A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A reggeli kisebb veszteségek után nagy menetbe kezdett a forint az euró erősödésének köszönhetően, így a svájci frank árfolyama már 204 forintnál is megfordult. Délután egy kis ideig a gyengülés irányába ment a forint, majd késő délután újra 266 forint alá került az euró, és 205 forint alá a frank. A Commerzbank piaci kommentárjában azt írta, hogy a huszonöt feltörekvő piaci deviza közül a forint a lejjel küzd az első helyért a negyedéves erősödést mérő versenyben. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül10 bejegyzés
09:55
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

266,45 forintról indított az euró

Csütörtök reggel nyolc óra előtt pár perccel 266,45 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollárért ekkor 188,23 forintot kértek a kereskedők, míg a svájci frank 205,28 forintot ért.

Szerdán késő este is folytatódott a forint erősödése az euróval szemben, este tíz óra körül a pénzpiacokon 265,93 forintot ért egy euró. A svájci frakkkal szemben ugyanakkor korrigált egy kicsit a forint, egy frank 204,87 forintot ért. Egy dollárért 188,24 forintot kellett adni.

10:10
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

Erősödött az euró a dollárhoz képest

A forint árfolyamát változatlanul a 265 és 268 forintos euró jegyzések között várják a piacon, alapvetően az euróövezeti befektetői bizalom alakulásának függvényében. A forinttal szemben várható befektetői magatartás felmérésére a csütörtöki 12 hónapos kincstárjegyaukció fogadtatása nyújt majd lehetőséget.

A Fitch Rating szerdán a közepes befektetési ajánlású magyar szuverén adósbesorolással azonos, "BBB mínusz" osztályzattal látta el a múlt héten kibocsátott magyar dollárkötvényt, újabb jelét adva a magyar költségvetési szerkezetátalakítási program kedvező fogadtatásának a nemzetközi befektetői körökben, ami javítja a forint erősödési kilátásait.

Az euró erősödött csütörtök reggelre, az EKB-illetékesek által szerdán a kamatemelés szükségességéről tett újabb kijelentéseknek köszönhetően. Az euró a szerda délután jellemző 1,4100 dollár alatti jegyzésekről 1,4150 környékére erősödött csütörtök reggelre.

11:50
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

Ismét 205 alatt a svájci frank

Tíz óra előtt tíz perccel 266,20 forintba került az euró a devizapiacon. A dollár 187,70 forintot ért, míg a svájci frank jegyzése 205 forint alá ment: 204,96 volt ekkor.

12:50
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

A forint fej-fej melletti versenyben a román lejjel

A Commerzbank csütörötki devizapiaci kommentárja szerint a forint a román lejjel harcol az aranyéremért a huszonöt feltörekvő piaci ország devizáját összevető versenyben. (Az a deviza lesz az első, amelyik az első negyedévben a legjelentősebb erősödést produkálta az euróval szemben.)

"Nincs veszélyben a forint negyedéves ezüstérme, miután fej-fej mellett küzdenek a lejjel az első helyezésért, akár az aranyérem sem kizárt" - áll az elemzésben, amely szerint 2011 első három hónapja alatt csupán öt deviza tudott pozitív eredményt elérni az euróval szemben, a több mint 4 százalékos erősödést elérő forint és lej mellett a cseh korona, az orosz tubel és a bolgár leva tartozik ebbbe a körbe.

A bank szakértői hozzátették: a régió megítélése mostanában meglehetősen pozitív, és ezen belül Magyarország is egyre inkább vonzónak tűnik a befektetők körében, leginkább a jó hozamot fizető magyar állampapírok miatt.

13:19
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

Lökéseket kapott az euró

A Quaestor szerint az eurózóna inflációs rátája a várakozásokat túlszárnyalva emelkedett: a várt 2,3 százalék helyett 2,6 százalék lett. A Quaestor azt írta, hogy az elemzők szerint az olajárak megugrása vezetett a nem várt mértékű emelkedéshez. Mivel az Európai Központi Bank 2 százalék körüli értéken kívánja tartani az infláció mértékét, már korábban utalt rá, hogy áprilisban a növekvő nyersanyagárakra válaszul növelni kívánja az irányadó kamatrátát.

A kamatemelési várakozás erősíti az eurót, ami kedvezően hat a forintra is. Emellett jót tett a közös pénznek a német munkanélküliségi ráta meglepően kedvező alakulása: a Quaestor szerint 55 ezer fővel, a vártnál kétszer nagyobb mértékben esett vissza az állástalanok száma.

13:25
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

Nagy menetben a forint

Az eurót érintő kedvező hírek a forintot is magukkal rántották, így nagy menetbe kezdett a hazai fizetőeszköz. Negyed tizenkettő után 265,6 forint volt az euró, 186,7 forint a dollár és 204 forint a svájci frank, amely kis időre e szint alá is benézett.

15:01
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

Kissé visszapattant a forint

Délután háromnegyed egykor 266,1 forint volt az euró, 187,2 forint a dollár, 204,6 forint a svájci frank.

17:54
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

266 forint fölött maradt az euró, 205 fölött a frank

Délután kis mértékben tovább gyengült a forint: az euró 266,4, a dollár 187,7, a svájci frank 205,5 forint volt.

19:29
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

Javított a forint

Délután újra 266 forint alá került az euró, bár a késő délelőtti szintjét fél hatig nem tudta elérni. Az eurót ekkor 265,8, a dollárt 187,3, a svájci frankot 204,5 forintért adták.

21:55
március 31, 2011
Vágólapra másolva!

Estére is erős maradt a forint

Egy euró 265,9 forintot ért csütörtök este nem sokkal fél nyolc előtt a reggeli 266,1 forint és az előző esti 266,5 forint után. Egy svájci frankért 204,4 forintot adtak este a bankközi kereskedelemben a 12 órával korábbi 205,1 forintot és a 24 órával korábbi 205,0 forintot követően. A dollárt 187,3 forintért jegyezték csütörtök kora este a reggeli 227,52 forintos és a szerda esti 227,73 forintos árfolyam után.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!