Az OM Gruppen emelte ajánlatát a londoni értéktőzsdére

Vágólapra másolva!
A stockholmi értéktőzsdét birtokló és technológiával ellátó OM Gruppen pénteken emelte ajánlatát a londoni értéktőzsdére (LSE). Az OM Gruppen az augusztus 25-én tett nem hivatalos, majd szeptember eleje óta hivatalos - tíz nappal ezelőtt újabb három hétre meghosszabbított - ellenséges ajánlatában eddig 0,65 új saját részvényt és 7 font készpénzt ígért egy-egy LSE-részvényért. Ez előbb 808 millió fontra, majd az árfolyamváltozások miatt 820 millió fontra értékelte a londoni értéktőzsde-társaságot, de csütörtökön az ajánlat már kevesebbet ért 700 millió fontnál.
Vágólapra másolva!

Az új ajánlat kétféle: vagy 1,4 új OM Gruppen részvény egy-egy LSE-részvényért - ez a változat pénteken LSE-részvényenként 35,83 fontot, azaz összesen 1,1 milliárd fontot ért -, vagy 0,5 új OM Gruppen-részvény és 20 font készpénz - ez a változat pénteken részvényenként 32,79 fontra, azaz 974 millió fontra értékelte az LSE-t.

Előzőleg a svéd ajánlat értéke csökkent, mert kedden az OM Gruppen nyilvánosságra hozta első kilenchavi eredményét. Az adózás előtti profitja 569 millió svéd korona volt, 46 százalékkal több, mint a tavalyi első háromnegyed évben, de elmaradt az elemzők becsülte 621 millió koronától. Ezért részvénye mindjárt 2,5 koronával 375 koronára esett Stockholmban. Az új ajánlat hírére viszont tovább emelkedett: az OM Gruppen-részvény pénteken 370 koronán kezdett Stockholmban, 1 koronával drágábban a csütörtöki zárónál.

Csütörtökön az OM Gruppen eredeti ajánlata már csak 23,46 fontot ért LSE-részvényenként, miközben a londoni tőzsdetársaság papírja 26,50 fonton zárt - maga is elmaradva 29,50 fontos heti csúcsától. A pénteki új ajánlat szerint az OM Gruppen elnök-vezérigazgatója, Per Larsson lenne az LSE elnöke is.

Az OM Gruppen pénteki közleménye szerint új ajánlata "teljes értéket" képvisel, és "nagy befolyást" ad a londoni tőzsde jelenlegi részvényeseinek, hiszen 33 százalékos részesedésük lenne az egyesült csoportban, a korábbi ajánlat szerinti 18,5 százalék helyett. A közlemény figyelmeztette az LSE részvényeseit, hogy jelenlegi vezetőségük nem volt képes megfelelő stratégiát kínálni a jelenlegi éles piaci versenyben.

Az új ajánlat hatvan napig érvényes. Az OM Gruppen sürgette az LSE részvényeseit: jövő heti, csütörtöki közgyűlésükön szüntessék meg azt a szabályt, hogy egy részvényesnek nem lehet 4,9 százaléknál többje a londoni tőzsdetársaságban. Ám, ha ez a szabály fennmarad, az OM Gruppen akkor is fenntartja ajánlatát hatvan napig - tették hozzá. A korlátozás megszüntetését az LSE vezetése is támogatja, abból a megfontolásból, hogy "nem kíván a 4,9 százalékos korlát mögé bújni", hanem érdeme alapján akarja visszaverni az OM Gruppen ajánlatát.

Az OM Gruppen eredetileg akkor tett ajánlatot a legrégibb és legnagyobb európai értéktőzsdére, a londonira, amikor látta, hogy a tavasz óta tervezett egyenjogú - egy-egy arányú - London-Frankfurt tőzsdeegyesítés, az iX program elakadt a londoni tőzsderészvényesek kifogásain. Az OM Gruppen nemhivatalos ajánlatát az LSE vezetése elutasította, ezért kötelező ajánlatával a svéd csoport már egyenesen az LSE részvényeseihez fordult - vagyis az LSE vezetésével szemben ellenséges ajánlatot tett. Erre tekintettel az iX tőzsde tervét mind Londonban, mind Frankfurtban jégre tették egyelőre, de a svéd ajánlatot a londoni tőzsdevezetés hivatalosan is elutasításra ajánlotta a részvényeseknek, mondván, hogy az egyfelől komolytalan provokáció, másfelől túl csekély értékű.

Az OM Gruppen tíz napja közölte, hogy addig az LSE részvényeinek 1 százalékát szerezte meg - ez 300 ezer részvényt jelent -, és folytatja a tárgyalásokat a londoni részvényesekkel. Per Larsson éppen azzal is indokolta az új ajánlatot, hogy - mint mondta - az LSE részvényesei "több pénzt és nagyobb befolyást akartak".

(MTI)

Ajánlat:

LSE

Deutsche Börse

OM Gruppen

Korábban:

London új technológiai piacot nyitna
2000. október 9.

Az OM Gruppen meghosszabbítja ajánlatát a londoni tőzsdére
2000. október 3.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!