A londoni tőzsde elutasítja a svéd ajánlatot

Vágólapra másolva!
A londoni értéktőzsde (LSE) vezetősége pénteken elutasította a svéd OM Gruppen javított ajánlatát, amely a részvényesek nagyrészének sem tetszett. A befektetők nem tartották reálisnak a svéd ajánlatot. Ennek jeleként az LSE tőzsdei ára péntek délelőtt csak 28,25 fontig emelkedett a csütörtöki 26,50 fontos záróról. Az OM Gruppen pénteki emelt ajánlatából a jobb változat 35,83 fontra értékelte az LSE részvényét csütörtöki záróáron.
Vágólapra másolva!

Az OM Gruppen részvényei a kezdeti emelkedés után visszaestek, és dél felé 355 svéd koronánál tartottak Stockholmban, 14 koronával, azaz 3,8 százalékkal elmaradva a csütörtöki zárótól, csökkentve az ajánlat értékét. A visszaesés azt jelzi, hogy a svéd befektetők eltúlzottnak tartják az OM Gruppen költségvállalását.

Az LSE elnöke, Don Cruickshank pénteki elutasító közleményében azt írta, hogy az OM Gruppen értéke az utóbbi hetekben 20 százalékkal visszaesett, és a svéd tőzsdetársaság nem oszlatta el a technológiájával, a pénzügyi történetével, a tulajdonosi szerkezetével és az irányításával kapcsolatos aggodalmakat sem. A vezetőség szerint a kínált ár még mindig messze elmarad az LSE tényleges értékétől, és az OM Gruppen nem bizonyította, mi hasznuk lenne az ügyfeleknek az egyesülésből.

Bennfentesek szerint az LSE részvényeseinek nem annyira az árral van problémájuk, hanem azt nehezményezik, hogy az OM Gruppen új ajánlata sem adna nekik elég hatalmat az egyesített tőzsdecsoport irányításában. A befolyást fontosabbnak tartják az árnál. Hírügynökségi jelentések szerint a részvényesek több mint harmada már eldöntötte, hogy a jövő heti közgyűlésen a 4,9 százalékos egyedi tulajdonlási korlát megtartása mellett fog szavazni. Ha a korlátot megtartják, az elvileg értelmetlenné teszi a svéd felvásárlási ajánlatot, habár stockholmi értesülések szerint nem lehetetlen, hogy az OM Gruppen tovább javítja feltételeit, különösen, ha más pályázó is jelentkezik az LSE-re.

(MTI)

Ajánlat:

LSE

Deutsche Börse

OM Gruppen

Korábban:

Az OM Gruppen emelte ajánlatát a londoni értéktőzsdére
2000. október 13.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!