Konkurens tőzsdét nyit Nagy-Britanniában az OM Gruppen

Vágólapra másolva!
A svéd OM Gruppen rövidesen versenytárs tőzsdét nyit Nagy-Britanniában. Csütörtökön a nagy-britanniai pénzügyi szolgáltatásokra felügyelő hatóság (FSA) elsőosztályú működési engedélyt adott az OM Gruppen és az amerikai Morgan Stanley Dean Witter 60-40 százalékos vegyesvállalkozásában alakuló Jiway elektronikus piacnak.
Vágólapra másolva!

Az OM Gruppen hónapok óta kísérletezik a londoni értéktőzsde felvásárlásával, de a jelek szerint hiába udvarol: októberben javított, rövidesen lejáró utolsó ajánlatát is csak az LSE részvényeseinek alig több mint 2 százaléka fogadta el eddig. A stockholmi értéktőzsdét birtokló és műszaki hátterét szolgáltató OM Gruppen szeptemberi ajánlata miatt egyelőre jégre kellett tenni az LSE és a Deutsche Börse korábbi, egy-egy arányú egyesülési tervét.

A Jiway-t az OM Gruppen közleménye az első igazi összeurópai tőzsdének nevezi. A kereskedés november 17-én kezdődik. Egyelőre brit, svéd és német befektetők kereskedhetnek rajta összesen nyolcvan elsőrangú brit és francia, illetve száz svéd részvénnyel. Ígérik, hogy a piacra fölvett részvények számát gyorsan növelik majd, mindenekelőtt elsőrangú német és további francia részvényekkel, valamint amerikai részvényekkel a New York-i értéktőzsdéről és a Nasdaqról.

(MTI)

Ajánlat:

LSE

Deutsche Börse

OM Gruppen

Korábban:

Folytatja licitjét az OM Gruppen a londoni értéktőzsdére
2000. október 20.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!