

Legutóbb Steve Colbert tévéműsorában faggatták erről, ahol először azt mondta: túl durvák és túl szexuálisak a fantáziái a nyugdíjas éveivel kapcsolatban. Majd leszögezte, olyannyira nem foglalkoztatja a visszavonulás, hogy soha nem is akar nyugdíjba vonulni.

Kate Winslet híres kék haja az Egy makulátlan elme örök ragyogásában
Fotó: Focus Features

Colbert műsorában persze Winslet elviccelte mind az időskorral, mind a testiséggel kapcsolatos témákat, de idén a New York Times-nak adott egy jóval komolyabb interjút, amelyben leszögezte kőkemény álláspontját az erotikus filmjelenetekkel kapcsolatban.

Jól jött volna egy intimitáskoordinátor  minden egyes alkalommal, amikor szerelmi jelenetet kellett csinálnom, vagy részben meztelennek kell lennem, vagy akár egy csókjelenetet kellett csinálnom. Jó lett volna valaki aki mellettem áll, mert mindig ki kellett állnom magamért."

– mondta az interjúban Winslet. Márpedig a színésznő több filmben is megmutatta magát, sőt, az Oscar-díját is egy olyan filmnek köszönheti, amelyben levetkőzött (a leghíresebb Oscar-díjas meztelenkedésekről készült galériánkat itt nézheti meg).

Kate Winslet címlaplányból lett haditudósítót játszik a legújabb filmjében

A 2022-ben az Empire magazin összeállításában minden idők 50 legjobb színésze közé választott Winslet most úgy tűnik egy igazán testhez álló, nagy szerepben tér vissza a filmvászonra. Egy olyan filmben, amelynek ő a producere is, ennek megfelelően ő adott rendezői bemutatkozási lehetőséget a korábban operatőrként dolgozó Ellen Kurasnak, akinek leghíresebb, számos vonatkozásban úttörő munkája az Egy makulátlan elme örök ragyogása volt (2004, r.: Michel Gondry), amelyben Winslet alakította a női főszerepet.

Most Winslet és Kuras közös filmjének operatőre Paweł Edelman, A zongorista César-díjas és Oscar-jelölt fotográfusa, a Lee című film pedig arról az Elizabeth "Lee" Millerről szól, aki modellből lett fotós, majd haditudósító a Vogue számára, a háborús hadszíntérről és a koncentrációs táborokról készült fotóiban pedig ötvözte a dokumentarista tényszerűséget a művészettel, de akinek tehetségét igazán csak az 1980-as években fedezték fel.

Millerről azóta készült tényszerű életrajzi kötet (The Lives of Lee Miller) és fikciós regény (The Age of Light) is, valamint musical is, most pedig Kate Winslet játssza el a részben Magyarországon forgatott Lee című filmben (amelyen több magyar szakember, így az idén Oscar-díjat nyert berendező Mihalek Zsuzsa is dolgozott). A filmet idén szeptemberben mutatták be az angol mozik, Magyarországra várhatóan novemberben érkezik, Kate Winslet alakítását néhány brit kritikus máris az Oscar-esélyesek között emlegeti. Jövőre kiderül, talán tényleg egy második akadémiai elismerés lesz Winslet 50-ik születésnapi ajándéka.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!