A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban
2020. április 07. 14:01
Nem kamatdöntő ülést tart ma az MNB Monetáris Tanácsa, melyet követően 14 órától online sajtótájékoztatót tart Matolcsy György elnök, Kandrács Csaba, Nagy Márton és Patai Mihály alelnökökkel.
Korábban a kormány az MNB javaslatára döntött a törlesztési moratórium bevezetéséről az év végéig, emellett a Monetáris Tanács az utóbbi hetekben hozott lépéseket a válság kezelésére, elsősorban a likviditás biztosítására. Két hete egy új fedezett hiteleszközt (repo) vezettek be, melynek keretében kedvezményes, 0,9 százalékos alapkamaton nyújtanak hitelt akár öt évre a bankoknak, azt remélik, hogy a forrásból jelentős részben állampapírt vesznek majd.
A hétvégén Orbán Viktor és Gulyás Gergely utalt már arra, hogy kedden az MNB is további lépésekkel támogathatja a gazdaság kilábalását a koronavírus-járványt követően.
2010-2020 között nagy eredményeket ért el az ország - mondta Matolcsy György. 2013-2019 között egy dinamikus felzárkózási pályán voltunk, visszaelőztük Lengyelországot és Görögországot. Nagy sikert értünk el.
Veszélybe került mindaz, amit az elmúlt 10 évben elértünk - mondta Matolcsy György. Az MNB elnöke szerint meg kell erősíteni Magyarország pénzügyi rendszerét, hogy Magyarország visszakerüljön a vírus előtti gyors felzárkózási pályára.
Azért hozhattunk ilyen lépéseket, mert az MNB szélesítette a mozgásterét az elmúlt években, és kihegyezte az eszköztárát - mondta Matolcsy. Teljes egészében ki akarjuk használni a mozgásterünket.
Az első döntése az MNB-nek, hogy visszajön a növekedési hitelprogram, NHP Hajrá néven. Ezermilliárd forint új forrás kerül ide - jelentette be Matolcsy, és ehhez jön még 500 milliárd az NHP pluszból. Így összesen 1500 milliárd forint lesz ebben a keretben. 20 éves futamideje lesz ennek a keretnek
Matolcsy György elmondta, hogy a korábbi NHP-programok esetében nagyon sok mindenre felvették a szereplők, ezért most a rendkívüli helyzetben minden célra megnyitották az NHP Hajrát. Lehet 20 évre 10 milliárdos hitelt felvenni, valamint lehet bérfizetésre is felvenni összegeket, és hitelkiváltásra is lehet felvenni pénzt. 2,5 százalékos kamaton lehet az NHP Hajrát felvenni, míg a bankok kapnak plusz négy százalékot, így a bankok kapnak 6,5 százalékos nyereséget. De mindenki versengjen a jobb hitelekért, mert a bankok számára van most rendkívüli mozgástér. Jövő év június 30-ig élnek a mostani kondíciók - mondta Matolcsy.
Két hét alatt kell elbírálni a hitelkérelmet a bankoknak - mondta Matolcsy György. Ha valaki kifut a két hétből, akkor az MNB kiválaszt egy másik bankot. A nagyvállalatok részére folytatódik a növekedési kötvényprogram, és most tovább fejlesztették a feltételrendszerét. Tíz év helyett húszéves futamidő lesz. 20 milliárdról 50 milliárdra emelkedik az MNB részvételével a kötvényprogram egy-egy cég esetében. A jövőben újabb források kerülhetnek ide.
Az MNB 250 milliárd forintos osztalékát befizette a költségvetésbe. Nullára vitte le a bankrendszer tartalékrátáját az MNB, így több mint 250 milliárd forinttal nő a piaci likviditásuk - mondta Matolcsy György. 1500 milliárd forinttal javította az MNB a bankrendszer likviditását - jelentette be Matolcsy. Ebből az összegből állampapírokat lehet vásárolni, így pedig finanszírozható az államadósság megújítása. Összesen 3000 milliárd forintos forrást adott a gazdaságnak az MNB - mondta Matolcsy. Ez a hazai GDP 6 százaléka.
Mindezeken felül olyan döntések születtek, amik célzottabbá teszik az MNB eszköztárát. Az nyer, aki biztonságot és bizalmat ér el a gazdaság egészében - mondta Matolcsy.
Az egynapos hitel kamatát 0,85 százalékra emelte, így pedig a kamatfolyosó 1,85 százalékra nőtt - jelentette be Nagy Márton, az MNB alelnöke. A kiszívott likviditását hetenként fogják ellenőrizni. Az alapkamat továbbra is 0,9 százalék. Indul az eszközvásárlási program az MNB esetében: a másodlagos állampapírpiacon és jelzáloglevelek tekintetében. A másodlagos állampapírpiaci program részleteit a következő hetekben ismertetik.
Nagy Márton arról is beszélt, hogy a kiszorított likviditás tekintetében nem kerül meghatározásra új célszint, mivel a meghirdetett új eszközök révén ennek nincs értelme. Hétfőn tart az MNB swap-piaci tendert, szerdán fedezethitel-tendert, míg csütörtökön egynapos-betéti tendert tartanak. Ez az új keretrendszer sokkal nagyobb rugalmasságot biztosít majd az MNB számára - tette hozza. A hozamgörbe laposodhat, miközben a hitel esetében lazítás jöhet.
Kandrács Csaba arról beszélt, hogy a pénzügyi rendszer jó állapotban van. A késedelmes hitelek aránya 20-ról 5 százalékra esett. Ma számos olyan eszköz létezik, amelyek szavatolják, hogy ne épüljenek fel problémás eszközök. 2018 óta az emberek kilenctizede fix kamatozású lakáshitelt vesz fel - tette hozzá. Ezeknek a kamata kiszámítható marad.
Kandrács Csaba elmondta, hogy a biztosítási szektor és a tőkepiaci szektor is stabil. Az MNB a járvány idején is elvárja a magas szintű szolgáltatást a pénzügyi szektor szereplőitől - tette hozzá. Minden feltétel adott, hogy a veszélyhelyzet után dinamikusan nőjön a hazai pénzügyi piac, a gazdasági helyzet nyertesei lehetünk.
Patai Mihály arról beszélt, hogy sikeres volt az azonnali fizetési rendszer bevezetése. 92 százaléka az átutalásoknak 2 másodperc alatt eljutott egyik ügyféltől a másikig. 31 százaléka az átutalásoknak éjszaka zajlott le - tette hozzá. Ez egy jól sikerült első hónap volt.
Patai Mihály arról is beszélt, hogy a jegybankok az elmúlt években jelentős szerepet vállaltak az országok gazdaságaiban. Jelentősen nőttek a mérlegfőösszegek. Minden jegybank eltért az elefántcsonttorony-szerű politikától, és segítik az adott országok gazdaságpolitikáját.
Mindenki érti, hogy csak együtt sikerülhet kezelni a problémákat - mondta Matolcsy György. A jegybankelnök közölte, hogy eddig az bejelentett intézkedések két b betűt felrajzoltak. Megszületett a bizalom és a biztonság - tette hozzá. A félelem rossz tanácsadó, de természetes. Bízunk egymásban, és a meghozott intézkedések segíthetik a bizakodást. Mi továbbra is azt gondoljuk, hogy idén lesz növekedés - mondta Matolcsy.
Új húszforintos lesz elérhető, amiken köszönetet mondanak azoknak, akik a járvány elleni küzdelemben sokat tevő szakmában dolgoznak - jelentette be Matolcsy György.
Véget ért az MNB tájékoztatója, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.